Drága egyetlen, kitartó olvasóim!
Sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem, de nem könnyű szabadidőt találnom az elmúlt pár hónapban. Lényeg a lényeg, hogy megérkezett az új rész!
Nagyon, de nagyon szeretném megköszönni, hogy már ennyien vagytok, hihetetlenek vagytok!
Nem is szaporítanám tovább a szót, remélem tetszeni fog a rész, és nagyon, de nagyon örülnék kommenteknek, visszajelzéseknek! :)
Imádlak titeket, puszi,
Bella
...................................................................
Meg
kell szereznem
Natalia Konstantinova
Sötétség. Mély feketeség fojtogatott, pilláim súlytalanul emelkedtek
meg. Csend honolt mindenhol. Odakint fák ágai recsegtek, halk morajt adva az
éjszakának. Minden élettelen, szürke, és sötét. Megöl.
Óvatosan nyomtam fel magam, hátamat az ágy támlájának döntve
nyújtózkodtam az aprócska lámpa kapcsolójáért. Halovány, narancssárgás fény töltötte
be a szobát, a körte halkan gyúlt fel. Kíváncsian néztem végig a sivár szobán,
a kopott, halványzöld falakon, melyet egykor virágok ezrei díszítettek. Félve
hunytam be szemeimet. Vajon emlékszem még a szobámra? A védőbástyámra, a magány örökös szigetére.
A falakra, melyeket képek ezrei borítottak, emlékek apró mozaikdarabkái. A
hatalmas, fehér oszlopokkal körbevett ágyra, mely királyi méretével szinte az
egész szobát elfoglalta. A baldachin, mely lágyan omlott a földre, s amin a Nap
sugarai finoman szűrődtek át nap mint nap.
Olykor a valóság szebb, mint az álom. Mégis, ma is a keserű valóság
ragadott magával. Az illúzió sötét árnyai. Keserű arccal fordultam a fal felé. Nem ránthatnak újra a mélybe.
Az ajtó mögött magasodó festmény kerete tompán verte vissza a fényt.
Arany borítása rég megkopott, akárcsak régi fénye. A képen magasodó, sötét hajú
lány kecsesen emelte kezeit a magasba, háta egyenesen hajlott hátra, alakja
tökéletes pózban állva fénylett a Bolshoi termében. S egy pillanatra mintha
magamat láttam volna, lábfejem megfeszülve, tükörképként követte a képet. Lassan
emelkedtem meg, lábaim bizonytalanul remegtek meg. Makacsul emeltem el
tekintetem a lábaimnál heverő mankóról. Nem
leszek egy tárgy rabja. Nincs szükségem rá. Apró léptekkel haladtam, akár
egy gyermek, aki először közelít az anyja felé. Fogaimat összeszorítva tűrtem a
tehetetlenséget, a fájdalmat, mely nyílként hasított belém. Kezeim az ablak
párkányát szorították, testem a hideg
falnak támasztva pillantottam ki az ablakon. A mélykék égboltot csillagok ezrei
díszítették, megannyi kristályként beragyogva az eget. Hunyorogva tekintettem a
szomszédos ház ablakára. A függöny mögött egy alak rajzolódott ki, széles
válla, magas alakja mostanra felismerhetővé vált. Ablaka hangtalanul nyílt ki,
ajkai közül lomhán szállt a füst. Óvatosan megbújva figyeltem megfeszült arcát,
kócos haját, rezzenéstelen vonásait. Szinte fülemben hallottam mély basszusát,
melytől összerezdülve kaptam el tekintetem. Volt valami abban a fiúban, ami
taszított. A modora, vagy talán a határozottsága? Egy hang, ami azt mondja,
menekülj tőle, hagyd. Ő a tűz, és én a
víz, mely végleg kiolthatja a másikat.
Szemöldököm összehúzva kortyoltam bele a gőzölgő teába. A puha takaró
lassan csúszott le meztelen vállamról, a hideg hullámként söpört végig
testemen. Apa szótlanul lépett be az ajtón, kezében papírok tucatjai pihentek.
