Halihó mindenkinek! Ígéretemhez hűen meghoztam az új részt, és sok mindent nem is tudok hozzáfűzni. Csupán annyi, hogy köszönöm az előző részhez írt kommenteket, nagyon sokat jelentettek, illetve a pipákat! :) Tartsátok meg jó szokásotokat! :) Illetve szeretném megköszönni a 33 rendszeres olvasót / a 44 bloglovin-os követőt, eszméletlenek vagytok, imádlak titeket! <3 :) Nem is húzom tovább az időd, jó olvasást! :) xx Lily
........................................................................................
Ez
lennék én?
Megnedvesített ajkaimat összeszorítottam, ujjaimat feszülten
tördeltem, pillantásomat a padlóra szegeztem. Tekintetét magamon éreztem,
ahogyan minden apró vonást megfigyelt rajtam. Félve emeltem rá pillantásom,
kerülve mély, zöldes barna szemeit, melyek engem vizslattak. Gyomrom feszült
görcsbe rándult, arcomba vér tódult, halvány piros színt adva fakó bőrömnek.
- Nem beszélsz franciául, ugye? – ajkait gyengédséggel hagytál el a
szavak, szája szelíd mosolyra görbült. Félve ráztam fejemet, arcomon zavart
mosoly díszelgett. Mintha torkomon akadtak volna a szavak, némán álltam a
falnak dőlve.
- Érted, amit mondok? – apró léptekkel közelített felém, hangja
fokozatosan halkult el. Kezét lágyan csúsztatta vállamra, érintésétől
megborzongva löktem el magam a kopottas faltól. Újabb bólintással válaszoltam,
hátat fordítva igyekeztem a lakás nyitott ajtaja felé. Lépteimet az enyémnél
hangosabb dobbanások követték, karja az enyém után kapva szelte át a köztünk
lévő apró távolságot.
- Minden rendben van? Még sohasem láttalak itt – nevetségesnek éreztem
magam, ahogyan némát játszva bólogattam. Nagyot nyelve hallgattam francia
akcentussal kiejtett angol szavait, melyek úgy csengtek a csendes folyosón,
akár egy jól megkomponált szonáta.
- Én…most jöttünk ide – hangom erőtlen volt és bizonytalan, tekintetét
kerülve hagyták el a szavak számat.
- Francois vagyok – nyújtotta felém férfias, mégis puha kezét.
Hezitálva csúszattam ujjaimat tenyerébe, keze finoman rázta az enyémet.
- Rosalie…én Rosalie vagyok – minden egyes betűt nehezemre esett
megformálni, az idegen nevet keserűen ízlelte ajkam. Mintha a lelkem egy másik
ember rabságában rostokolna. Hiába
üvöltök legbelül, hangom némán veszik el a semmiben. Kezem óvatosan csúsztattam
ki szorításából, halvány mosollyal az arcomon hátráltam. Ajkai egymástól
elválva szóra nyíltak, mégis csendesen figyelte, ahogyan eltávolodtam. Ujjaimat
a kilincsre helyeztem, a zár halkan kattant kezem alatt. Hátamat az ajtónak
szorítottam, testem levegőért kapkodva zihált. Felejtsd el, Natalia. Verd ki a fejedből.
Zayn Malik
A fák, akár egy öreg filmszalag képkockái, úgy suhantak el mellettem.
Az ablakon beszűrődő lágy szellő finoman kapott bele kócos hajamba, a napfény
kíváncsian melengette arcom. Kedvetlenül helyeztem fel napszemüvegem, menekülve
a Nap vakító fényei elől. Kényelmetlenül fészkelődtem az ülésen, kezem hol keresztbefonva,
hol zsebre dugva pihent testem mellett. Feszült csend uralkodott az autóban, a
rádió kikapcsolva pihent a műszerfal mellett. Ismerős táj képei köszöntek
vissza szemem sarkából. A dombokat lassan épületek váltották fel, az idilli
csendet a forgalom zaja nyelte el.
Kívülállónak éreztem magam. Az utcák, melyeket egykor róttam,
ismeretlennek tűntek, az idegen arcok összemosódva
száguldottak el mellettem. Feszengve nyomtam fel magam a hideg bőrülésen, a
levegő egyre nyomasztóbbá vált. A visszapillantó tükörből egy szempár figyelte
minden mozdulatom, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban
elveszíthet.
- Anya, az utat figyeld, kérlek – mély, rekedtes basszusomtól én magam
is megremegtem, arcom kapucnimba temetve dőltem hátra.
A kocsi fokozatosan lassított, egy apró emelkedő után a motor hangja
lassan halkult el. A kézifék behúzása aprót lökött a járgányon, mire
feleszmélve pillantottam ki az ablakon. Nagyot sóhajtva emelkedtem meg, a
nyitott ajtónál anya várt szelíd mosolyával. Csomagjaim már a bejárat előtt
pihentek, a nappali ablakánál homályos alakok rajzolódtak ki. Nehézkes
léptekkel közeledtem az ajtó felé. Lábaim ólomsúlyúnak tűntek, gyomrom feszült
görcsbe rándult, szívem ritmusa fülemben csengett.
