2013. július 15., hétfő

ÖTÖDIK

Halihó mindenkinek! Ígéretemhez hűen meghoztam az új részt, és sok mindent nem is tudok hozzáfűzni. Csupán annyi, hogy köszönöm az előző részhez írt kommenteket, nagyon sokat jelentettek, illetve a pipákat! :) Tartsátok meg jó szokásotokat! :) Illetve szeretném megköszönni a 33 rendszeres olvasót / a 44 bloglovin-os követőt, eszméletlenek vagytok, imádlak titeket! <3 :) Nem is húzom tovább az időd, jó olvasást! :) xx Lily

........................................................................................
Ez lennék én?

Natalia Konstantinova

Megnedvesített ajkaimat összeszorítottam, ujjaimat feszülten tördeltem, pillantásomat a padlóra szegeztem. Tekintetét magamon éreztem, ahogyan minden apró vonást megfigyelt rajtam. Félve emeltem rá pillantásom, kerülve mély, zöldes barna szemeit, melyek engem vizslattak. Gyomrom feszült görcsbe rándult, arcomba vér tódult, halvány piros színt adva fakó bőrömnek.
- Nem beszélsz franciául, ugye? – ajkait gyengédséggel hagytál el a szavak, szája szelíd mosolyra görbült. Félve ráztam fejemet, arcomon zavart mosoly díszelgett. Mintha torkomon akadtak volna a szavak, némán álltam a falnak dőlve.
- Érted, amit mondok? – apró léptekkel közelített felém, hangja fokozatosan halkult el. Kezét lágyan csúsztatta vállamra, érintésétől megborzongva löktem el magam a kopottas faltól. Újabb bólintással válaszoltam, hátat fordítva igyekeztem a lakás nyitott ajtaja felé. Lépteimet az enyémnél hangosabb dobbanások követték, karja az enyém után kapva szelte át a köztünk lévő apró távolságot.
- Minden rendben van? Még sohasem láttalak itt – nevetségesnek éreztem magam, ahogyan némát játszva bólogattam. Nagyot nyelve hallgattam francia akcentussal kiejtett angol szavait, melyek úgy csengtek a csendes folyosón, akár egy jól megkomponált szonáta.
- Én…most jöttünk ide – hangom erőtlen volt és bizonytalan, tekintetét kerülve hagyták el a szavak számat.
- Francois vagyok – nyújtotta felém férfias, mégis puha kezét. Hezitálva csúszattam ujjaimat tenyerébe, keze finoman rázta az enyémet.
- Rosalie…én Rosalie vagyok – minden egyes betűt nehezemre esett megformálni, az idegen nevet keserűen ízlelte ajkam. Mintha a lelkem egy másik ember rabságában rostokolna. Hiába üvöltök legbelül, hangom némán veszik el a semmiben. Kezem óvatosan csúsztattam ki szorításából, halvány mosollyal az arcomon hátráltam. Ajkai egymástól elválva szóra nyíltak, mégis csendesen figyelte, ahogyan eltávolodtam. Ujjaimat a kilincsre helyeztem, a zár halkan kattant kezem alatt. Hátamat az ajtónak szorítottam, testem levegőért kapkodva zihált. Felejtsd el, Natalia. Verd ki a fejedből.

Zayn Malik

A fák, akár egy öreg filmszalag képkockái, úgy suhantak el mellettem. Az ablakon beszűrődő lágy szellő finoman kapott bele kócos hajamba, a napfény kíváncsian melengette arcom. Kedvetlenül helyeztem fel napszemüvegem, menekülve a Nap vakító fényei elől. Kényelmetlenül fészkelődtem az ülésen, kezem hol keresztbefonva, hol zsebre dugva pihent testem mellett. Feszült csend uralkodott az autóban, a rádió kikapcsolva pihent a műszerfal mellett. Ismerős táj képei köszöntek vissza szemem sarkából. A dombokat lassan épületek váltották fel, az idilli csendet a forgalom zaja nyelte el.
Kívülállónak éreztem magam. Az utcák, melyeket egykor róttam, ismeretlennek tűntek, az  idegen arcok összemosódva száguldottak el mellettem. Feszengve nyomtam fel magam a hideg bőrülésen, a levegő egyre nyomasztóbbá vált. A visszapillantó tükörből egy szempár figyelte minden mozdulatom, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban elveszíthet.
- Anya, az utat figyeld, kérlek – mély, rekedtes basszusomtól én magam is megremegtem, arcom kapucnimba temetve dőltem hátra.
A kocsi fokozatosan lassított, egy apró emelkedő után a motor hangja lassan halkult el. A kézifék behúzása aprót lökött a járgányon, mire feleszmélve pillantottam ki az ablakon. Nagyot sóhajtva emelkedtem meg, a nyitott ajtónál anya várt szelíd mosolyával. Csomagjaim már a bejárat előtt pihentek, a nappali ablakánál homályos alakok rajzolódtak ki. Nehézkes léptekkel közeledtem az ajtó felé. Lábaim ólomsúlyúnak tűntek, gyomrom feszült görcsbe rándult, szívem ritmusa fülemben csengett.
Mosollyal az arcukon figyelték, ahogyan feléjük közeledtem. Mégis, ez nem volt több egy álarcnál, hiszen tudtam, csalódtak bennem. Kerültem tekintetüket, csomagjaimat vonszolva pillantottam körbe a lakáson. Az idő mintha megállt volna idehaza, a falak ugyan abban a fakó színben pompáztak, a bútorok változatlan helyükön pihentek. Félve emeltem rájuk tekintetem, megállapodva a zafírkék szempárnál. Halvány mosoly futott végig arcomon, karjaimat bizonytalanul tártam szét. A két test tompa puffanással érte mellkasomat, karjaik bilincsként fonódtak testem köré. Waliyha keze finoman érte arcom, puha bőre lágyan simította végig az enyémet. Ajka szóra nyílt, azonban egy hang sem hagyta el száját. Némán szorított magához, arcán egy könnycsepp gördült végig.
Safaa csendben figyelte mozdulataimat, apró ujjait hajamba túrva csimpaszkodott oldalamon. Feje a vállamon pihent, egyenletes szuszogása fülemet csiklandozta. Akaratlanul is mosolyra görbült szám, karjaimat óvatosan fontam köréjük, egyre közelebb vonva törékeny testüket.
- Annyira hiányoztatok – suttogtam ébenfekete hajukba.

