2013. augusztus 6., kedd

HETEDIK

Halihó mindenkinek! Annak ellenére, hogy holnapra ígértem az új részt, mint látjátok, mára ma feltöltöttem. Nyaralás miatt több szabadidőm volt, holnap pedig nem tudom időben hazaérek-e , így a ma biztosabbnak tűnt. Remélem tetszeni fog ez a rész is, az őszintét megvallva, ez az a rész, amivel a legtöbbet foglalkoztam- és talán a leghosszabb is lett! Ebben a részben már elég sok mozzanatnak súlya van a következő részekre nézve, így nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Az előző részekhez érkezett pipákat/kommenteket nagyon köszönöm, tartsátok meg jó szokásotokat, nem haragszom meg érte! :) Nos, nem húzom tovább az időt, jó olvasást! :) xx Lily 

..........................................................................
A tegnap árnyai

Zayn Malik

Megrökönyödve figyeltem vonásait, minden apró pontot végigmérve vékony, hosszúkás arcán. Haja vörös keretként hullott vállára, arcán a halvány pír ellenére is kirajzolódtak az apró szeplők. Mélyen ülő, szürkével itatott íriszei engem vizsgáltak, ajkai egymástól elválva nyíltak szóra. Ellökve magam a jéghideg ébenfa kerettől hátráltam, torkomat megköszörülve törtem meg a kínos csendet.
Szavakat vártam, s mégis, némán állva figyelt engem. Pillantása lassan haladt végig testemen, szemei minden érzelmet rejtve méregettek. Unottan fordítottam hátat, fogaimat összeszorítva távolodtam el tőle. Törékeny karja egy másodperc alatt kapott az enyém után, megálljt parancsolva testemnek.
- Mit akarsz? – hangom ércesen zengett az előszobában. Elise teste összerezzent a mély basszustól, ajkai félve váltak el egymástól.
- Látni akartalak – a bizonytalan szavak alig hallhatóan hagyták el száját, hangja harmatgyengén csengett a levegőben.
Értetlenkedve pillantottam rá, szemöldökömet összehúzva vártam a miértek válaszát. Hiszen láttam a haragot a szemében, a csalódást, melyet én okoztam. Mindent megkaphattam volna tőle, én mégis eltaszítottam magamtól. Vágy a többért, a jobbért, az ismeretlenért, s egy törékeny barátság percek alatt esett darabjaira.  Összetörtem.
Fejemmel aprót biccentve invitáltam be a lakásba, ahol mindössze a csend volt a társam. Safaa halkan szuszogva merült el az álmok könnyed világában, a televízió képernyője feketét öltve pihent. Csendes léptekkel fordultam a konyha felé, a világos tölgyfaszéket kihúzva foglaltam helyet. A lány mozdulatai lassan követték az enyéimet, mintha a tükörképem köszönt volna vissza. Némán figyelte vonásaimat, borostával díszített arcom, beesett, fényét vesztett szemeimet. Idegesen tördeltem ujjaimat, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre.
Szinte hangtalanul tolta ki maga alól a széket, lépteit felé irányítva közeledett. Lassan guggolt le, kezeit térdemre csúsztatva ragadta meg ujjaimat, összekulcsolva az övéivel. Pillantásomat kereste, én viszont makacsul a padlót bámultam. Nem nézhetek rá, csak még jobban fájna. Egy újabb szív, melyet összetörtem.
- Szükséged van rám – forró ujjai finoman simították végig arcomat, félve, mintha egy törékeny babát tartana karjai között.
- Senkire sincs szükségem – arcizmaim megfeszültek, a szavakat hidegen szűrtem ki fogaim között.
- Talán Zayn Maliknak, az énekesnek, a bálványnak nincs. Te nem ez vagy, Zayn – karjai vállamra csúszva fordítottak maga felé, tompa kék szemei elől képtelen voltam menekülni. Ujjaimmal finoman simítottam végig vállára boruló haját, halvány szeplős bőrét.
- Nem ismersz már, Elise. Az a fiú meghalt.
- És vele együtt minden, ami köztünk volt – szavai szinte suttogásnak hatottak, tekintetét elszakítva az enyémtől a halványbarna padlóra szegezte. Ujjaim arcához emelve próbáltam megérinteni, keze azonban elutasítva tolt el magától. Szótlanul sétált az ajtó felé, melyet csendesen húzott be maga után. Ismételten összetörtem.

