2013. június 18., kedd

MÁSODIK

Sziasztok! Nos, mint látjátok, megérkezett az új rész! :) Nagyon-nagyon szeretném megköszönni a 18 rendszeres olvasót, a 6 díjat, a kommenteket, a pipákat! Álmodni sem mertem ezeket, pláne nem egyetlen egy rész után, szóval nem tudok elég hálás lenni ezért nektek! :) Köszönök minden dicséretet, támogatást és tanácsot! :)
Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, most is örömmel várom a kommentjeiteket, a pipákat! :)
Jó olvasást, Lily xxx


.........................................................................................................
Elveszett lelkek

Natalia Konstantinova

– Égesd el ezeket! – kezemben megannyi mappa pihent, akták, papírok tömkelege. Éveken át szőtt tervek, kímélet nélkül folytatott játékok. A játék pénz, a pénz hatalom, a hatalom presztízs.  Alexander Konstantinov, a megfélemlíthetetlen, most mégis menekül. Cinikus mosolyra görbültek ajkaim.
Egyenként csúsztattam a mappákat a lángok közé. Pillanatok alatt emésztette fel őket a tűz, lágyan nyaldosva a kandalló téglából rakott falait. Néhol régi képek maradványai köszöntek vissza, a múlt rég elfeledett pillanatai. Percek, amiket már soha nem kapunk vissza.
Megbabonázva figyeltem a tűz játékát. Egymás fölé magasodva harcoltak a lángcsóvák, fokozatosan elnyelve az apró, alulról feltörő tüzet. Akár a hatalmasok játszmája. Lassan guggoltam a kandalló elé, a pattogó tűz melegsége arcomat simogatta,kezeimet óvatosan nyújtottam felé. Hagytam, hogy az égető fájdalom átjárja minden porcikám, hogy a gyötrő kín legyen úrrá rajtam. Óvatosan húztam vissza ujjaimat, kezemet a jéghideg tégláknak nyomtam. Halk felszisszenéssel nyomtam fel magam,  tűzpiros végtagjaim sajogva csúsztattam zsebeimbe.
- Miért? – szűrtem ki fájdalmasan fogaim között. A düh ködként telepedett elmémre, forró könnyeim akaratom ellenére patakzottak. Szótlanul fordult felém, tekintete sötét volt és üres. Válaszra sem méltatva fordult sarkon, magamra hagyva a kísérteties csendben.
Dühösen ragadtam meg az asztalon pihenő kristálytálat, mely hatalmas csörömpöléssel ért földet. Az apró üvegdarabok szikrázva szóródtak szét, arcomat kezeimbe temetve rogytam a földre. Szorongatott könnyeimnek szabad utat engedtem, ujjaimmal fájdalmasan markoltam hajamba. A kín megállíthatatlanul forrongott bennem, tehetetlennek éreztem magam.
A városban maradni olyan, mintha fejvesztve rohannék a halál sötét karjaiba. Ha elmegyek, Natalia Konstantinova többé nem él. Halott leszek, egy láthatatlan senki. Moszkva többé nem az otthonom.
Égető fájdalomként nyílalt belém a tudat: többé nem az vagyok, aki voltam.

