Drága olvasóim!
Idejét sem tudom már, mikor érkeztem új résszel. Viszont megígértem nektek, hogy ha törik, ha szakad ma megérkezik a történet következő fejezete, és tartom magam ehhez. Talán nem olyan hosszú és nem olyan tartalmas, mint amilyen szokott az lenni, de fogadjátok ezt tőlem egy apró, semmitmondó karácsonyi ajándéknak.:)
Remélem mindenkinek kellemesen telnek az ünnepek, és ezúton is szeretnék boldog karácsonyt kívánni mindenkinek:)
Millió puszi&ölelés,
Bella
......................................................................................................
Boldog karácsonyt
Natalia Konstantinova
Pilláim ólomsúlyúnak tűntek, álmosan figyeltem az ablak visszaverődő fényt. Kezem az ő kezében pihent, ujjai szinte égették bőrömet. A reggeli fény könnyed játékot játszott a falon, aprócska árnyakat rajzolva a bútorokon. A tenger halk morajlása szűrődött be odakintről, a hullámok vadul mosták a sötét homokot.
Óvatosan fordultam felé, szorítása egy percre sem hagyott alább. Kezét derekamra csúsztatva húzott közelebb, minden egyes lélegzetvétele nyakam vonalát simította végig. Halvány mosollyal az arcomon túrtam bele rendezetlen, sötét tincseibe, apró puszikkal elhalmozva arcát.
- Rose, a fenébe is, még korán van - mély hangjától a melegség hullámként söpört végig testemen, szám halvány mosolyra görbült.
- Nem tudok aludni.
- Most jön az, hogy akkor engem sem hagysz.
Nem válaszoltam, mellkasomból halk nevetés tört fel. Szemei csukva maradtak, ajkait halvány mosolyra húzta. Némán túrt bele hajamba, homlokomat ajkához emelve lágy csókot lehelt arra. Megborzongtam minden egyes érintésétől, minden csókja olyan volt, akár az első. Mámoros érzés, amitől egy pillanat alatt elveszítem a fejem. Keze derekam vonalára csúszott, közelebb vonva magához, majd egy apró mozdulattal magára rántva néztünk farkasszemet. Huncut mosoly terült szét arcán, tenyere arcomat közrefogva simult hozzám. Ujjai lassan szántották végig bőrömet, égető nyomot hagyva maguk után, majd ajkaimon végigvándorolva apró csókkal jutalmazott.
Óvatosan húzta el fejét, mire hezitálva kaptam utána. Nem akartam őt elengedni, azt akartam hogy ne eresszen el. Érezni akartam a csókját, az illatát, a szorítását, ujjaim lassan szántották végig sötét haját. Halkan nyögött csókunkba, mely egyre hevesebb és hevesebb lett, maga alá gyűrve olvadt egybe tekintetünk. Zihálva merültem el a csokoládébarna íriszekben, odakintről erőtlen szellő lobogtatta meg a függönyt. Egy pillanatra állt meg, tekintete mohón mért végig. forró leheletétől megborzongtam. Láttam a vágyat a szemében, a sötét démont mellyel szemben egyre gyengébbek voltunk.
- Nem, még nem - hezitálva feküdt mellém, nagyot fújtatva pillantott a hófehér plafonra. Ajkaim hitetlenkedve váltak el egymástól, kezeim értetlenül tártam szét. Akartam őt, mindennél jobban, ő mégis eltaszított magától. Talán igaza van. Várnunk kell még.
Tudtam, hogy óvni akar, védeni magától és saját magamtól. Az esetleges csalódásoktól, attól, hogy fájdalmat okoz nekem. A kezdeti düh, ami szétáradt az elmémbe egy perc alatt elillant a lágy csóktól, amivel ajkaimat kényeztette.
Szenteste
Elmerengve figyeltem a kinti halott tájat, a lassan hulló hófehér pelyheket. Némelyik az ablakra tapadva olvadt apró cseppé, néhány a csupasz faágakra telepedett.A szomszéd ház villogó fényei még a kerítésen át is látszódtak, a piros égősor körbelelte a verandát. Minden ház ablakában ott áll a zöld fenyő, megannyi dísszel nehezedve, a konyhából édes illatok szálltak, a család türelmetlenül várta a vacsorát az asztal mögött. Minden ház megtelt élettel, csupán ez az egy nem. Csend volt és sötétség.
Odahaza természetes volt, hogy a decemberi őrület messze elkerül minket. Míg mindenhol máshol még az utolsó percben is ajándékokért kapkodnak, az orosz karácsony egészen január hetedikéig várat magára, bár sokan felrúgják a régi hagyományokat. Elmosolyodva peregtek le előttem a régi karácsonyok emlékei, amikor kislányként türelmetlenül vártam az ajándékbontást, amikor először tartottam Alinát a kezemben a zöld fenyő mellett. Mind-mind halovány emlék abból az életből, amit sosem kapok vissza.
Az ajtó halk nyikorgással nyílt résnyire, a kinti halovány fényből egy árny lépett ki. Vékony alakja már messze nem hasonlított régi önmagára, az az ember már meghalt. Kiüresedett és eltűnt, mintha sohasem létezett volna. Csendesen foglal mellettem helyet az ágyon, kezét összekulcsolva mereng a kinti világra.
- Most hiányzik csak igazán Moszkva.
