Drága olvasóim!
Először is elnézést szeretnék kérni a késésért! Első körben 26-ára ígértem az új részt, azonban kénytelen voltam 30-ára tolni, de végül sikerült ma befejeznem a részt, remélem nagy örömötökre! :) Nos, remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, annak ellenére, hogy a két fiatal még mindig nem találkozott- azonban ez is egyre jobban közeledik. :) A kommenteket és pipákat ismételten nagyon szépen köszönöm, és nagyon-nagyon örülnék, ha ehhez a részhez is érkezne pár komment/pipa, hiszen nagyon kíváncsi vagyok a ti véleményetekre.:)
Nos, nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást mindenkinek,
xx Lily
..............................................................................
Halovány
boldogság
Natalia Konstantinova
Ajkaimba harapva méregettem tükörképemet, kezeimmel végigsimítva
derekam vonalát. A tűzpiros koktélruha alakomat kiemelve feszült testemre, a
fekete kiskabát tökéletesen passzolt lakk magas sarkúmhoz. Idegesen túrtam bele
göndör tincseimbe, egyengetve kósza hajszálaimat. Nagyot sóhajtva biccentettem
oldalra fejemet, kabátomat igazgatva figyeltem a mögöttem álló személy
tükörképét. Megfeszült arcizmokkal követte mozdulataimat, szemei ruhámat
méregették. Lépteit felém irányítva közeledett, szorosan mellém állva
állapodott meg. Keze finoman érintette vállamat, tekintete az enyémet kereste.
- Nem mehetsz el vele, Natalia. Nem ismered őt – parancsnak tűnő
szavai meglepő lágysággal hagyták el ajkait. Félt engem. Kezem arcához emelve simítottam végig sima, arcszesztől
illatozó bőrét, zöld szemeim
tekintetét keresve figyelték arcát. Pillantásomat elkapva fordultam az ajtó
felé, táskámat magamhoz szorítva markoltam meg a kilincset.
- Csak egyszer hadd tegyem azt, amit szeretnék – az ajtó tompa
puffanással záródott be, a lépcsőház szintről-szintre sodorta magával a
visszhangot. Cipőm hangos kopogással érte a lépcsőt, kezem a korláton
végigcsúsztatva szeltem a fokokat.
Friss tavaszi levegő csapta meg orromat, lágy esti szellő cirógatta
arcomat. Szemem a sötét, lámpákkal halványan megvilágított utcát kémlelte,
ismerős arcot kutatva. Egy öltönyös férfi homályos alakja közelített felém,
mámorító illatát messziről magával sodorta a szél. Keze finoman nyúlt az
enyémért, lágy csókkal jutalmazva kézfejemet. Lassan szelte át a köztünk lévő
távolságot, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva játszadozott tincseimmel.
- Gyönyörű vagy, Rosalie – arcom halvány piros színt öltött magára,
pillantásom arcán kalandozott. Ajkaim egymástól elválva fejezték ki csodálatom,
ahogyan minden centit végigmértem tökéletes arcán. Kezét derekamra csúsztatva
vezetett a ház előtt parkoló fekete autóhoz, ajtaját kitárva tessékelt bentebb
a járműbe. Tekintetem lakásunk ablakára emeltem. Egy homályos alak rajzolódott
ki a csipkés függöny mögül, sötét haját néhol megcsillogtatta a szoba halvány
fénye. Pillantása szinte égette bőröm, feszülten markoltam bele kabátomba. Az
autó lassan gördült az útra, az alak egyre távolibbnak tűnt, mégis gyomrom
feszült görcsbe rándulva szűkült össze. Nagyot nyelve szorítottam meg az ülés
karfáját, szemem sarkából figyelve a mellettem ülő férfit. Szemei az utat
pásztázták, keze a kormányon pihent. Hátamat az ülésbe mélyesztve dőltem
hanyatt, mélyeket lélegezve a kocsi hideg, klímával átjárt levegőjéből.
Fejemben zavart űr uralkodott, fülemben szüntelenül ott csengtek a szavak: „Nem
ismered őt.” Ajkaim cinikus mosolyra húzódtak, aprót fújtatva pillantottam ki
az ablakon. Nem ismerem őt, ő sem ismer
engem. Ahogyan én sem ismerem önmagam.