1 hónappal később - május

- Zayn – nagyot sóhajtva csaptam össze a könyvet nevem hallatán, fáradtan csúsztattam lábaim a jéghideg kőre. Lassan csoszogtam le a lépcsőn, miközben mélyeket szippantottam a konyhából jövő illatfelhőből. Szótlanul fordultam a helyiség felé, ahol mindeni csak rám várt. Waliyha és Safaa türelmetlenkedve vizslatták lassú lépteimet, anya a tűzhely mögül mosolygott rám. Kedvetlenül helyezkedtem a széken, a palacsintával megpakolt tányért fintorogva toltam odébb.
- Anya, nem vagyok éhes – jelentettem ki fáradt sóhajjal. Ugyan ki lenne éhes napi 5 étkezés után?
- Enned kell, kicsim – az újabb szelet palacsinta majdhogynem lecsúszott a hegynyi desszertről, már magától a látványtól is jól lakott az ember.
- Ezt mondod, amióta hazajöttem. Két óránként etetsz, mint egy gyereket.
- És mennyit szedtél magadra! Végre, kezdesz olyan lenni, mint régen – mosollyal az arcán kapaszkodott vállamba, finoman magához szorítva apró puszit nyomott az arcomra. Nagy sóhaj keretében vettem kezembe a villát, néhány falatnál több azonban nem ment le a torkomon. Az ezüst villát a tányér szélének támasztottam, a szék nyikorogva csúszott ki az asztal mellől. Egy halk „köszönöm” hagyta el számat, majd a szobám felé indultam. Unottan pillantottam az ágyon pihenő könyvre, melyet néhány perccel ezelőtt a világ minden kincséért sem tettem volna le. Összeszűkült szemekkel pillantottam ki az ablakon, melyről a Nap sugarai prizmaként szóródtak szét. Idejét sem tudtam, mikor mozdultam ki utoljára a négy fal közül. Jobban belegondolva kezdek megőrülni.
Az első, kezembe akadt pulóvert aggattam magamra, a melegítő nadrághoz tökéletesen passzolt a régi, kissé megviselt Nike felső. A lehető leghalkabban sétáltam végig az ébenfa lépcsősoron, lábaimat csendesen csúsztattam sportcipőmbe.  Egy apró pillantást vetettem az előttem magasodó tükörbe. Utolsó emlékeimben egy megviselt, fáradt arc köszönt vissza, beesett szemekkel, élettelen pillantással, csont sovány testtel, s most mégis egy életteli, kipihent, fiatal fiú állt előttem.
Talán anya tényleg jó munkát végzett. Halvány mosoly futott végig arcomon, a pulton heverő kulcscsomót megragadva sétáltam ki a házból. Talán nem veszett oda minden belőlem.