A repülőtér narancssárgás fényei összemosódva tükröződtek vissza a terminál üvegfalairól. Ujjaimat tördelve merengtem a semmibe, könnyeim egyenként hullottak le arcomról. Minden, amiért küzdöttem, amit szerettem egy perc alatt folyt ki kezeim közül. Miatta.
Az autó hirtelen fékezett, a kerekek hangos csikorgással lassultak le. A parkoló ezen része szinte  kihalt volt, csupán egy-két autó köszönt vissza a távolból. Apa gyorsan zsebre vágva slusszkulcsát nyitotta ki a csomagtartó ajtaját, amiben három bőrönd pihent. 19 év, egyetlen nyamvadt bőröndbe zárva.
- Nat, az irataidat! – apa hangja türelmetlen volt, kezében tárcáját szorongatva kutatott zsebeiben. Hanyagul dobtam kezeibe személyimet, majd bőröndömet megragadva fordítottam hátat.
- Induljatok el a terminál felé, most! –  érces hangjától megremegtem, lassú bólintással vezettem húgom az épület felé.
Félve pillantottam hátra a távolból. Apró tűz halvány fényei köszöntek vissza. A füst táncolva gomolygott a levegőben, majd egy perc alatt a sötétség martalékává vált. Halk csörgés hangja visszahangzott a csendben, a kulcscsomó messzire hajítva ért földet a poros úton. Reméltem, hogy ez csak egy rossz álom. Hogy izzadságtól gyöngyöző homlokkal ébredek az ágyamban,és mindent elfelejtek. Egy rossz lázálom, mely egy perc alatt elillan.

Zayn Malik



Füsttől fullasztó levegő nehezedett a helyiségre, minden lélegzetvétel nehezemre esett. Ujjaim között apró cigarettacsikk világított, az asztalról megannyi üres pohár köszönt vissza. A pultnak támaszkodva szívtam a slukkokat, mámortól ittasan figyeltem az őrjöngő tömeget, az embereket, akik egymáshoz simulva adták át magukat a dübörgő zenének.
- Egy whiskey lesz – fordultam a pult mögött álló harmincas férfihoz. Hunyorogva bólintott, majd elém helyezve a barnás italt gyújtott rá. Kedvet kapva húztam elő összenyomódott dobozomat, majd nagyot szívva adtam át magam az alkohol adta élvezetnek. Tekintem homályos volt, kezem ellentmondva parancsaimnak elgyengülve engedte zuhanni a föld felé az itallal teli poharat.
- A francba – morogtam összeszorított ajkakkal, újabb slukkot szívva csúsztam a padlóig. Kezeim mohón markolták a szilánkokat, ujjaimon apró patakokban folyt végig a vér. Pultra dobva a maradványokat intettem az újabb italért, s immáron erősen megmarkolva  néztem a pohár fenekére. Egyensúlyomat veszítve dőltem a pultnak, erőmért küzdve nyúltam  a zsebemben pihenő telefonomért. A kijelzőn megannyi üzenet pihent, a különböző feladók nevei ismétlődve köszöntek vissza.

„Zayn, hol a fenében vagy? Vedd fel a telefont” – Liam több, mint tizenháromszor pazarolta a pénzét ugyan erre a szövegre, de hasztalan. A fiúk nem fogadott hívásai és üzenetei bosszantottak, mint sem hogy érdekeltek volna. Egyedül akartam lenni, ők mégis a nyakamon lógva követték minden lépésem, nap mint nap. Magányra volt szükségem, nem pedig az isten verte szeretetükre.
Mérgelődve kortyoltam bele az újabb pohár whiskeybe, majd a pultra csapva a tömeg felé vettem az irányt. A zene egyre hangosabbá vált, lábaim erejüket vesztve rogytak össze. Az arcok összemosódtak, a színek elhalványodva lebegtek előttem. Ismerős hangok csengtek a távolból, érzékeim azonban egyre lassabbá és tompábbá váltak. A helyiség minden színét elveszítve mosódott össze, testem zsibbadva hullott a földre. Átadva magam a könnyed zuhanásnak értem földet.