Mosolyom fokozatosan lágyult el. Azt
hiszem, kvittek vagyunk, Francois.
Poharak koccanása, tányérok csörgése, halk szavak és nevetések
egyvelege szűrődött ki az opálos üvegajtó mögül. Francois kezét felém nyújtva vezetett
az asztalok között, gyors léptekkel követve az előttünk menetelő pincért.
Az étterem egy eldugott sarkában kétszemélyes asztalok pihentek
,feleségek és férjek, fiatal párok, fiúk és barátnőik foglaltak helyet az
ízlésesen megterített asztaloknál. Francois lágy mosollyal fordult felém,
kabátomat finoman elvéve húzta ki az asztalhoz szorosan betolt tölgyfa széket. Elmélázva vizslattam az étterem minden apró részletét, melyek
leginkább egy, a svájci hegyekben álló aprócska faházra emlékeztették az embert.
A világos fabútorok, a lámpák narancssárgás fényei melegséget árasztottak
magukból, szinte otthon éreztem magam. A falakon nem talált üres helyet tekintetem, akár merre pillantottam,
aprólékosan megmunkált szekrények díszítették a falat, néhol régi képek,
szobrok pihentek azok polcain.
Francois óvatos léptekkel próbált besasszézni az asztalok közötti
szűkös résen, miközben kis híján magával sodorta a terítőt, és vele együtt a
régi, kézzel festett porcelán tányérokat. Kínos mosollyal az arcán foglalt
helyet, mialatt én mosolyomat próbáltam elrejteni az arcom előtt pihenő
étlappal. Torkát megköszörülve böngészte a borlapot, a világ minden rangos
helyéről talált magának az ember egy üvegnyi mámort. A franciaországi Bordeaux
vidékétől, Spanyolország mélyvörös mediterrán borain át, az osztrák hegyek édes
rizlingjeiig mindent megtalált a vendég, nem hiába ez Calais egyik
legkedveltebb étterme.
Pillantásom ide-oda kapkodva olvastam a különleges francia ételek
sokaságát, majd egy ismerős névnél megállapodva csaptam össze a bőrkötéses
könyvecskét. Francois rendelésre készen állva várt, majd a pincérnek intve
gyorsan elhadarta kívánságainkat. A középkorú férfi a zsebében pihenő fehér
cetlire körmölte a szavakat, majd kedves mosollyal az arcán távozott.
Bokáimat összeszorítva simítottam végig combomon, feszélyezve éreztem
magam Francois pillantásától. Félve tekintettem arcára, mintha valamiféle bűnt
követnék el. Bűn, amely mindent romba
dönthet.Volt valami Francois pillantásában, amely akaratlanul vonzotta
tekintetem. Barna, néhol zöldes árnyalatú íriszei megbabonázva figyeltek,
testem mintha elveszítette volna saját kontrollját. Ügyetlenkedve rendezgettem
a terítő gyűrődéseit, odébb pakolva az útban lévő evőeszközöket.Kényelmetlenül fészkelődtem a párnázott széken, mintha sehogy sem
találnám a helyem. Tekintetem a falon pihenő képekre szegeztem, miközben egyre
kínosabbá vált a köztünk uralkodó csend.Talán hiba volt eljönnöm.
A pincér úrias léptekkel közeledett
felénk, kezében egy hosszú, fekete üveggel. Választ nem várva töltötte meg
poharainkat a vörös itallal, majd egy bólintás keretén belül távozott. Francois
kezébe véve az öblös poharat emelte meg azt. Felocsúdva követtem őt, poharaink
lágy csengéssel értek egymáshoz.
- A ma estére, és a folytatásra– hangjától
megremegett erőtlen kezem, arcomat halvány mosoly díszítette. Francois tisztában van azzal, hogy mit akar
tőlem. De én mégis mit akarok?
Zayn Malik
Kedvetlenül húztam magamra a hófehér takarót, mely lassan hullott mellkasomra.
Odakint apró szemekben szitált az eső, a cseppek halk kopogással érték az
ablakot. Csendben hallgattam a szél suhogását, mely utat törve magának a
nyitott ablak résén szökött be a szobába. Az égen sötétszürke felhők lustán
gomolyogtak, elnyelve a Nap meleg sugarait. Kezem vastag pulóverem zsebében
pihent, csupasz lábaimat a takaró alá begyűrve melegítettem.