Céltalanul bolyongtam, lépteimet figyelve róttam az utcákat, a régi, ismerős környéket. Néhány év alatt szinte semmi nem változott Bradfordban, Mr. Thompson még ugyan úgy a kertben tölti délutáni óráit, akárcsak Mrs. Clark, aki a kora esti órákat horgolással múlatja a verandán. A kertváros tiszta levegője szinte simogatta tüdőmet, élveztem, ahogyan a Nap átjárja testem minden porcikáját, ahogyan a szellő finoman simogatja bőrömet. Órák óta kódorogtam a városban, mégsem tudtam megunni a látványt. A régi épületek, a parkok fái úgy nyűgöztek le, mintha sohasem jártam volna itt. Néhány hónappal ezelőtt képtelen voltam hazajönni, London nyüzsgő élettel teli városa vált az otthonommá, most mégis rádöbbentem, itt van az én helyen. Nem gondoltam a bandára, nem gondoltál rá. Mintha tiszta lappal érkeztem volna a világba.
Gondolataimat hangos csaholás szakította félbe, a megtermett kaukázusi juhászkutya hatalmas sebességgel szelte az utcákat, fellökve a sétáló gyalogosokat. Mögötte egy törékeny lány loholt, erőtlen hangját szinte figyelmen kívül hagyta a jószág. Az egyre gyorsuló állat egyenesen felém rohant, én pedig hangos fütyüléssel próbáltam lelassítani az ismerősnek tűnő kutyát. Az eb lassan, de biztosan fékezett, kapva az alkalmon ragadtam meg fekete pórázát. Gazdája ekkora már felettem magasodott, halványkék szemeiből hála sugárzott. Vörös haja borzosan borult vállára, homlokán apró izzadságcseppek gördültek végig.
- Megmondtam, hogyha felnő, nem fogod tudni kezelni – nyújtottam át a pórázt puha kezébe. Levegő után kapkodva dorgálta meg a hatalmas állatot, tekintetét végül felém fordította. Szótlanul meredt rám, hol cipője orrát, hol a mellette helyet foglaló kedvencét bámulta.
- Sajnálom a múltkori estét, Elise, egy seggfej voltam. Nem akartalak megbántani – hadartam el a szavakat. Kínosan túrtam bele bozontos hajamba, válaszát várva pillantottam rá. Néhány másodpercig hezitálva figyelt engem, végül átszelve az apró távolságot fonta nyakam köré vékony kezeit.
- Na gyere, kislány, majd én hazaviszem ezt a monstrumot – ragadtam meg a fekete pórázt, fejemmel házuk felé biccentve indultam el. Szótlanul sétáltunk egymás mellett, mégis elég volt szemeibe pillantanom, hogy tudjam, mi jár a fejében. Visszakapott.

Egyszerű, fehérre festett házuk már csak halvány emlékként élt elmémben. Az öreg, kopottas hintaszék még mindig ugyan ott pihent a verandán, ahol néhány évvel ezelőtt, odabent a lakásban szinte semmi sem változott. Kissé bizonytalanul tájékozódtam a házban, Elise-t követve szeltem a lépcsőfokokat. A lány mosollyal az arcán nyújtotta kezét, bevezetve kuckójába, mely teljes rózsaszín pompában fogadott. Mindössze az ágynemű változott , ugyan azok a képek lógtak a falon, a szekrények változatlan helyükön pihentek. Elmélázva figyeltem a szobát, mikor halk léptekre lettem figyelmes. Keze lassan csúszott pulóverem alá, ajkai nyakamon kalandoztak el.
- Elise, mit csinálsz? – a szavak alig hallhatóan hagyták el számat, nagyot nyelve szegtem hátra fejemet.
- Visszakaptalak, Zayn. Nem akarlak újra elveszíteni – felsőmtől megszabadítva fordított maga felé, testét testemhez szorítva tapasztotta ajkait az enyémre. Csókja vággyal teli, mégis ijedt volt, remegő ujjai mellkasomat simították végig. Ajkaim mereven tűrték ajkait, hezitálva túrtam bele vörös tincseibe. Nem tehetem ezt, nem lökhetem el magamtól.
Karja bizonytalanul fonta körbe derekamat, magához vonva testemet. Ajkai egyre vadabbul tépték az enyémet, mintha éveken át erre éhezett volna. Nem álltam erre készen, s mégis képtelen voltam ellenállni. A szívem üvöltött a fádalomtól, a sebek újra meg újra felszakadtak.
A fájdalmas filmkockák ismétlődve peregtek le előttem. Perrie, a hajnalig tartó bulizások, a drogok, melyektől mámortól ittasan élveztem az életet, a verekedések, a vakuvillanások, pillanatok, melyek idáig vezettek. Nem hibázhatsz még egyszer, Zayn! A szívem ordított, akárcsak az elmém. A vágy azonban mindennél erősebb volt. Finoman döntöttem őt az ágyra, millió csókkal elhalmozva testét.