Hátammal hanyagul támasztottam a falat, lábaimat keresztbe vetve merengtem. Minden érzékemtől megszabadulva figyeltem a halott éjszakát, a némaságot, mely a várost borította. Az ég sötét takaróba burkolózott, a koromfekete felhők elnyelték az ezernyi csillag fényét. A gyújtó újra kattant, a cigaretta halk sercenéssel gyulladt meg. Mélyet szívtam belőle, a füstöt óvatosan szűrtem ki fogaim között. Megbabonázva figyeltem a fehérséget, amint lomhán lebeg, majd lassan eggyé válik a sötétséggel.
Vállam felett pillantottam hátra a fakó, kék falakra, melyek annyi emléket őriztek. Erőtlenül csúsztam le a párkányról, lassú léptekkel jártam körbe a helyiséget. Megannyi kép, megannyi fontos pillanat. Mozaikdarabkák. Darabok, melyek azzá tettek, ami most vagyok. Keserű mosollyal téptem le a falakon lógó leveleket, melyek egy egyszerű mozdulattal a fém szemetesben landoltak.
Boldogsággal átitatott arcok, izgatottságtól csillogó szempárok, a polcokon heverő tömérdek képet látva fanyar íz költözött számba. A keretekben pihenő képek hangos csattanással értek földet, az üveg tompa puffanással repedt meg. Az apró szilánkok halk pattanással szóródtak szét a cseresznyefa színű parkettán. Zihálva csúsztattam ki kezeim közül az utolsó képet, a keretet kicsiny darabokra törve hajítottam a falnak. Akármerre pillantottam, a káosz uralkodott körülöttem, akárcsak bennem. Éreztem, ahogyan minden feszültség elszáll testemből, mindössze az üresség maradt. A fájdalmas kietlenség, a csend, mely lassan, de biztosan emészt.
Fejemet a falnak biccentve figyeltem a Holdat, mely lassan bukott elő egy szürke gomolyfelhő mögül. Az égitest szikrázva ontotta magából a fényt, mögötte néhány apró, távoli csillag fénylett fel. A szürke, kapucnis pulcsit összehúzva nyomtam fel magam a keskeny párkányra. Testemmel az üvegnek támaszkodva hunytam le szemeimet, elmerülve a mámoros ürességben, ami bennem uralkodott.

Natalia Konstantinova

Magabiztosan szeltem az apró, macskakövekkel kirakott utcákat, mélyeket szívva a friss kenyér illattal átitatott levegőből. Óvatosan oldalaztam át a pékség előtt kígyózó soron, befordulva a forgalmas, butikokkal teli utcára.
Napokig nyaggatott Nyikolaj egy kiadós sétával, a ma reggeli unalom pedig végképp okot adott a város felfedezésére. Boulogne maga a megtestesült történelem, mintha minden levegővétellel egy darabka múltat szippantana be az ember. Csodálva figyeltem a belváros utcáit körbeölelő ősrégi, színes téglaházakat, melyek falai kissé megkopva ugyan, de évszázadok óta állnak.
Zsebemet szorongatva pillantottam végig az üzletek kirakatán, torkomba hatalmas gombóc költözött, a kedves pillantások hirtelen gyanakvó tekintetekbe fordultak.
Ez mindig legyen nálad, a saját biztonságod érdekében, Nat. Senkiben ne bízz,csakis magadban.”  
A kabátomban pihenő pisztoly félelmet ébresztett bennem, mintsem biztonságot. Nagyot nyelve cövekeltem le egy régi épület előtt, melynek ódon ablakaiból tisztán köszönt vissza sápadt, félelemmel teli arcom.
Keserű ábrázattal kaptam el tekintetem, pillantásom egyszerre vált csalódottá, gyűlölettel telivé. Hosszú, derekamat súroló sötétbarna hajam csak távoli emléknek tűnt, mellkasomig érő hullámos tincseimet simítva pillantottam végig tükörképemen. Szemeim minden csillogást vesztve néztek velem farkasszemet, a kabát, mely régen tökéletesen simult testemhez, mostanra két számmal nagyobbnak tűnt. Ez lennék én? A remény- és saját sorsátvesztett Rosalie Turner?  Gyűlölködve kaptam el könnyfátyollal homályosított tekintetem, lépéseimet gyorsítva, vakon szeltem az ismeretlen utcákat.