Némán feküdtem a káosz közepén, a földön megannyi fotó hevert, törött
képtartók darabjai, üvegszilánkok, melyek szétszóródva terítették be az öreg
parketta lapjait. A falon lógó óra fekete mutatói percenként mozdultak el, a
másodpercek hangos kattanással teltek.
A napok mintha kifolyva kezeim közül rohantak volna. Talán szerda van ma, vagy éppen vasárnap?
Töprengve bámultam a hófehér plafont, szemhéjaim ólomsúlyúnak tűntek. A monoton
élet megszokássá vált, akárcsak a kezdeti kényszeres magányérzet. Eleinte fájt
az egyedüllét, mára ez a seb egy tátongó űrré vált bennem. Reméltem, hogy
valaki észrevesz, hogy valaki meghallja néma kiáltásomat. S mikor segítség
jött, én mégis eltaszítottam magamtól. Önfejűen viselkedtem, s ez az önző
viselkedés meghozta gyümölcsét. Csakis én maradtam magamnak. Maradt még valami belőlem? Abból, aki egykor
voltam?
Keserű ábrázattal nyomtam fel magam. Hátamat a hideg ágytámlának támasztva
néztem körül, utat törve a romok között sétáltam az ablakhoz. Behunyt szemmel
hallgattam a cseppek dallamos zuhanását, ahogy azok egymással versengve csattantak
a szürke párkányon. Változást akartam, kimozdulni az istenverte állandóságból,
és megint itt vagyok. Én,a magány és a szakadó eső. Unottan fordítottam hátat
az ablaknak, az ajtót halkan húztam be magam mögött. Lassú léptekkel szeltem a
lépcsőfokokat, miközben a lakás csendjét hallgattam. A nappaliból tv zaja
szállt fel, a bugyuta mesehősök hangját örömteli nevetés követte. Kíváncsian
léptem a helyiségbe, odabent Safaa ücsörgött a krémszínű kanapén. Halvány
mosoly ült ki arcomra, óvatosan dobtam le magam a kékszemű szépség mellé. Húgom
nem tétlenkedve azonnal hozzám bújt, magához nyomva vékony, erőtlen testem.
- Alig vártam, hogy végre lekászálódj a szobádból, egész nap bent
gubbasztasz – karjait sértődötten fonta keresztbe, pillantását egy percre sem
vette le a műsorról. Nagyot sóhajtva döntöttem hátra fejemet, megdörzsölve
fáradt, kialvatlan szemeimet.
- Csak fáradt vagyok, ennyi az egész. Pihenni akartam – halovány mosollyal
szántottam végig fekete haját, miközben a távkapcsoló után ügyeskedtem
elnyúlni. Safaa gyorsabbnak bizonyulva ragadta magához a hatalmat adó küyüt,
mire reményvesztetten nyögtem fel.
- Ha már lekászálódtam, nem nézhetnénk valami olyat, amit én is
élvezhetek? – bizakodóan emeltem rá tekintetem, ő azonban makacsul magához
szorítva a távkapcsolót hosszasan rázta fejét.
- Egész nap az iCarlyt várom, nem gondolod, hogy elnyomom –
felháborodott, mégis bájos hangjától elszégyellve éreztem magam, hogy
egyáltalán a gondolat megfordult a fejemben, kezeimet megadást jelezve emeltem
a levegőbe. Végtére is, lényegtelen
melyik szennyen alszom el. Óvatosan csúsztam végig a heverőn, fejem alá egy
bolyhos párnát betuszkolva helyezkedtem el. Safaa karjaimat maga köré fonva
dőlt mellém, borostás arcomra egy hatalmas cuppanós puszit nyomva fészkelődött.
Halk kacaja lassan ringatott álomba, mintha a legszebb altatót dúdolta volna.
Az álom már félig magával ragadott, mikor minden erőmmel magamhoz szorítottam
az aprócska lányt úgy, ahogyan régen. Az emlékek hirtelen törtek rám, a szívem
mintha újra meg újra meghasadt volna.