Hanyagul dobta őket az asztalra, a számlák, újságok sokasága egymásra csúszva
hullottak a földre, egyet kivéve. Egy fehér borítékot szorongatott kezében. Hitetlenkedve
fordultam felé, keze óvatosan nyújtotta a levelet. Türelmetlenkedve téptem szét a borítékot, a
friss papír recsegve nyílt szét. Szám apró mosolyra húzódott a rég látott betűk
láttán, melyek ide-oda kanyarogva alkottak egy egészet. Tekintetem izgatottan
cikázott a sorok között, minden egyes szó olyan volt, akár egy öltés a nyílt
seben. Jól van. Alina jól van.
Szinte megjelent előttem a kékes szempár, arcába boruló szőke
tincseivel. A kicsiny kezeket kezemben éreztem, szuszogása fülemben csengett. Pokolian hiányzol. Tekintetem fátyolként
borította a könny, arcomon egy aprócska csepp gördült végig.
- Nyikolaj vigyáz rá, Nat, és ígérem, nemsokára újra itt lesz velünk.
Talán minden olyan lesz, mint régen – keze óvatosan csúszott vállamra, hangja
szelíd volt, szavai reménnyel teltek. Talán.
Egy szó, mely a biztosat megöli, s a talaj a lábam alatt egy pillanat alatt
ingataggá válik.
- Talán – hangom erőtlenül csengett, fejemmel aprót bólintottam.
Bizonytalan tekintet pásztázta arcom. Hiszen mind a ketten tudtuk: a múlt
elmúlt.
Szótlanul nyomta fel magát a
kanapéról, lassú léptekkel közelítette meg a konyhát. A kávéfőző halk
sercenéssel adagolta a barna italt, a csésze falának halk morajlással csapódott
a kanál. Kérdően emelte a csészét felém, mire elutasítóan ráztam meg a fejemet.
Dideregve nyúltam a kanapéról lelógó takaróért, lábaimat finoman mellkasomhoz
húzva bámultam ki a szemben lévő hatalmas ablakon. A ház mellett magasodó fák
ágai között aranyszínű sugarak szűrődtek át, a füvön drágakőként csillantak meg
a reggeli harmat cseppjei, a levegőben kristályként ragyogtak a porszemek. Hunyorogva emeltem el tekintetem, végigmérve a
hatalmas lakást. Sivár, csupasz falak köszöntek vissza, a padló lapjai néhol
elmozdulva recsegtek-ropogtak. Az egykor díszes kandalló csak régi árnya
önmagának, a régi, tipikus orosz arisztokrata világ múltja csak távoli
lázálomnak tűnt. Fintorogva kortyoltam bele teámba, miközben a párkányt fedő
vastag portakarót szuggeráltam. Az ablakokat, melyeket takaróként fedett a
kosz, a padlót, melynek eredeti színét csak sejteni lehetett. Hiába, egy férfi sohasem lesz házias.
- Elkelne itt egy takarítás– apa kíváncsian nézett ki az újság mögül,
érdeklődve hallgatta szavaimat. Kínos pillantással vakarta meg tarkóját,
elismerő tekintettel nézett körbe a lakáson.
- Ha már itt tartunk, néhány új bútor, vagy éppen egy teljes felújítás
sem ártana.
Bizonytalanul bólintottam, a szavak mögöttes jelentése megrémített. Látom még valaha Moszkvát?
Képtelen voltam elszakadna Oroszországtól, s a napok egyre csak
szaporodtak Bradfordban. Napok, melyek megfojtottak, s úgy éreztem, minden
egyes perc elvesz belőlem egy darabot. Natalia lassan eltűnik, Rosalie pedig egy
láthatatlan, jelentéktelen senki.
Végtére is, a lényeg egy, s ugyan az: egyedül vagyok.
Zayn Malik
Egy pillanat, s mindennek vége
lehetne. A vakuk villanásának, az emlékek gyötrő fájdalmának. Csak behunyom a
szemem, és itt hagyok mindent.
Erősen markoltam meg a kormányt, lábammal mélyebbre taposva a
gázpedált. Szemeim üvegesen pásztázták az utat, testem belesüppedt az ülésbe.