Mosollyal az arcukon figyelték, ahogyan feléjük közeledtem. Mégis, ez
nem volt több egy álarcnál, hiszen tudtam, csalódtak
bennem. Kerültem tekintetüket, csomagjaimat vonszolva pillantottam körbe a
lakáson. Az idő mintha megállt volna idehaza, a falak ugyan abban a fakó
színben pompáztak, a bútorok változatlan helyükön pihentek. Félve emeltem rájuk
tekintetem, megállapodva a zafírkék szempárnál. Halvány mosoly futott végig
arcomon, karjaimat bizonytalanul tártam szét. A két test tompa puffanással érte
mellkasomat, karjaik bilincsként fonódtak testem köré. Waliyha keze finoman
érte arcom, puha bőre lágyan simította végig az enyémet. Ajka szóra nyílt,
azonban egy hang sem hagyta el száját. Némán szorított magához, arcán egy
könnycsepp gördült végig.
Safaa csendben figyelte mozdulataimat, apró ujjait hajamba túrva
csimpaszkodott oldalamon. Feje a vállamon pihent, egyenletes szuszogása fülemet
csiklandozta. Akaratlanul is mosolyra görbült szám, karjaimat óvatosan fontam
köréjük, egyre közelebb vonva törékeny testüket.
- Annyira hiányoztatok – suttogtam ébenfekete hajukba.
Hátammal hanyagul támasztottam a falat, lábaimat keresztbe vetve
merengtem. Minden érzékemtől megszabadulva figyeltem a halott éjszakát, a
némaságot, mely a várost borította. Az ég sötét takaróba burkolózott, a
koromfekete felhők elnyelték az ezernyi csillag fényét. A gyújtó újra kattant, a cigaretta halk sercenéssel gyulladt meg. Mélyet szívtam
belőle, a füstöt óvatosan szűrtem ki fogaim között. Megbabonázva figyeltem a
fehérséget, amint lomhán lebeg, majd lassan eggyé válik a sötétséggel.
Vállam felett pillantottam hátra a fakó, kék falakra, melyek annyi
emléket őriztek. Erőtlenül csúsztam le a párkányról, lassú léptekkel jártam
körbe a helyiséget. Megannyi kép, megannyi fontos pillanat. Mozaikdarabkák. Darabok, melyek azzá tettek, ami most vagyok.
Keserű mosollyal téptem le a falakon lógó leveleket, melyek egy egyszerű
mozdulattal a fém szemetesben landoltak.
Boldogsággal átitatott arcok, izgatottságtól csillogó szempárok, a
polcokon heverő tömérdek képet látva fanyar íz költözött számba. A keretekben
pihenő képek hangos csattanással értek földet, az üveg tompa puffanással repedt
meg. Az apró szilánkok halk pattanással szóródtak szét a cseresznyefa színű
parkettán. Zihálva csúsztattam ki kezeim közül az utolsó képet, a keretet
kicsiny darabokra törve hajítottam a falnak. Akármerre pillantottam, a káosz
uralkodott körülöttem, akárcsak bennem. Éreztem, ahogyan minden feszültség
elszáll testemből, mindössze az üresség maradt. A fájdalmas kietlenség, a
csend, mely lassan, de biztosan emészt.
Fejemet a falnak biccentve figyeltem a Holdat, mely lassan bukott elő
egy szürke gomolyfelhő mögül. Az égitest szikrázva ontotta magából a fényt,
mögötte néhány apró, távoli csillag fénylett fel. A szürke, kapucnis pulcsit
összehúzva nyomtam fel magam a keskeny párkányra. Testemmel az üvegnek
támaszkodva hunytam le szemeimet, elmerülve a mámoros ürességben, ami bennem
uralkodott.
Natalia Konstantinova
Magabiztosan szeltem az apró, macskakövekkel kirakott utcákat,
mélyeket szívva a friss kenyér illattal átitatott levegőből. Óvatosan
oldalaztam át a pékség előtt kígyózó soron, befordulva a forgalmas, butikokkal
teli utcára.
Napokig nyaggatott Nyikolaj egy kiadós sétával, a ma reggeli unalom
pedig végképp okot adott a város felfedezésére. Boulogne maga a megtestesült
történelem, mintha minden levegővétellel egy darabka múltat szippantana be az
ember. Csodálva figyeltem a belváros utcáit körbeölelő ősrégi, színes téglaházakat,
melyek falai kissé megkopva ugyan, de évszázadok óta állnak.
Zsebemet szorongatva pillantottam végig az üzletek kirakatán, torkomba
hatalmas gombóc költözött, a kedves pillantások hirtelen gyanakvó tekintetekbe
fordultak.
„Ez mindig legyen nálad, a saját
biztonságod érdekében, Nat. Senkiben ne bízz,csakis magadban.”
