NEGYEDIK

Drága olvasóim! Sajnálom, hogy egy nappal később sikerült csak hoznom az új részt, de közbejött néhány dolog. Nem is rabolom tovább az időtöket, remélem tetszeni fog ez a rész! :) A kommenteket, pipákat nagyon köszönöm, most is tartsátok meg jó szokásotokat! :) xx Lily 

...................................................................................

Új kezdet reménye

Natalia Konstantinova

Lassú léptekkel közeledtem a terminál kijárata felé. A szalagnál megannyi ember várt a maga csomagjára, a világ szinte minden nyelvén hangzottak el szavak: olaszok és angolok, kínai és indiai, egymás közt elvegyülve várakoztak. Húgom kezét szorítva törtem át magam a sokaságon, feszülten ráncigálva magam után a jobbra-balra dőlő bőröndöt. A tömegből magasodó alakot követtem, borzos sötét haját messziről felismerte az ember. Nevetséges, hogy azt hiszi, egy borotválkozás mindent megold. Megválva védjegyévé vált sűrű borostájától évekkel fiatalabb tűnt. Azonban a látszati fiatalság nem tette semmisé az éveket. Hazugságai és csalásai bélyegként jelzik, hogy Ő Alexander, az ellenség pedig sohasem felejt. Egy nap ránk fognak találni.

Lábaimat fokozatosan hagyta el az erő, remegő térdekkel követtem az apámat. Hátra sem pillantva tört magának utat, míg végül megcsapott a hideg, éjszakai szellő. A távolban egy piros autó időzött, az előtte várakozó arc ismeretlen volt. Szemeimet összeszűkítve vizslattam arcát, ismerős vonásokat kutatva, mindhiába. Halvány mosollyal fordultam Alina felé, aki apró léptekkel követte lépéseimet. Pillantása félelemmel átitatott volt, keze szorosan markolta az enyémet. Járásomon lassítva figyeltem a két férfit, akik kezet rázva diskuráltak.

- Nat, kérlek, gyere közelebb – apa mély,rekedtes hangjától megborzongtam, apró bólintással közeledtem feléjük. A férfi arca az utca félhomályában is ismerősnek tűnt, mégis, gyanakvóan léptem egyre közelebb. Állát világosbarna, már-már szürkébe hajló szakáll díszítette, szeme alatt néhány ráncvonal húzódott. Kedves mosolyától kicsiny gödröcskék jelentek meg arcán, melyek barátságot árasztottak egész lényéből. Karomat megragadva nyomott csókot kézfejemre, majd ujjaimat markába temetve vizslatta arcom.

- Ennyire öreg lennék már? Gyönyörű lány lettél, Natalia. Emlékszem, amikor még alig 3 évesen táncoltál a nappaliban, és most nézzenek oda! – az idősödő férfit nem hagyták cserben az emlékek, ellentétben velem. Zavart mosollyal az arcomon bólintottam egyet, kezemet óvatosan kicsúsztatva szorításából.

- Te pedig bizonyára Alina vagy – lassú mozdulatokkal guggolt le a szőke kislány mellé, aki meredt tekintettel bámulta az öreg arcot. Kezével az enyém után kapva húzódott hozzám egyre közelebb, szorításából egy percre sem engedve.

- Azt hiszem, ideje indulni, Nyikolaj– az utolsó bőrönd épp hogy befért a csomagtartóba, az ajtó hangos robajjal csapódott be. A kocsi hideg bőrülésétől megremegtem, testemen hullámként söpört végig a hideg. Hiába a kedves mosoly, a meleg fogadtatás, a bizalmam elnyeréséhez mindez édes kevés. Ugyan miért rejtegetne egy bűnözőt magánál?

Fejemet az üvegnek támasztva ásítottam, szemeimmel hunyorogva figyeltem a tájat. Hajnalodott. A dombok mögött a felkelő Nap sugarai szóródtak szét, az égbolt narancssárga és rózsaszín köntöst húzott magára. A mezők fáin madarak sokasága csiripelt, dallamot csempészve a halott tájba.

Gyomrom ökölnyi nagyságúra zsugorodott, minden érzékem pattanásig feszülve figyelte a világot. Nem bízhatunk senkiben, hiszen a legnagyobb hátba döfést mindig attól kapjuk, aki előttünk áll. Aki  nincs velünk, az az ellenségünk, és én senkit nem érzek a magunkénak. Az aljas játszmák egyszer visszaütnek, és azt hiszem ez a pofonok ideje.