Éreztem, hogy az adrenalin átjár, kezeim szinte remegtek a sebességtől. Éles
kanyar következett, a kormányt erősen megrántva vettem be azt. A fekete
sportkocsi szinte siklott a göröngyös úton, a motor hangos robajjal vette az
akadályokat. Kezeimmel erősen szorítottam a kormányt, az autó percek alatt ért
fel a dobok közé. A motor egy pillanat alatt ált le, a kulcsot a zsebembe dugva
szálltam ki. Kezemmel a nyitott ajtónak támaszkodva emeltem le napszemüvegemet,
ujjaim között egy cigarettát szorítva. Tüdőm mohón szívta magába a mérget,
miközben szomjazva kapkodott a kristálytiszta levegőért. A smaragdzöld, térdig
érő fű csendesen hajlongott a szélben, a fák ágai halkan ropogtak.
Az elnyomott csikket messzire hajítottam, kezemet zsebre dugva
hallgattam a szél táncát. A magány mentsvára ez, egy hely, mely mindenki előtt
titok. Mindenki előtt, kivéve egyet. Éles késként hatol belém fájdalom, a múlt
démonjai újabb karmokkal ragadtak meg. Apró fejrázással űztem el a sötét
gondolatokat, lerázva magamról a tegnap árnyait. Elmúlt, Zayn, a francba is. Engedd el magad. Ideje új fejezetet
nyitnom.
Az ajtó halk csapódással érte a falat, a ház kísérteties csendben
úszott. A konyhából íncsiklandó illatok lengték be lakást, a nappaliban halkan
szólt a TV. Kíváncsian indultam meg a konyha felé, ahonnan halk morajok
szűrődtek ki. Összehúzott szemöldökkel pillantottam körbe az üres helyiségben, egy
árva lélek sem volt ott. Hátrálva
közelítettem meg az ajtót, testem azonban hirtelen egy másik testnek csapódott,
kezem reflexszerűen emeltem a levegőbe.
- Hé, Zayn, haver, nyugi – érdeklődve fordultam az ismerős hang felé,
arcomon meglepettség tükröződött.
- Danny, Ant? Basszátok meg, a frászt hoztátok rám – kezeim
megkönnyebbülve lazultak el, megfeszült testem lassan elengedett. A két ismerős
arc kíváncsian figyelte arcomat, s még ennyi év után sem tudtam, a nyájas
tekintet mögött érdeklődés vagy szánalom rejtőzködik.
- Olyan vagy mint régen, egy ijedős kislány – Danny arcán hatalmas
vigyor terült szét, öklét a vállamba mélyesztve várta reakciómat.
- Marha elmés volt, Riach – szemeimet megforgatva léptem be a
konyhába, egy poharat a csap alá nyomva töltöttem meg a hideg, kristálytiszta
vízzel. A két fiú egy szót sem szólt, egy perc alatt magukra húzták a komolyság
komor maszkját. Az ajtófélfának támaszkodva figyelték mozdulataimat,
kifejezéstelen arcomat. Már megint
ez a francos szánakozás.
- Sajnáljuk, hogy nem voltunk
itt melletted, Zayn, de az anyád…
- Nincs szükségem magyarázatra, pláne nem tőletek. Hagyjuk a francba
az egészet, elegem van a szánakozó, siránkozó szövegekből. Túl vagyok az
egészen, jól érzem magam – fejemmel a nappali felé biccentettem, Danny és Ant
némán követtek. A fotel hangtalanul süppedt be alattam, a két srác bűnbánó
tekintettel figyelték mozdulataimat.
Kezeimet kérően tártam szét, s a szavak helyett a pillantások hamarabb
révbe értek. Ant arcán halvány mosoly jelent meg, kezeit összecsapva fordult
felém.
- Újból egymásra találásunk alkalmából hétvégén elmegyünk bulizni.
Mint a régi szép időkben- a fiúk arcára pillanatok alatt kiült az izgatottság,
mindössze én ültem tovább komor arckifejezéssel, mely felért egy erős
visszautasítással. A fenébe is Zayn, ne
legyél már ilyen kibaszott önző!
- Legyen – rántottam meg vállaimat – Mint a régi szép időkben.
Halvány mosoly futott végig az arcomon. Mindent veszni hagytam volna a
múltból. Minden embert, minden emléket, mik magukhoz láncoltak. Mégis,
végignézve ezen a két emberen megértettem azt, amit a lelkem előttem
tudott. Nem szabad mindent és mindenkit
elengedni.