A kabátomban pihenő pisztoly félelmet ébresztett bennem, mintsem
biztonságot. Nagyot nyelve cövekeltem le egy régi épület előtt, melynek ódon
ablakaiból tisztán köszönt vissza sápadt, félelemmel teli arcom.
Keserű ábrázattal kaptam el tekintetem, pillantásom egyszerre vált
csalódottá, gyűlölettel telivé. Hosszú, derekamat súroló sötétbarna hajam csak
távoli emléknek tűnt, mellkasomig érő hullámos tincseimet simítva pillantottam
végig tükörképemen. Szemeim minden csillogást vesztve néztek velem farkasszemet,
a kabát, mely régen tökéletesen simult testemhez, mostanra két számmal
nagyobbnak tűnt. Ez lennék én? A remény-
és saját sorsátvesztett Rosalie Turner? Gyűlölködve kaptam el könnyfátyollal
homályosított tekintetem, lépéseimet gyorsítva, vakon szeltem az ismeretlen
utcákat.
Lépéseimen lassítva pillantottam körbe, ismerős táblákat, házakat
kutatva. A Nap homályos korongja az ég tetején járt, az utcákon néhány ember
lézengett az ebédidő környékén. A szél játékosan kapott bele hajamba, finom
virágillatot csempészve az ember orrába.
Araszoló léptekkel közelítettem meg a hatalmas virágbolt ajtaját. Az
üzlet előtt milliónyi virág illatozott , ezer színben pompázva. Ujjaimmal
finoman simítottam végig a törékeny szirmokat, némelyikbe orromhoz emelve
szippantottam bele. Halvány mosollyal az arcomon hunytam le szemeimet, élvezve
a tavasz kezemben tartott apró darabkáját.
Ijedten pillantottam hátra a hátamat érő finom érintésre, ujjaimmal
zsebemhez kapva fordultam a mögöttem álló személy felé. Testem azonnal
elgyengült , vonásaim lágyabbá váltak.
- Rosalie, örülök, hogy látlak – hangja mosolyt csalt arcomra, szemei
tekintetem keresve figyelték arcom.
- Francois – szám esetlenül formálta nevét, hangom fokozatosan halkult
el. Keze finoman húzta ki az ujjaim között pihenő vörös, néhol fehérrel itatott
rózsaszálat. Az árus egy intésére mellettünk termet, az öreg hölgy kedves
mosollyal az arcán köszönte meg a virág árát. Csodálva figyeltem a férfi arcát,
ajkai érzékien formálták meg a francia szavakat. Lágy bólintással intett az
eladónak, majd mellém lépve pillantott rám.
Barna íriszeiben elvesztem, erőteljes parfümjének illata mámorító
ködként telepedett elmémre. Mellkasa az enyémet simította, ujjával az arcomba
lógó tincset cirógatta.
- Ezt a rózsát csupán Lyonban, a Parc de la Tête d'Or –ban termesztik –
szája mosolyra görbült, tekintetét az enyémbe fúrva figyelte arcom.
- Különleges, akárcsak te, Rosalie – kézfejem ajkaihoz emelte, lágy
csókkal jutalmazva.
Szavai szüntelenül ott csengtek füleimben. Különleges, mint én. Mint
Rosalie. Fájdalmasan hasított belém a tudat: Francois nem engem akar. Francois
Rosaliet akarja.
De jóó lett ez a rész c:
VálaszTörlésNagyon imádom azt ahogy fogalmazol :) Mert igényes és nem összecsapott.
Várom a következő fejezetet xx
Drága Szabina!
TörlésNagyon-nagyon örülök annak, hogy ez a rész is tetszett,és nem tudok elég hálás lenni a dicséretekért!:) Köszönök mindent, remélem a következő rész sem fog csalódást okozni.:)
Puszi, Lily
Drága Lily!
VálaszTörlésÖrömmel kezdtem neki a rész olvasásának, és ezúttal sem csalódtam. Esküszöm neked, hogy fogalmam sincs, hogyan vagy képes ennyire csodálatosan írni. A kifejezéseid, a jelzőid... Minden annyira aprólékos és részletes, egyszóval élethű. Amit még külön imádok az az, hogy két szemszögből írod le a történteket, illetve még mindig nem találkozott Natalie és Zayn. Éppen ezért szörnyen kíváncsi vagyok, miképpen fogod az útjaikat összeterelni, de Téged ismerve; tökéletesen.
Szóval, miután megint ledöbbentettél, szeretném elmondani, hogy várom a következő fejezetet, oh, de még mennyire! <3
Puszi, Azy
Drága Azy!
TörlésMondanom sem kell, ismételten tátva maradt a szám a kommented után. Iszonyatosan boldog vagyok, amikor a soraidat olvasom, el nem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok a sok biztatásért,és azért a sok dicséretért, amit fejezetről-fejezetre kapok.
Tőled - mint az egyik csodált írómtól a blogger világában- még hihetetlenebb, hogy ennyi dicséretet kapok. Nem tudok elég hálás lenni neked ezekért!:)<3
Igyekszem, hogy a folytatással se okozzam csalódást!:)
Sok-sok puszi, Lily