Lépéseimen lassítva pillantottam körbe, ismerős táblákat, házakat kutatva. A Nap homályos korongja az ég tetején járt, az utcákon néhány ember lézengett az ebédidő környékén. A szél játékosan kapott bele hajamba, finom virágillatot csempészve az ember orrába.
Araszoló léptekkel közelítettem meg a hatalmas virágbolt ajtaját. Az üzlet előtt milliónyi virág illatozott , ezer színben pompázva. Ujjaimmal finoman simítottam végig a törékeny szirmokat, némelyikbe orromhoz emelve szippantottam bele. Halvány mosollyal az arcomon hunytam le szemeimet, élvezve a tavasz kezemben tartott apró darabkáját.
Ijedten pillantottam hátra a hátamat érő finom érintésre, ujjaimmal zsebemhez kapva fordultam a mögöttem álló személy felé. Testem azonnal elgyengült , vonásaim lágyabbá váltak.
- Rosalie, örülök, hogy látlak – hangja mosolyt csalt arcomra, szemei tekintetem keresve figyelték arcom.
- Francois – szám esetlenül formálta nevét, hangom fokozatosan halkult el. Keze finoman húzta ki az ujjaim között pihenő vörös, néhol fehérrel itatott rózsaszálat. Az árus egy intésére mellettünk termet, az öreg hölgy kedves mosollyal az arcán köszönte meg a virág árát. Csodálva figyeltem a férfi arcát, ajkai érzékien formálták meg a francia szavakat. Lágy bólintással intett az eladónak, majd mellém lépve pillantott rám.
Barna íriszeiben elvesztem, erőteljes parfümjének illata mámorító ködként telepedett elmémre. Mellkasa az enyémet simította, ujjával az arcomba lógó tincset cirógatta.
- Ezt a rózsát csupán Lyonban, a Parc de la Tête d'Or –ban termesztik – szája mosolyra görbült, tekintetét az enyémbe fúrva figyelte arcom.
- Különleges, akárcsak te, Rosalie – kézfejem ajkaihoz emelte, lágy csókkal jutalmazva.
Szavai szüntelenül ott csengtek füleimben. Különleges, mint én. Mint Rosalie. Fájdalmasan hasított belém a tudat: Francois nem engem akar. Francois Rosaliet akarja.


4 megjegyzés:

  1. De jóó lett ez a rész c:
    Nagyon imádom azt ahogy fogalmazol :) Mert igényes és nem összecsapott.
    Várom a következő fejezetet xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szabina!

      Nagyon-nagyon örülök annak, hogy ez a rész is tetszett,és nem tudok elég hálás lenni a dicséretekért!:) Köszönök mindent, remélem a következő rész sem fog csalódást okozni.:)

      Puszi, Lily

      Törlés
  2. Drága Lily!

    Örömmel kezdtem neki a rész olvasásának, és ezúttal sem csalódtam. Esküszöm neked, hogy fogalmam sincs, hogyan vagy képes ennyire csodálatosan írni. A kifejezéseid, a jelzőid... Minden annyira aprólékos és részletes, egyszóval élethű. Amit még külön imádok az az, hogy két szemszögből írod le a történteket, illetve még mindig nem találkozott Natalie és Zayn. Éppen ezért szörnyen kíváncsi vagyok, miképpen fogod az útjaikat összeterelni, de Téged ismerve; tökéletesen.
    Szóval, miután megint ledöbbentettél, szeretném elmondani, hogy várom a következő fejezetet, oh, de még mennyire! <3

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy!

      Mondanom sem kell, ismételten tátva maradt a szám a kommented után. Iszonyatosan boldog vagyok, amikor a soraidat olvasom, el nem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok a sok biztatásért,és azért a sok dicséretért, amit fejezetről-fejezetre kapok.
      Tőled - mint az egyik csodált írómtól a blogger világában- még hihetetlenebb, hogy ennyi dicséretet kapok. Nem tudok elég hálás lenni neked ezekért!:)<3
      Igyekszem, hogy a folytatással se okozzam csalódást!:)

      Sok-sok puszi, Lily

      Törlés