Lehajtott
fejjel szeltem az utcákat. Moszkva élettel teli belvárosa mostanra kihalt
szellemvárosnak tűnt. A sötét, szürkével átitatott ég haragosan zengett, apró
villámokat szórva a távolba. Óvatos léptekkel, lábujjhegyre emelkedve sasszéztam
végig az apró macskakövekkel kirakott sikátorban.
’Egy, kettő, három és pirouette.’ Fülemben
Csajkovszkij dallamai visszhangoztak, lépteimet ritmusra irányítva kanyarodtam
ki a szűkös utcából. Az Akadémia impozáns épülete narancssárgás fényekbe borulva
magasodott a fákkal körülvett tér közepén. Az utcák csendbe burkolóztak, egy
lélek sem vesződött idekint. Üres volt minden, rideg és komor. Üres, akárcsak én.
Erőtlenül
nyomtam fel magam a szökőkút peremére. Dideregve húztam fel lábaimat, arcomat
kapucnimba temetve gyönyörködtem a fényárban úszó Bolshoi-ban. Egy nyitva hagyott
emeleti ablakból erőtlen fény szűrődött ki, hangos zenével betöltve a teret. Gyerekkacaj
és szigorú tanári szavak: mintha újra gyerek lennék.
„Egyenes hát, kezeket kecsesen,
állakat fel!” – szabályok, melyektől öt évesen igazi, vérbeli hölgynek éreztem
magam. Imádtam a hatalmas tüllszoknyát, a hófehér balettcipőket, ezt a rózsaszín
világot, ami az életet jelentette. Az
életet, amit elvesztettem.
A
szürke felhők egyre csak gyülekeztek a sötét éjszakában, eltakarva a csillagok
tompa fényeit. Apró cseppek koppantak a márványon, némelyikük hangtalanul
csobbant a vízbe. Odafentről hangos zene foszlányait sodorta felém a szél,
mintha egy szimfonikus zenekar koncertezne a teremben. A fák erejüket vesztve
hajlongtak a viharban, az eső mint egy áthatolhatatlan függöny omlott a földre.
Hagytam, hogy nyakamba ömöljön a víz, hogy egész testem elázva reszkessen a
jéghideg záporban. Mintha minden egyes rólam lehullott csepp egy bűn lenne. Bűn
amitől megtisztulok.
A zene egyre hangosabbá vált, a ruháimból
csöpögő víz lassan folyt végig a szökőkút falán. Az egész olyan teátrális volt,
mint azon a napon. Mintha egy lejtőn
indultam volna el akkor,azon a délutánon. Egy lejtőn, melynek nem láttam a
végét. Egy szakadék szélén táncoltam. Ő
mégis visszarántott. Minden az enyém volt, majd mindent elveszítettem. Majd
besétált az életembe minden nehézséggel, minden makacssággal, durvasággal és
meggondolatlansággal, vággyal, szenvedéllyel és szeretettel. Mindennel, ami ő. Mindenem
megvolt és mindent elveszítettem. Elvesztettem
őt, elvesztettem az életemet. Elvesztettem önmagam.
Nekem tetszik! Bár szerintem írhatnád nagyobb betűvel is, mert nem igazán lehet olvasni, és úgy közelítettem már rá chrome-mal.;) Siess! x
VálaszTörlésEngem is magával ragadott már a prológus! Nagyon várom a történet folytatását.:)
VálaszTörlésxoxo
Nagyon tetszett :) Olyan szép volt a prológus, öröm volt olvasni. Várom a folytatást (:
VálaszTörlésNagyon-nagyon köszönöm mindenkinek az észrevételeket és a kommenteket! Nem tudjátok elhinni, mennyire örülök annak, hogy tetszett! :)
VálaszTörlésMost kezdem olvasni a blogod. Már a prológus is nagyon tetszik, egyből megszerettem a stílusodat
VálaszTörlés