Szinte némán szisszentem fel, egyetértve bólintottam. Hiányzott Moszkva, hiányzott Oroszország. Mégis, az az űr, amit annyi ideje éreztem, mintha...mintha egyszerre csak eltűnt volna, mintha egy vékony heg elviselhetőbbé tenné a fájdalmat. Zayn.
- Magyarázattal tartozom neked arról az estéről.
A világ egyszerre megszűnt létezni, minden érzékemmel csakis rá összpontosítottam. Az idegek pattanásig feszültek, a szív ennél hevesebben még sosem dobbant. Szinte már elfelejtettem azt az éjszakát. A vérfagyasztó sikolyt, az elhalt könyörgést és a pisztoly dördülésének éles, tompa hangját. A hang a torkomon akadt, minden lélegzetvétellel jobban forgott a szoba. Kezem erőtlenül kapott az ágy vaskos kerete után, erőt remélve tőle.
- Imádtam az anyádat. Mindent megadott nekem. Támogatott, ha kellett, mellettem volna, ha szükségem volt rá. Megajándékozott két gyönyörű lánnyal és elnézte a piszkos ügyeimet.
Egy pillanatra megállt, mintha megakadtak volna a szavak, egy másodpercre mintha elfelejtett volna levegőt venni. Mintha maga előtt látta volna azt az idilli képet, amiből sokáig képtelen volt kilépni: a gazdagságot, a harmóniát, a törékeny világot, amiben élt.
- Mégsem voltam neki elég jó.
- Amiért meg is fizetett - hangom elcsuklott és minden erőmmel azon voltam, hogy álljam a könnyek ostromát. Nem válaszolt, ajkait megnedvesítve nyúlt kezem után. Ujjaimat tenyerébe csúsztatva simította végig, tekintete az enyémet kereste.
- Képtelen voltam megtenni. Ott állt előttem Vele, mégsem álltam bosszút. Elengedtem őt, mert ezt akarta. Az ára pedig Te voltál és a húgod.
Aprót hátrahőkölve szorítottam meg kezét, miközben egy kósza könnycsepp marta végig arcomat. Az ár...én és Alina.
- A saját fülemmel hallottam...
- Nem az a szörnyeteg vagyok, akinek képzelsz, Nat. Sok mindent tettem az életben: csaltam, loptam, hazudtam, öltem. De az anyád vére nem szárad a kezemen. A szabadságot választotta helyettünk és én megadtam neki.
Cserben hagytak a szavak, cserben hagyott minden gondolat. Évekig azt hittem, elveszítettem őt. Milliószor képzeltem el tiszta tekintetét, ahogyan fentről néz le rám, akár egy angyal. Aki minden léptemet figyeli , minden bajtól megóv. Egy angyal volt, akit elragadtak mellőlem mégis rá kellett döbbennem, hogy ő az egyik legsötétebb démonom. Önszántából hagyott magamra. És ez a seb mindennél jobban égetett.
- Odakint várnak rád. Boldog karácsonyt, Natalia.
Egy apró csókot lehelt homlokomra, kiszabadítva az ágy meleg öleléséből. Fürkésző tekintettel léptem át a küszöböt, a kanapén megpillantva fáradt mosollyal díszített arcát. Vállam felett sandítottam hátra, apa azonban meg pillantott rám. Mozdulatlanul ült az ágyon, mint egy időtlen márványszobor. Zayn némán nyomta fel magát, lassú léptei alatt megreccsentek az ódon parkettalapok. Ujjai finoman simították végig állam vonalát, apró csókot lehelve ajkaimra. Kezem az övébe temetve követtem lépteit, melyek egészen a szomszédos házig vezettek. Lelassítva húzódtam el tőle, értetlenül pillantottam rá, miközben a hideg szél újra és újra belekapott hajamba.
- Kérlek, gyere. Már mindenki alszik, ne félj.
Erőtlenül bólintottam, a lakás meleg öleléssel szorított magához. A lakás valóban csendbe burkolózott, a sötétség leplével beburkolózva. A nappaliban egy mélyzöld fa magasodott, ágairól arany díszek hulltak alá, a fát körbeölelő piros fények lassan váltottak fehérre, majd újra pirosra, Az asztalon néhány ajándék doboza díszelgett, a földön egy-egy elejtett csomagolás tarkította a szőnyeget. Zayn türelmetlenül állt a lépcső tövében, bocsánatkérően pillantottam rá, halk léptekkel szelve a fokokat. Szobájának ajtaja résnyire állt, a falon táncoló fényjáték apró részlete kíváncsivá tett. Félve pillantottam rá, mire a válasza csupán egy biztató mosoly volt.
Lassan nyitottam egyre beljebb és beljebb a narancsos homályba, kezem mintha a kilincsre fagyott volna. A döbbenettől mozdulni sem tudtam, az ágyat szegélyező égősor a szekrényen füstölgő gyertyákkal halovány fénybe öltöztették a szobát. A földön párnák sokasága pihent egy hatalmas, kék takaróval, amin egy apró, masnival átkötött bordó doboz pihent. Hunyorogva figyeltem a kis tárgyat, kezembe kapva forgattam jobbra-balra, mire az csak egy halk csörgéssel válaszolt.
Kezei lágyan omlottak derekamra, végigsimítva testem vonalát, nyakamat gyöngéd csókokkal jutalmazva szorított magához. Forró lehelete simogatta fülemet, miközben mély hangjával szinte némán suttogott.
- Boldog karácsonyt, Rose.