- Kérlek Zayn, ne menj el – azúrkék szemei tompán, minden csillogását
elveszítve figyeltek, arcán kuszán folytak végig a sós könnycseppek. Lágy
mosollyal guggoltam le mellé, ujjaimmal felszárítva könnyeit. Gyengéden
szorítottam magamhoz, kezei bilincsként fonódtak testem köré. Arcát vállamba temetve
szipogott, ujjai hajamat szántották végig. - Ha elmész minden megváltozik. Te is megváltozol és elveszítünk .
Hitetlenkedve hallgattam a szavakat,
melyek egy kétségbeesett kislány ajkait hagyták el. S mégis,ez lett a valóság.
Elveszítettek. Ahogyan én is elveszítettem saját magamat.
Testem megremegett a zaj hallatán, ijedtem kaptam fel fejemet. Álmos
szemeimet dörzsölve nyomtam fel magam, tekintetem az ajtót pásztázta. Nagyot
sóhajtva sétáltam a bejárat felé, mikor a csengő hangja ismételten végigfutott
a lakáson.
- Az istenit jövök már, jövök – morogva helyeztem a kulcsot a zárba, a
zár kattant, az ajtó halk nyikorgással tárult ki.
Szemeimet összeszűkítve vizsgáltam az előttem szobrozó alakot. Arca
minden pontját végigmértem. Ismerős vonások köszöntek vissza, vörös haja lágyan
borult vállára, arcát megannyi apró szeplő díszítette. Az emlékeimben kislányként élt, s most mégis
egy érett nő állt előttem. Nagyot nyelve pillantottam végig rajta, ellökve
magam a kopottas ajtófélfától.
- Elise? – ajkaim bizonytalanul formálták nevét. Mégis mit keres itt?
Natalia Konstantinova
Szótlanul róttuk az utcákat, lépteink egy ritmust diktáltak. Calais
nyüzsgő utcái egy apró metropoliszra emlékeztetik az embert, a kávézók asztalai
mind megteltek, a helyiségekből lágy francia dallamok szűrődnek ki. A kis utcák
hatalmas terekbe torkollva egyesülnek, múzeumok és templomok, parkok sokasága
ékesíti a várost.
Befordulva egy kicsiny, macskakővel kirakott utcába már messziről
kivehető volt a hatalmas, impozáns épület. Oszlopai egyszerűek, letisztultak,
az épület minden más része azonban ezer pompába öltözve hirdeti a barokk stílus
túldíszítettségét. A nyugtalan formák, az aprócska szobrok első látásra nem
férnek meg egymás mellett, mégis ezek adják az épület egészének szépségét. A
város ezen része szinte üres volt, csupán néhány ember lézengett a téren.
A lépcsők alján egy megfáradt, idős úr állt, kezében egy öreg
hegedűvel. Ősz szakálla bölcsességet sugárzott, szemei beesve csillogtak a Hold
fényében. Ismerős dallamok szálltak keze alól, s egy percre újra Natalianak
éreztem magam. Lábujjhegyre emelkedve adtam át magam Csajkovszkij remekművének,
megfeledkezve magamról, s a világról, amely körbevett. Újra Moszkva levegőjét
éreztem tüdőmben.
Erős kezek finoman fonták körbe derekam, meleg lehelete lágyan
simogatta nyakam vonalát. Érintése egy perc alatt visszarántott a valóságba,
fájdalmas tudattal ocsúdtam fel a keserédes képzelgésből. Jobb keze szorosan
magához vont, derekam vonalát végigsimítva, még másik kezének ujjai finoman szántották
végig barna tincseimet. Hiába menekültem pillantása elől, mélybarna, zölddel
átitatott szemei vággyal telve pillantottak ajkaimra, s én képtelen voltam
eltolni magamtól. Testünk egybeolvadva ringatózott a lassú dallamra, szemeimet
behunyva adtam át magam a mámoros érzésnek. Keze a tarkómra vándorolva
fordított maga felé, ajkait megnedvesítve figyelte arcom. Felejtsd el Natalia, ez őrültség!
Hátrálni próbáltam, testem azonban jéggé fagyott kezei között. Ajkát
óvatosan tapasztotta az enyéimre, szinte falta azokat. Az eszem szüntelen
megálljt parancsolt testemnek, a harc azonban eldőlt. Akarom
őt...azt hiszem.
