Sziasztok!
Nos, mint látjátok, megérkezett az új rész! :) Nagyon-nagyon szeretném
megköszönni a 18 rendszeres
olvasót, a 6 díjat, a kommenteket, a pipákat! Álmodni sem mertem
ezeket, pláne nem egyetlen egy
rész után, szóval nem tudok elég hálás lenni ezért nektek! :) Köszönök minden
dicséretet, támogatást és tanácsot! :)
Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, most is örömmel várom a kommentjeiteket, a pipákat! :)
Jó olvasást, Lily xxx
Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, most is örömmel várom a kommentjeiteket, a pipákat! :)
Jó olvasást, Lily xxx
.........................................................................................................
Elveszett
lelkek
Natalia Konstantinova
– Égesd el ezeket! – kezemben megannyi mappa pihent, akták, papírok
tömkelege. Éveken át szőtt tervek, kímélet nélkül folytatott játékok. A játék
pénz, a pénz hatalom, a hatalom presztízs.
Alexander Konstantinov, a megfélemlíthetetlen, most mégis menekül.
Cinikus mosolyra görbültek ajkaim.
Egyenként csúsztattam a mappákat a lángok közé. Pillanatok alatt
emésztette fel őket a tűz, lágyan nyaldosva a kandalló téglából rakott falait.
Néhol régi képek maradványai köszöntek vissza, a múlt rég elfeledett
pillanatai. Percek, amiket már soha nem kapunk vissza.
Megbabonázva figyeltem a tűz játékát. Egymás fölé magasodva harcoltak
a lángcsóvák, fokozatosan elnyelve az apró, alulról feltörő tüzet. Akár a hatalmasok játszmája. Lassan
guggoltam a kandalló elé, a pattogó tűz melegsége arcomat simogatta,kezeimet
óvatosan nyújtottam felé. Hagytam, hogy az égető fájdalom átjárja minden
porcikám, hogy a gyötrő kín legyen úrrá rajtam. Óvatosan húztam vissza
ujjaimat, kezemet a jéghideg tégláknak nyomtam. Halk felszisszenéssel nyomtam
fel magam, tűzpiros végtagjaim sajogva csúsztattam
zsebeimbe.
- Miért? – szűrtem ki fájdalmasan fogaim között. A düh ködként telepedett
elmémre, forró könnyeim akaratom ellenére patakzottak. Szótlanul fordult felém,
tekintete sötét volt és üres. Válaszra sem méltatva fordult sarkon, magamra
hagyva a kísérteties csendben.
Dühösen ragadtam meg az asztalon pihenő kristálytálat, mely hatalmas
csörömpöléssel ért földet. Az apró üvegdarabok szikrázva szóródtak szét,
arcomat kezeimbe temetve rogytam a földre. Szorongatott könnyeimnek szabad utat
engedtem, ujjaimmal fájdalmasan markoltam hajamba. A kín megállíthatatlanul
forrongott bennem, tehetetlennek éreztem magam.
A városban maradni olyan, mintha fejvesztve rohannék a halál sötét
karjaiba. Ha elmegyek, Natalia Konstantinova többé nem él. Halott leszek, egy láthatatlan senki. Moszkva többé nem az
otthonom.
Égető fájdalomként nyílalt belém a tudat: többé nem az vagyok, aki
voltam.
A repülőtér narancssárgás fényei összemosódva tükröződtek vissza a
terminál üvegfalairól. Ujjaimat tördelve merengtem a semmibe, könnyeim
egyenként hullottak le arcomról. Minden, amiért küzdöttem, amit szerettem egy
perc alatt folyt ki kezeim közül. Miatta.
Az autó hirtelen fékezett, a kerekek hangos csikorgással lassultak le.
A parkoló ezen része szinte kihalt volt,
csupán egy-két autó köszönt vissza a távolból. Apa gyorsan zsebre vágva
slusszkulcsát nyitotta ki a csomagtartó ajtaját, amiben három bőrönd pihent. 19 év, egyetlen nyamvadt bőröndbe zárva.