Natalia Konstantinova 1 hónappal később, május

Lépteimet gyorsítva igyekeztem át a zebrán, a villogó zöld lámpa hangos sípolással kényszerítette igyekezetre a gyalogosokat. Az órámra pillantva fordultam be sarkon, kikerülve az utcán lézengő tömeget. Nagyot sóhajtva nyugtáztam magamban, ismételten késésben vagyok. A pontosság erény, én azonban gyakran megfeledkezem erről az örök igazságról. Gyengén megkötött cipőfűzöm lazán csapkodta halványbarna bakancsom orrát, majd lazán kioldódva parancsolt megállt. Már csak ez hiányzott –hajoltam le mérgelődve, ügyetlenül babrálva a sötét madzagot. Nyilván, ha siet az ember, minden ellene dolgozik. Néhány másodperc szünet után sietve igyekeztem a már felbukkanó építmény felé.
Az egyetem posztmodern épülete messziről kirítt a város romantikus barokk stílusú házai közül. A hatalmas üvegfalak, a sötétszürke pillérek mogorva külsőt kölcsönöztek a campusnak, sokkal inkább emlékeztetett egy kutatólaboratóriumra, semmint egy nagy múlttal rendelkező egyetemre. Minden olyan letisztult volt, csendes, és fehér, akár egy kórházban. Odabent nem sok ember időzött, egy professzor diákjával konzultált, míg néhány fiatal a kávéautomata mellett múlatta az időt egy forró itallal a kezükben. A lépcsőfokokat kettesével szelve trappoltam végig a hosszú, fehér márványlépcsőn, a táblákat figyelve haladtam a széles folyosón. A végén halvány alak rajzolódott ki, közelebb érve ez az alak egyre tisztábbá vált. A csillogó szempár engem figyelt, karjai lassan emelkedve vártak. Arcán olyasfajta mosoly díszelgett, melynek képtelen voltam ellenállni, ajkaim önkénytelenül görbültek mosolyra. Testem finoman érte az övét, karjai körbefonva szorítottak magához.
- Annyira sajnálom, hogy késtem – igazgattam rakoncátlan tincseimet, melyek arcomba zúdulva simították bőrömet. Francois lágy sóhajjal hajolt közelebb, ujjait államra csúsztatva húzott közelebb.
- Ugyan, csak fél órát késtél – halk szavai szinte suttogásként hatottak, lágyak voltak és kedvesek, s mégis ott bujkált benne az a cseppnyi szarkazmus.
- Te most gúnyolódsz? – hitetlenkedve toltam el magamtól, szám apró „o” betűt formálva csodálkozásról tanúskodott. Legbelül csupán megmosolyogtam mondatát, mégis úgy döntöttem, játszadozom vele. Ujjai végigszántották sötét hajamat, keze tarkómnál megállapodva döntötte homlokomat az övének. Ajkai csókért könyörögve közeledtek, én azonban fejemet elfordítva utasítottam vissza. Szeméből meglepettség tükröződött, ajkai elváltak egymástól. Keze lassan derekamra csúszott, teste egyre szorosabban ragaszkodott az enyémhez. Hátamat a falnak döntve szorított magához, egy percre sem veszítve szem elől tekintetemet. Világos íriszei lassan elsötétedtek, vággyal telve pillantottak rám, szája újra csókra éhezve közelítette az enyémet. Elhúzva előtte a mézes madzagot fogaimat finoman alsó ajkába mélyesztettem, mire halk nyögés hagyta el száját. Türelmetlenül tapasztotta ajkait az enyémre, szinte tépve azokat. Keze a mellettünk lévő ajtó kilincsiért kapkodott, miközben egy percre sem volt hajlandó engedni szorításából. Megragadva a kilincset húzott magával a raktárszerű helyiségbe, melyben felmosórongyok, tisztítógépek és vegyszerek sokasága pihent. A zár kattant, testem tompa puffanással érte az ajtót. Egy apró másodpercre sem eresztett el, a két test egymásnak feszülve olvadt egybe. Ajkai nyakam vonalát kényeztették, ujjai államat cirógatták. Halk nyögésem szakította félbe a csókcsatát, ujjaimmal mélyen szántottam végig sűrű, barna haját. Kezei ruhám után nyúltak, a lenge anyag pillanatok alatt a földön landolt. Ujjaim ügyetlenkedve gombolták ingjét, majd finoman végigsimították feszes izmait, kidolgozott testét. Karjai bilincsként szorítottak, egy apró emeléssel lábaim már csípőjét fonták körbe.
Nem engedheted ennél is közelebb Natalia, nem teheted ezt vele!  - az eszem szinte ordított, minden érv mellette szólva parancsolt megálljt. Lassan távolodtam el tőle, pillantását keresve haraptam ajkaimba. Nem tehetem ezt vele, a fenébe is!  Mellkasa enyémnek szorult, szinte éreztem heves szívverését, ahogyan tüdeje megtelik levegővel, majd elernyedve préseli ki azt. Néhány másodpercig figyeltem a zöld mélységet és visszafordíthatatlanul elvesztem. Forró csókot leheltem ajkaira, kezeimet hátán végigsimítva öleltem magamhoz. Akartam őt, menthetetlenül. A vágy diadalmaskodott, a test győzött, s a lélek? Magát ostorozva bűnhődik.