Zayn Malik

Szemhéjaim ólomsúlyúnak tűntek, arcomat tenyerembe temetve dörzsöltem végig. Lépéseim bizonytalanok voltak, a parketta lapjai ide-oda mozogva nehezítették meg utamat. A szoba forgott velem, a színek egymásba olvadva mosódtak össze. A falnak támaszkodva araszoltam a fürdő felé, a csapból ömlő víz a peremnek ütközve spriccelt szét. A jéghideg vizet arcomba fröcsköltem, tekintetem kitisztult, ajkaim sóvárogva váltak szét egy kortyért. Torkom szinte égett a fagyos víztől, kezeimmel a csap szélének támaszkodva kapkodtam a levegőért. Mellkasomon hatalmas nyomást éreztem, fejem mintha darabokra akart volna szétesni. Szemeimet összeszűkítve figyeltem az előttem magasodó tükröt, undorral fordítottam hátat tükörképemnek.

A szobába lépve megcsapott az alkohol mámorító illata, a földön üvegek sokasága pihent, néhol cigarettacsikkek hevertek a krémszínű szőnyegen. Erőtlenül dőltem le az ágyra, a hófehér plafonba merengve hallgattam egyenetlen szuszogásom. Élveztem a csendet, az érzelemmentes lebegést , amely a hatalmába kerített. Testem nyugalmat találva pihent, mellkasom egyenletesen mozgott fel-le. Nem néztem sem előre, sem oldalra, mindössze a plafonra összpontosítottam. Egykor millió meg egy kép díszítette a falakat, levelek és emlékek, melyeknek mostanra csak nyomai maradtak meg. Gyűlöltem a múltat, az emlékeket,mert tudtam: ez az, amit soha nem kaphatok vissza.

A csengő hangja hangos robajjal söpört végig a lakáson. Nagyot sóhajtva emelkedtem fel, egy pulóvert magamra kapva lépdeltem az ajtó irányába. Odakintről suttogás szűrődött be, ismerős hangok csengtek a levegőben. Kezem lassan a kilincsre helyeztem, az ajtót hosszas hezitálás után tártam ki. Hat aggódó szempár figyelte mozdulataimat, egyikük pillantása azonban mindenkinél jobban szíven ütött. Anya, te meg mit keresel itt?

A levegő szinte megállt a szobában, kínos csend telepedett a helyiségre. Nem kellettek szavak ahhoz, ami nyilvánvalónak tűnt, Paul jelenléte mindent elárul. A banda Zayn Malik nélkül folytatja tovább.

Ujjaimat tördelve bámultam a padlót, kezeimet idegesen vágtam zsebre.

Csak mondják a szemembe, és legyen ennek vége.

- Zayn, mindannyian tudjuk, hogy segítségre van szükséged. Te magad is tisztában vagy ezzel, még akkor is, ha ezt nem ismered el – Paul határozott hangja figyelmet kívánt, tekintetem ráemelve vártam.

- Az utóbbi időben teljesen kifordultál önmagadból, rád sem lehet ismerni! Hol van az a Zayn, aki kedves volt mindenkivel, akire számítani lehetett? – Liam szavait hallgatás követte, ujjaimmal homlokomat gyűrve figyeltem az arcokat, melyek engem szuggeráltak. Túl sok bizalmat vettetek belém, és most csalódnak bennem. Nem akartam sem mentegetőzni, sem magyarázkodni, feleslegesnek éreztem a szavakat.  

- Őszinte leszek veled Zayn. Mindössze a fiúknak köszönheted azt, hogy nem teszlek ki a bandából. Nézzünk szembe a tényekkel: egyre lentebb csúszol, éjszakába nyúló bulizások, drog, a közönség kegye egy pillanat alatt elillan– Paul tekintetemet kereste, én azonban makacsul a falat bámultam.

Ez lennék én, egy szórakoztató cikk? Számat keserű nevetés hagyta el, szemeimből düh tükröződött.

- Ne a közönség miatt szedd össze magad, hanem saját magad miatt. Zayn, te egy nagyszerű ember vagy. Mindenki életében vannak hullámvölgyek, a tiédben éppen most. Csak hagyd, hogy segítsünk, kérlek! Viszont akarunk látni téged a színpadon, úgy ahogyan régen – Louis szavai szinte suttogásnak hatottak. Hátamat a kanapénak döntöttem, arcomat a plafon felé szegezve hallgattam a síri csendet. Menekülni akartam, és ez lett a vége.

- Kicsim, gyere haza, Bradfordba. Néhány hónap otthon, minden csillogás és felhajtás nélkül. Nem kell velünk lenned egész nap, csak legyél szem előtt. Hiányzik az, aki voltál. Hiányzik a fiam – anya hangja milliónyi apró késként érték a szívem, pillantásom ráemelve figyeltem arcát. Szemét egy könnycsepp hagyta el, mely árván gördült végig arcán, majd hangtalanul hullott a semmibe. Kezeimet bilincsként fontam köré, szorosan magamhoz vonva. Fejét vállamba fúrva ölelt magához, halkan, levegőért szuszogva.

- Sajnálom – suttogtam fülébe.