- Nat, az irataidat! – apa hangja türelmetlen volt, kezében tárcáját
szorongatva kutatott zsebeiben. Hanyagul dobtam kezeibe személyimet, majd
bőröndömet megragadva fordítottam hátat.
- Induljatok el a terminál felé, most! – érces hangjától megremegtem, lassú bólintással
vezettem húgom az épület felé.
Félve pillantottam hátra a távolból. Apró tűz halvány fényei köszöntek
vissza. A füst táncolva gomolygott a levegőben, majd egy perc alatt a sötétség
martalékává vált. Halk csörgés hangja visszahangzott a csendben, a kulcscsomó
messzire hajítva ért földet a poros úton. Reméltem, hogy ez csak egy rossz
álom. Hogy izzadságtól gyöngyöző homlokkal ébredek az ágyamban,és mindent
elfelejtek. Egy rossz lázálom, mely egy
perc alatt elillan.
Zayn Malik
Füsttől fullasztó levegő nehezedett a helyiségre, minden lélegzetvétel
nehezemre esett. Ujjaim között apró cigarettacsikk világított, az asztalról
megannyi üres pohár köszönt vissza. A pultnak támaszkodva szívtam a slukkokat,
mámortól ittasan figyeltem az őrjöngő tömeget, az embereket, akik egymáshoz
simulva adták át magukat a dübörgő zenének.
- Egy whiskey lesz – fordultam a pult mögött álló harmincas férfihoz.
Hunyorogva bólintott, majd elém helyezve a barnás italt gyújtott rá. Kedvet
kapva húztam elő összenyomódott dobozomat, majd nagyot szívva adtam át magam az
alkohol adta élvezetnek. Tekintem homályos volt, kezem ellentmondva
parancsaimnak elgyengülve engedte zuhanni a föld felé az itallal teli poharat.
- A francba – morogtam összeszorított ajkakkal, újabb slukkot szívva
csúsztam a padlóig. Kezeim mohón markolták a szilánkokat, ujjaimon apró
patakokban folyt végig a vér. Pultra dobva a maradványokat intettem az újabb
italért, s immáron erősen megmarkolva néztem a pohár fenekére. Egyensúlyomat veszítve
dőltem a pultnak, erőmért küzdve nyúltam a zsebemben pihenő telefonomért. A kijelzőn
megannyi üzenet pihent, a különböző feladók nevei ismétlődve köszöntek vissza.
„Zayn, hol a fenében vagy? Vedd
fel a telefont” – Liam több, mint tizenháromszor pazarolta a pénzét ugyan
erre a szövegre, de hasztalan. A fiúk nem fogadott hívásai és üzenetei
bosszantottak, mint sem hogy érdekeltek volna. Egyedül akartam lenni, ők mégis
a nyakamon lógva követték minden lépésem, nap mint nap. Magányra volt
szükségem, nem pedig az isten verte szeretetükre.
Mérgelődve kortyoltam bele az újabb pohár whiskeybe, majd a pultra
csapva a tömeg felé vettem az irányt. A zene egyre hangosabbá vált, lábaim
erejüket vesztve rogytak össze. Az arcok összemosódtak, a színek elhalványodva
lebegtek előttem. Ismerős hangok csengtek a távolból, érzékeim azonban egyre
lassabbá és tompábbá váltak. A helyiség minden színét elveszítve mosódott
össze, testem zsibbadva hullott a földre. Átadva magam a könnyed zuhanásnak
értem földet.
- A rohadt életbe, hívjátok a mentőket! Még mindig nem tért magához – egyenletesen
szívtam tüdőmbe a tiszta levegőt. Kezemet erőtlenül emeltem szemeim elé,
menekülve a lámpa fényei elől. Remegő kezek szorították az enyéimet, hátamat
egy oszlopnak döntve pihentem a földön. Nyakamba hirtelen hideg víz ömlött,
hajam homlokomra tapadva omlott szemeimbe.