Drága Lily!
VálaszTörlésAzt kell,hogy mondjam most sem csalódtam a fejezetben :) Nagyon jó rész lett...kíváncsian várom Zayn és Natalia találkozását c: xx
Puszi Szabina x
Drága Szabina!
TörlésNagyon örülök, hogy most sem vélekedsz másképpen, és hogy ez a rész is elnyerte a tetszésed! :) Nos, már nem sokat kell rá várnod...;))
Sok puszi, Lily
Kedves Lily !
VálaszTörlésNem rég találtam rá a blogodra és azt kell , hogy mondjam egyből beleszerettem . Hihetetlen , hogy milyen jól írsz. Nagyon várom a folytatást.
Üdv. : V.
Drága Vanessa!
TörlésElőször is nagyon szeretném megköszönni a dicsérő szavakat, másodjára pedig azt, hogy csatlakoztál az olvasóimhoz.:) Nagyon örülök, hogy eddig elnyerte a tetszésed a történet, és remélem, hogy a folytatással sem fogok csalódást okozni.:)
Sok puszi,Lily
Szia Lily!
VálaszTörlésMost olvastam végig a blogod, egyben, először. Aztán másodszor. Meg harmadszor.
Nem tudom elhinni, hogy valaki ennyire csodásan tud írni.
Annak pedig nagyon-nagyon pokolian örülök, hogy a két kedvencemet úgy tudtad ötvözni, hogy egyik értéke sem sérült. Balerinaként olvasom az oldalad, valamint remélem a jövőbeli Mrs. Malik-ként is (Előre is bocsi Natalia, de ez van) :D Szóval mindkettőnek óriási a szerepe, és én csodálkozva olvasom a blogod mindegy egyes sorát.
Nagyon tetszik, folytasd tovább kérlek, minél hamarabb, és minden jót kívánok neked! Nagyon tehetséges vagy, és örülök, hogy ezt a történetet olvashatom! :)
M xxx
Drága Moncsy!
TörlésHihetetlenül nagyon köszönöm ezt a sok dicséretet, elmondhatatlanul hálás vagyok érte, el sem tudod képzelni, mennyit jelent ez nekem!:)
Nos, ha már egy balerinát köszönthetek személyedben, megígérem , hogy megpróbálok még nagyobb hangsúlyt fektetni majd a táncra és még pontosabban igyekszem leírni - ha már egy szakértőt üdvözölhetek.:) ( Natalianak pedig ahogy látom, ellenfele akadt ;) )
Nagyon örülök neki, hogy ennyire elnyerte a történet a tetszésedet, és remélem, hogy a folytatással sem okozom csalódást, s én köszönöm, hogy olvasod a történetem!:)
Sok puszi, Lily
Háhá, nagyon köszönöm :) ♥
TörlésDrága Lily!
VálaszTörlésIgazán sajnálom, csak most sikerült időt szakítanom a rész elolvasására, azonban abszolúte megérte száz százalékosan odafigyelni minden sorára, hiszen elképesztő volt! Annyira elbűvölő kifejezéseket használsz, profi vagy a tökéletes hangulatok megelevenítésében.
Szóval rettenetesen imádtam, főleg, hogy a történetet nem sieted el, éppen ezért lesz nagyszerű, mikor a két csodálatos főszereplő találkozik! Iszonyú tehetséges vagy, csak így tovább! <3
Puszi, Azy
Drága Azy!
TörlésMegint csak lélegzet visszafojtva olvastam a soraidat, egyszerűen nem találok szavakat, annyira boldog vagyok, és köszönöm ezt a rengeteg dicséretet! :)
Rettenetesen hálás vagyok, hogy egyáltalán időt szakítasz a történetre, és hogy mindig kommentelsz! Kevés ilyen olvasóm van, így külön köszönet jár érte, hogy mindig biztatsz, és mindig kapok tőled visszajelzést- a dicséretek hadáról nem is beszélve! :)
Eszméletlenül örülök, hogy tetszett, és remélem, hogy a folytatás is legalább ugyan ennyire fog tetszeni- hiszen nemsokára elérkezünk ahhoz a bizonyos találkozáshoz.:)
Drága Azy, mindent nagyon köszönök!<3
Sok-sok puszi, Lily