Mellkasom egyenetlenül emelkedett, zihálva kapkodtam a fülledt levegőt, fejem gyönyörtől ittasan szegtem hátra. A mámor lett úrrá testemen, körmömet finoman hátába mélyesztve apró nyögések hagyták el ajkaimat. A szorítás egyre gyengébbé vált, lábaim erőtlenül csúsztak le derekáról. Hátamat a jéghideg falnak döntöttem, fejemet hátraszegve bámultam a hófehér plafont. Francois apró csókok ezreivel halmozta el felhevült testem, ujjai államhoz vándorolva fordítottak maga felé.
- Remélem az incselkedő diákokkal nem így bánik, Mr. Devereux – szája kaján mosolyra görbült, szemében kisfiús rosszaság csillogott. Sietve nyúlt ingéért, nadrágjába begyűrve igazgatta a ruhadarabot.
- Még át kell néznem pár esszét, de utána a tiéd vagyok. Menj haza, nemsokára én is otthon leszek – lágy bólintással vettem tudomásul a dolgot, kabátomat magamra  húzva fordultam az ajtó felé. Karja hirtelen kapott az enyém felé, magához vonva testemet.
- Je t'aime, Rosalie – suttogta lágy hangon. Megrökönyödve álltam, ajkaim egymástól elválva nyíltak szóra, azonban egy árva hang sem jött ki torkomon. Miért? Talán félelemből, talán bizonytalanságból. Egyet azonban tudtam: meg kell őt óvnom magamtól és a csalódástól, ha kell hazugsággal, bizonygatással, de meg kell tennem. Vonzódtam hozzá, akartam őt, mégis hezitáltam, s a szavak félve buktak ki számon.
- Je t’ aime, Francois – a szívem őszintén hitt a válaszban, de az eszem? Az eszem vadul ordította:  elég legyen!