Natalia Konstantinova

Apró kövekből épített házak, némelyik több évszázad jegyét viselve magasodik helyén. A távolból egy vár tornya köszönt vissza,a kikötő mellett elhaladva a hajókon dolgozó munkások szavai kristálytisztán csengtek a levegőben. A város egy kicsiny olasz falura emlékeztette az embert, megannyi szűk utcájával, macskakővel kirakott útjaival.  Egy régi, szinte a háború jegyeit magán viselő kopottas, zöld falú ház előtt fékezett a kocsi. Egyik ablakából egy idős néni figyelte az utcákat, míg néhány emelettel fentebb egy fiatal lány hajolt ki. Nagyot sóhajtva szálltam ki az autóból, bőröndömet megragadva követtem az előttem haladó sereget. A lépcsőházban hűvös levegő keringett, a meszelt falak immáron halvány szürkés színben pompáztak. Bőröndömet magam után húzva szeltem a lépcsőfokokat, egészen a második emeleti sötét fenyőajtóig.

Nagyot nyelve léptem át a kopott küszöböt, fejemet ide-oda kapkodva figyeltem minden mozdulatot. Nyikolaj a nappali asztalra helyezte kulcsát, kabátját a  fotel támlájára hajtogatva figyelte arcomat.

A lakás mintha maga lett volna a megtestesült történelem, régi, kézi faragásokkal ellátott bútorok, gyönyörű vörös kárpittal borított kanapék, a falakat ősrégi képek díszítették. Ajkaim egymástól elválva fejezték ki csodálásom, éreztem, ahogyan szemeimbe visszatért a csillogás. Minden apró részletet megfigyelve vonultam végig a szobán, ujjaimmal finoman végig simítva a tökéletesen kidolgozott bútorokat és szobrokat.

- Nekem és Nyikolajnak van egy kis dolgunk. Addig maradj itt Alinaval. Senkinek ne nyiss ajtót, és ne feledd, te nem Natalia vagy. Rosalie Turner a neved, ő pedig Sophia – hátat fordítva intett, majd az ajtót maga mögött becsapva sietett le a lépcsőn. A ház síri csendbe burkolózott, mindössze a kint haladó kocsik hangja szűrődött be odakintről. Félve lépdeltem egyik szobából a másikba, minden tárgyra és bútorra gondosan ügyelve. A kicsiny nappaliból nyílt egy konyha, melynek szekrényei kopottas cseresznyefa színben pompáztak. A szobák alig voltak nagyobbak a benne helyet foglaló franciaágynál, megadva a helyiségnek az otthonos, kuckóra emlékeztető érzést. A falon lógó óra hangos harangozásba kezdett, amint mutatói elérték a nyolcas számot. Szívemhez kapva fordultam az említett tárgy felé, mire Alina szája huncut mosolyra húzódott. Nagyot sóhajtva dőltem le az egyik szobában helyet foglaló ágyra, az azt borító halvány levendula színű takarót magamra húzva öleltem magamhoz az éppen mellém fészkelődő húgomat. Szemhéjam akaratom ellenére lassan lecsukódott, sötétbe borítva előttem a világot.

Pilláim lassan emelkedtek meg, testemet felnyomva figyeltem a sötét szobát. A helyiség csendes volt és sötét, akár csak a lakás többi része. Alina halk szuszogásán kívül csend honolt idebent, még az utcákat elárasztottak a fiatalok hangos szavai. Az ajtót hangtalanul behúzva magam mögött sétáltam a lámpa kapcsolójához, a fények azonban elmaradtak. A lámpa makacsul állt ellen, mérgelődve kutattam táskámban a telefonért. Biztos azok a rohadt vezetékek – fújtattam. Hezitálva sétáltam az ajtóhoz, végül a kilincset lassan lenyomva léptem ki a lépcsőházba.

Odakint sötétség honolt, néhány emelettel fentebbtől dühös szavak szűrődtek le. Lassú léptekkel közlekedtem szorosan a fal mellett, mikor telefonom halovány fénye cserbenhagyva hunyt ki. Dühösen nyomkodtam a kütyü gombjait, esélytelenül persze. Nem messze tőlem halk mocorgás hallatszott, elemlámpa fehér fénye világította be a sötét folyosót. Araszolva közelítettem az acélajtóhoz, mely mögül egy alak árnyéka vetődött végig a falakon. A fények hirtelen tértek vissza, a régi lámpák hangos sercenéssel kapcsolódtak fel. A férfi mosollyal az arcán fordult felém, elemlámpáját lekapcsolva vizsgálta arcomat. Szavaiból egy árva betűt nem értettem, mégis élvezettel hallgattam francia akcentusát. Hangjától végigfutott testemen egy jóleső meleg érzés, zöldes-barna szemeiben szinte elvesztem.A szívem mintha kihagyott volna egy percre.