- Normálisak vagyok? – hangom rekedtes volt, élesen hasított a
levegőbe.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk tőled – Harry hátat fordítva morgott az
orra alatt, kezeit tarkójánál összekulcsolva emelte rám pillantását. Tekintete
szikrákat szórt, szótlanul guggolt mellém.
- Harry, erre most semmi szükség– Liam halk szavai szinte suttogásként
hatottak, védelmező kezeit vállamra helyezve figyelte arcom.
- Igazán? És ha ennek a baromnak valami baja esik? Mond csak Zayn, így
akarod bizonygatni, hogy nagyfiú vagy? Hm? Válaszolj, baszd meg, mik a terveid?
Meg akarsz halni? – kezei pólómba markolva húztak fel, hátamat az oszlopnak lökve
várta válaszom. Nagyot nyelve törtem ki szorításából, bizonytalan lépésekkel
hátráltam.
- Minek jöttetek utánam? Nem kértem, hogy kövessetek! A francba fiúk,
húzzatok el innen, nincs szükségem rátok! – szavaim megannyi apró késként
vágták a levegőt, fagyos arcok köszöntek vissza, értetlen pillantások és elfojtott
szavak.
Remegő kezeim zsebre dugtam, ajkaimat összeszorítva fordítottam hátat.
Lépteim egyre bizonytalanabbá váltak, a szórakozóhely előtt parkoló autóknak
támaszkodva léptem az útra.
Hangos dudaszó szakított félbe, a vakító fények szikrázva világítottak
szemeimbe. Fülsüketítő csikorgással fékezett az autó, kezeimet a motorháztetőre
szorítva egyensúlyoztam.
- Mi a francot keringsz az úton, haver? Majdnem elütöttelek – a srác
hangja fájdalmasan hasított belém, vizes tincseimbe túrva fordultam felé. Éreztem,
ahogyan elönt a düh, önuralmamat veszítve szorítottam ökölbe kezeimet. Irányításomat
teljesen elveszítve emeltem meg kezeimet, melyek tompa puffanással érték a fiú
arcát. Kezeim zsibbadtan rogytak testem mellé, erőmet veszítve zuhantam a föld
felé. Ujjaimon vér csordogált, tüdőm mohón kapkodott a levegő után.
Hitetlenkedve tekintettem kezeimre, majd a földön heverő fiúra. Minden kicsúszik a kezeim közül.
Natalia Konstantinova
A fények elhalványultak, testem lassan süppedt bele a székbe. Alina
kezemet szorítva hunyta le szemeit, bíztató mosollyal az arcomon pillantottam
felé. A gép lassan megingott, majd visszatérve eredeti pályájára a lámpák újra
felkapcsolódtak. A sikeres felszállást kattanó övek hangja követte, az
utaskísérők a folyosón keringve osztogatták az italokat, újságokat.
Nagyot nyelve pillantottam ki az ablakon. A tomboló időjárás
villámokat szórt a távolba, a hatalmas esőcseppek hangos robajjal ütköztek az
ablaknak. Táskám mélyére nyúlva húztam elő útlevelem. Egy két évvel ezelőtti
kép köszönt vissza, mellette egy idegen névvel: Rosalie Turner.
Natalia eltűnt, mintha sohasem létezett volna.
Drága Lily!
VálaszTörlésIsmételten szeretném elmondani, hogy fantasztikusan írsz. Gyönyörűen fogalmazol, a cselekményeket is tisztán, mégis elképesztően és valósághűen írod le. Iszonyatosan tetszik a történet, ilyennel még nem találkoztam. Imádom Zayn szemszögét, ahogyan a Nataliáét is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz még ebből kihozni, izgatottan várom a következő részt!:) <3
Puszi, Azy
Drága Azy!
TörlésIsmételten nem jutok szóhoz!(: Nem tudom elégszer megköszönni a dicséreteidet, a biztató szavakat, amiket tőled kapok.(:
Hihetetlenül örülök, hogy ennyire tetszik a történet,nem is tudom, mit mondhatnék a köszönöm-ön kívül.(:
Igyekszem a folytatással, és remélem nem okozok csalódást a következő fejezetekkel sem! (: <3
xx Lily