Lábaim nehézkesen szelték a fokokat, halk lépteim visszhangja a legfelső emeletig szállt fel. Gondolataim csakis körülötte forogtak, szavai újra meg újra ott csengtek füleimben. Lelkem akár egy börtönéből szabadult sas, úgy szárnyalt, a józan eszem mégis komoran oktatott ki : hibáztál, Natalia.
S ez a gondolat felülkerekedett minden érzelmen. Bizonytalanságom szinte megőrjített, a kulcscsomó erőtlenül zuhant ki kezeim közül. Mérgelődve hajoltam utána, kutatva a bejárati ajtót nyitó kulcsért. Nagy sóhaj kíséretében dugtam a lyukba, a zár kattant, az ajtót halkan húztam be magam mögött. Táskámat idegesen engedtem ki ujjaim közül, az pedig tompa puffanással ért földet. Kabátomat a fogason pihenő kupac tetejére helyeztem, lábaimról fáradtan rúgtam le a bakancsot. Ijedten kaptam fel tekintetem a nappaliból jövő zajokra, lépteimet a helyiség felé irányítottam.
Alina némán szorongatta kedvenc babáját, lábait mellkasához szorítva remegett a fotelben. Nyikolaj papírok tömkelegét dobta az asztalra, majd szétrombolva a szinte mértani pontossággal felállított tornyot egy mappát húzott elő. Értetlenkedve pillantottam körbe a szobán, mely mostanra elveszítette otthonos érzetét,a káosz kerítette hatalmába. A sötétítők egy apró rést sem hagytak a Nap kíváncsi sugarainak, az asztalon fegyverek és papírok sokasága pihent.
- Mégis mit jelentsen ez? – a szavak emelkedetten hagyták el számat, számon kérően fordultam a szobába belépő apám felé.
- Ránk találtak – a szavak hidegen hagyták el ajkait, mintha semmilyen súllyal nem rendelkeznének. Lábaimból hirtelen kiszállt minden erő, hitetlenkedve rogytam le a kanapéra.
- El kell innen tűnnötök, minél hamarabb. Itt a bankkártya, Alexander, minden papír, ami még hiányzott, személyi igazolványok, állampolgárságot igazoló okiratok. Most pedig menjetek, azonnal indulok Alinaval – az öreg férfi idegesen nyújtotta át a megpakolt mappát, apa arcizmait megfeszítve lapozta át annak tartalmát.
- Hova indul Alinaval? Mit jelentsen ez? – minden erőmet összeszedve nyomtam fel magam a piros heverőről, farkasszemet nézve a két férfival.
- Könnyebb a dolguk, ha együtt maradunk. Ezért Alina Nyikolajjal megy, Svájcba – hűvös szavai megdöbbentettek, olyan ridegséggel formálta azokat, mintha semmi nem kötné őt az aprócska lányhoz. Dühvel telve indultam meg felé, ökölbe szorított kezem mellkasán puffant.
- Nem teheted ezt! Nem szakíthatod el tőlünk, Nyikolaj egy idegen az ég szerelmére!
- Nincs nála alkalmasabb ember, akire rábízhatnám. Búcsúzz el tőle Nat. Indulnunk kell – kezét lassan csúsztatta vállamra, tekintetét rám emelve figyelte arcom, melyen könnycseppek gördültek végig. Némán állt előttem, nem törődve az érzelmekkel, a fájdalommal, amit okozott.
Karomat mindennél szorosabban fontam az apró szőke lány köré. Kicsiny, puha kezei bilincsként fonódtak nyakamra, vállamba temetett arcán sós könnyek cikáztak végig. Képtelen voltam őt elengedni, mégis mosollyal az arcomon toltam el magamtól. Erősnek kell lennem előtte. Apa karomat megragadva tolt a bejárat felé, táskámat éppen fel tudtam kapni a fogas mellől. Kabátomat magához emelve kapta le sajátját, az ajtó hangos csapódással zárult be mögöttünk.
Könnyeim megállíthatatlanul záporoztak, halvány fátyollal homályosítva látásom. A kocsi ajtaját idegesen csaptam be, fejemet kezeimbe temetve hagytam, hogy a könnyek végigmossák arcomat. Undorodva ragadtam meg hajamat, hisztérikusan végigszántva tincseimet. Összetöröm őt, és felőröl a tudat, hogy semmit sem tehetek ez ellen. Némán kell tűröm, hogy ismételten kitépik az életet a kezeim közül, mégis, csupán egy név visszahangzott fejemben újra meg újra. Francois. 

8 megjegyzés:

  1. Drága lilyfiction!

    Már régóta terveztem egy hosszabb vélemény írását, de lustaságom miatt csak most szántam rá magam.
    Megmondom őszintén, Rebecca és a te blogodat az elején mindig kevertem, mert mindketten nagyon hasonlóan írtok, és bizonytalan vagyok abban is, hogy hogy találtam rá a blogodra, mert nem tudom, melyikőtök kérte, hogy véleményezzem a blogját. Kicsit rossz a memóriám, ezer bocsánat. De most már, ahogy halad előre a történet, szét tudtam választani a kettőt. :)
    Mikor megnyitottad a blogodat, először arra gondoltam, hogy "Megint egy sablonos fanfiction, mnt a többi!", de te rácáfoltál erre, ugyanis bátran kijelenthetem, hogy Rebecca írása mellett a tied az egyik legjobban megírt fanfic, amit olvasok. A fejezeteid hosszúak, és nagyon tetszik, hogy mindegyikben Nat és Zayn szemszögéből is írsz egyaránt. Gyönyörűen írsz le minden apró rezzenést és mozdulatot, amit elkövetnek a karaktereid, magam előtt látom az aktuális jelenetet.
    Nagyon jól megalkottad a szereplők jellemét, számomra az alaptörténeted is egyedi, jól kivitelezett. A szókincsed hihetetlenül nagy, hétköznapi, gyakran használt szavakkal egyedi mondatokat hozol létre, amikben legtöbbször melléknevek adják azt a bizonyos pluszt, amit sok blogban hiányolok.
    Ugyan még nem tudom, fogalmam sincs, hogyan fog Zayn és Nat élete egybekapcsolódni, de bízom benned, és tudom, hogy fantasztikusan fogod megírni a folytatást. Én csak azon csodálkozom, miért csak 37 olvasód van, hiszen sokkal többet érdemelsz. Sajnos sok olyan író van, aki nem kap a blogspot világában elég figyelmet, holott jobban megérdemelné, mint más, akinek a története, és annak kivitelezése meg sem közelíti azt a szintet, amit te és a hozzád hasonló tehetségek képviselnek.
    Azt még hadd fűzzem hozzá a kis véleményemhez, hogy a gyönyörűen megírt történet mellé elragadó kinézet is párosul. A fejléceid csodálatosak, a blogod külseje pedig letisztult, mégis varázslatosan szép!
    Reménykedek benne, hogy nem fogod abbahagyni egyhamar a blogolást, hiszen nagyon tehetséges vagy! Továbbá minden álmom, hogy egyszer úgy írjak, mint ahogy most te. :)
    További szép napot, sok olvasót és kommentet kívánok!