- A rohadt életbe, hívjátok a mentőket! Még mindig nem tért magához – egyenletesen szívtam tüdőmbe a tiszta levegőt. Kezemet erőtlenül emeltem szemeim elé, menekülve a lámpa fényei elől. Remegő kezek szorították az enyéimet, hátamat egy oszlopnak döntve pihentem a földön. Nyakamba hirtelen hideg víz ömlött, hajam homlokomra tapadva omlott szemeimbe.
- Normálisak vagyok? – hangom rekedtes volt, élesen hasított a levegőbe.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk tőled – Harry hátat fordítva morgott az orra alatt, kezeit tarkójánál összekulcsolva emelte rám pillantását. Tekintete szikrákat szórt, szótlanul guggolt mellém.
- Harry, erre most semmi szükség– Liam halk szavai szinte suttogásként hatottak, védelmező kezeit vállamra helyezve figyelte arcom.
- Igazán? És ha ennek a baromnak valami baja esik? Mond csak Zayn, így akarod bizonygatni, hogy nagyfiú vagy? Hm? Válaszolj, baszd meg, mik a terveid? Meg akarsz halni? – kezei pólómba markolva húztak fel, hátamat az oszlopnak lökve várta válaszom. Nagyot nyelve törtem ki szorításából, bizonytalan lépésekkel hátráltam.
- Minek jöttetek utánam? Nem kértem, hogy kövessetek! A francba fiúk, húzzatok el innen, nincs szükségem rátok! – szavaim megannyi apró késként vágták a levegőt, fagyos arcok köszöntek vissza, értetlen pillantások és elfojtott szavak.
Remegő kezeim zsebre dugtam, ajkaimat összeszorítva fordítottam hátat. Lépteim egyre bizonytalanabbá váltak, a szórakozóhely előtt parkoló autóknak támaszkodva léptem az útra.
Hangos dudaszó szakított félbe, a vakító fények szikrázva világítottak szemeimbe. Fülsüketítő csikorgással fékezett az autó, kezeimet a motorháztetőre szorítva egyensúlyoztam.
- Mi a francot keringsz az úton, haver? Majdnem elütöttelek – a srác hangja fájdalmasan hasított belém, vizes tincseimbe túrva fordultam felé. Éreztem, ahogyan elönt a düh, önuralmamat veszítve szorítottam ökölbe kezeimet. Irányításomat teljesen elveszítve emeltem meg kezeimet, melyek tompa puffanással érték a fiú arcát. Kezeim zsibbadtan rogytak testem mellé, erőmet veszítve zuhantam a föld felé. Ujjaimon vér csordogált, tüdőm mohón kapkodott a levegő után.
Hitetlenkedve tekintettem kezeimre, majd a földön heverő fiúra. Minden kicsúszik a kezeim közül.

Natalia Konstantinova

A fények elhalványultak, testem lassan süppedt bele a székbe. Alina kezemet szorítva hunyta le szemeit, bíztató mosollyal az arcomon pillantottam felé. A gép lassan megingott, majd visszatérve eredeti pályájára a lámpák újra felkapcsolódtak. A sikeres felszállást kattanó övek hangja követte, az utaskísérők a folyosón keringve osztogatták az italokat, újságokat.
Nagyot nyelve pillantottam ki az ablakon. A tomboló időjárás villámokat szórt a távolba, a hatalmas esőcseppek hangos robajjal ütköztek az ablaknak. Táskám mélyére nyúlva húztam elő útlevelem. Egy két évvel ezelőtti kép köszönt vissza, mellette egy idegen névvel: Rosalie Turner.
Natalia eltűnt, mintha sohasem létezett volna. 

2 megjegyzés:

  1. Drága Lily!

    Ismételten szeretném elmondani, hogy fantasztikusan írsz. Gyönyörűen fogalmazol, a cselekményeket is tisztán, mégis elképesztően és valósághűen írod le. Iszonyatosan tetszik a történet, ilyennel még nem találkoztam. Imádom Zayn szemszögét, ahogyan a Nataliáét is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz még ebből kihozni, izgatottan várom a következő részt!:) <3

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy!

      Ismételten nem jutok szóhoz!(: Nem tudom elégszer megköszönni a dicséreteidet, a biztató szavakat, amiket tőled kapok.(:
      Hihetetlenül örülök, hogy ennyire tetszik a történet,nem is tudom, mit mondhatnék a köszönöm-ön kívül.(:
      Igyekszem a folytatással, és remélem nem okozok csalódást a következő fejezetekkel sem! (: <3
      xx Lily

      Törlés