    Ölel: DreamyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága DreamyGirl!

      Nem hazudok, ha azt mondom, hogy szóhoz sem jutok a soraidat olvasva, sőt, még ha egy kicsit vicces is, de könnyeket csaltál a szemembe. Nem is tudom, hol kezdjem.
      Az első talán az, hogy köszönöm az előre megszavazott bizalmat, hogy nekiláttál elolvasni, annak ellenére, hogy eleinte sablonosnak gondoltad.
      Másodjára, köszönöm ezt a rengeteg dicséretet, mind a szereplők jellemére vonatkozóan, mind magára a történetre. Őszintén, soha nem gondoltam, hogy remek lenne amit csinálok, a kommentedet olvasva pedig csak hüledezem. Igazából álmaimban sem mertem gondolni, hogy valaha is lesz 37(!) - vagyis most már 39 - rendszeres olvasóm, hiszen annyi remek blog van a blogger világában.
      Még egyszer, sokadjára is, lehet, hogy már unalmas, de KÖSZÖNÖK MINDENT. Nem tudod elhinni mekkora lelki töltetet kaptam most tőled. :) <3
      Remélem a folytatásban sem fogsz csalódni, és ugyan úgy örömödet leled majd a történetben, az olvasásban! :)

      Sok-sok puszi, Lily

      Törlés
  2. Drága, tehetséges Lily!

    Na jó, most össze kell szednem magamat, mert a rész annyira a hatása alá vont, hogy jó, ha levegőt tudok venni. Egyszerűen...wáo, fogalmam sincs, miképpen lehetsz ennyire tehetséges, de irtóra nagy szerencséd van, imádom az egész történetet.
    Nos, először is rendkívül örültem, hogy egy hónap eltelt, Zayn kicsit összeszedte magát, kicsit élvezetesebb róla úgy olvasni, hogy tudatánál van, és talán boldog. (?) Mindenesetre már most rossz szemmel nézem a kedves lány, Elise próbálkozásit, haragszom rá, amiért elcsábítja Zayn-t, miközben hozzá sebesen érkezik Natalia. Rendben, tudom, hogy még nem is ismerik egymást, de akkor is. A lányra valamiért most nem neheztelek Francois miatt, hiszen sajnos amúgy is újabb szökésre kényszerülnek, nem kell tartani a férfitól.
    Aztán jó szokásomhoz híven (a Te szavaiddal élve) szeretném megint elmondani, mennyire jól írsz, ugyanis Isten ments, hogy elfelejtsd!
    Minden egyes mozzanatot életre keltesz, tényleg olyan, mintha én is ott lennék, ezért olvasom mindig a legnagyobb örömmel. A szereplők, a helyszínek... Te jó ég, beleszerettem. Csodálatosan fogalmazol, a történet pedig most annyira beindult, hogy képtelen vagyok nem rá gondolni! Teljesen a rabjává váltam, rettenetesen kíváncsi vagyok a folytatásra. <3

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azym!

      Nos, akkor most rajtam a sor, hogy összeszedjem magam a kommented után. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ennyire a hatása alatt vagy a történetnek,hiszen számomra ez a legfontosabb, hogy együtt érezz a szereplőkkel, hogy velük együtt éld át a történteket...hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült ezt véghezvinnem!:)
      Egyetértek veled, kicsit megkönnyebbültem, amikor ehhez a részhez értem Zayn szemszögéből, hiszen végre egy kicsit vidámabb hangvételűre sikeredett a dolog. Végtére is akármennyire is Team Nat&Zayn párti vagyok jómagam is, Elise sokban hozzájárult ehhez a jókedvhez. :) És jól látod, Nat sebesen érkezik Zaynhez. ;)
      Nem győzöm megköszönni ezt a sok-sok dicséretet Azy, rengeteg jelent nekem, nem is tudod elhinni mennyire!(pláne tőled!)
      Köszönöm, hogy mindig írsz, hogy kitartóan kommentelsz, egyszerűen köszönök MINDENT! :) <3

      Sok-sok puszi, Lily

      Törlés
  3. Szia Lilly!
    Megint csak én jelentkezem, egy újabb kimerítő véleménnyel.
    Mint ahogy azt már sokan leírták, kezded egyre részletesebben megformálni a részeket, és ez óriási.. egyszerűen nagyon-nagyon tetszik! Bár a két szereplő egyelőre teljesen független egymástól, egyáltalán nem zavarnak ezek az 'ugrások' a szempontok között. Sőt, nagyon jó, hogy minden részben mindkét szereplő ott van, és tudjuk, hogy haladnak a cselekményszálak, és már alig várom, hogy összehozd őket egy részben... :)
    Továbbra is felcsigáztál, szóval nagyon várom a folytatást!
    És azt már meg sem kell jegyeznem, hogy mennyire szép az írásod, a szókincsed, az egyszerű, de mégis gyönyörű mondataid.
    Továbbra is minden jót, sok-sok pipát, olvasót és (ilyen) kommentet kívánok neked!
    Puszi, Moncsi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!

      Megint csak nem jutok szóhoz, nem győzöm megköszönni a sok dicséretet! :)
      Hihetetlenül örülök annak, hogy ennyire tetszik a történet, hogy átérzed a szereplők érzéseit, hogy ennyire életre tudtam kelteni számodra/számotokra a történetet, ez mindennél többet jelent.
      Őszintén megmondom, én is alig várom, hogy a két szereplő szálai végre összefonódjanak, hiszen onnantól válik érdekesebbé a dolog! :)
      Remélem a folytatással is ugyan ilyen hatást tudok kelteni. ;)
      Még egyszer köszönök mindent, eszméletlen hálás vagyok. :)<3

      Sok-sok puszi, Lily

      Törlés
  4. Szia Lily!
    Teljesen spontán, nem is olyan hosszú ideje csöppentem bele ebbe a One Direction "világba", és mivel imádok olvasni, a fanfictionök adták magukat, mint lehetőség. A Tiédre ma este/éjjel akadtam rá. Egyhuzamban elolvastam. :) Nagyon tetszik, ahogy írsz, ahogy a szavak segítségével lefested a képeket, érzékletes és gyönyörű, gratulálok! Az alaptörténetet imádom, azért, mert eredeti, cseppet sem sablonos, komolyabb és talán keményebb is a téma, mint az általam eddig olvasott írásoké, de ez nem baj, sőt! Kíváncsi vagyok, Natalia és Zayn útjai hol fogják keresztezni egymást, remélem, hamarosan kiderül, mert nagyon várom a folytatást. :)
    Puszi, Caroline :)
    (tényleg csak zárójelben, ha van kedved, nézz be hozzám ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Caroline!

      Először is, - ha most csöppentél bele nem rég- üdv a One Direction világában! :)
      Másodjára köszönöm, hogy bizalmat szavaztál a blognak, és hozzáláttál! :) Harmadjára pedig, nagyon hálás vagyok a sok dicséretért, rettentően jól esnek a szavaid. :) Eszméletlenül boldog vagyok, ha tényleg ennyire sikerült átadnom a történetet, ennél nagyobb célom nincs is. :)
      Remélem a folytatással - illetve talán a legfontosabb ponttal, Natalia és Zayn találkozásával - sem fogok csalódást okozni. :)

      Sok-sok puszi, Lily

      Törlés