Örömtelt arccal nyújtotta felé kezét Ant, kezem a kezébe csapva húzott
magához. Egy baráti ölelés, mely több erőt ad a mindennapokra, mint bármi más
ezen a földön. Danny nagyot sóhajtva dőlt hátra lábát egymásra dobva lökte
arrébb a távkapcsolót. Száját apró köhögés hagyta el, érdeklődve fordultam felé. Lányos zavaromban idegesen
toltam el magamtól Antony-t, tarkómat vakarva foglaltam helyet. Fáradtan dőltem
hátra a fotelben, szemöldököm felhúzva pillantottam rájuk. Na, lássuk a medvét.
Néhány másodperces csend lengte körbe a helységet. Semmi mocorgás, sem
köhécselés nem zavarta meg a némaságot. Egy árva szó sem hagyta el szánkat, a
három szempár kínosan figyelte a másikat. Talán tévedtem. Az idő és a távolság
mégiscsak szakadékot vájt közénk.
Lassan törtek felszínre a gondolatok, a szavak akadozva szálltak a
levegőben. A percek csigalassúsággal teltek, mintha két idegen ült volna velem
szemben. Lassan, de biztosan kerültünk egy hullámhosszra, akárcsak régen. Mikor
minden este együtt ültünk a tetőn, nem gondolva a holnapra, az élet gondjaira,
a sérelmekre, a fájdalmakra. Mikor még minden annyira egyszerű volt. Buli,
csajok, és az élvezetek édes háromszöge.
- Na és, mi a helyzet a nőkkel, Zayn? – Danny nagyokat kortyolt
poharából, szemei érdeklődve figyeltek. Nagyot nyelve pillantottam a padlóra,
ujjaim egymásra marva emeltem tekintetem a fiúkra. Az elmúlt hónapok képkockái
lassítva peregtek le előttem. Perrie, Elise, és a lány, akiért egy hatalmas
pofonnal rángattak egy klubból. Szép
teljesítmény, Malik.
A némaság némaságot szült, Ant fejét megrázva biccentett bátyjának. Remek témába tenyereltél bele, Danny.
- Csak képzelődtem, vagy tényleg beköltözött valaki abba a romhalmazba
a szomszédotokban? – Ant cinikus mosollyal az arcán dőlt hátra, karjával
megtámasztva fejét.
- Jól láttad, nem rég költöztek ide – vállat rándítva válaszoltam,
mintha nem érdekelne a dolog. Mégis, gondolataim pillanatok alatt a házra
terelődtek, s a gyönyörű idegenre, aki mogorván taszít el magától minden egyes
alkalommal.
- Kész csoda, hogy még áll az a ház. Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt
beszöktünk oda éjszaka, és a lépcső beszakadt Ant alatt. Úgy visított, mint egy
lány – Danny hatalmas vigyorral az arcán fogta hasát a nevetéstől, és a régi
emlékek a én arcomra is mosolyt csaltak- Apropó, ki vetemedett arra, hogy egy
ilyen kísértetkastélyba szálljon meg?
Közönyös arccal fordultam felé, minden érdeklődést elrejtve. Hiszen
kit érdekel az a buta fruska?
Hideg, kifejezéstelen maszk mögé bújtam, s minden erőmmel azon voltam,
hogy kiverjem őt a fejemből. Nem kell még egy teher, egy újabb személy, aki
csak bajt hoz a fejemre. Egy nő, aki csak a pénzemre hajt, egy kapcsolat, ami
ismételten a mélybe ránt. Idegesen kortyoltam bele a jéghideg sörbe, kezemmel
erősen megmarkolva az üveget. Meg kell
tőled szabadulnom.
A nap lassan bukott le a horizonton, az égbolt narancssárga színben
pompázott. Az óra lassan közelített a kilences felé, mégis, az utcákat morajok
sokasága lengte be. Idős párok sétáltak a zöldellő fák alatt, gyerekek
bicikliztek el a házak előtt parkoló autók mellett. Hátamat az üvegajtónak
támasztva nyomtam el a csikket, nagyokat szippantva a friss, meleg levegőből.
Anya hangja hirtelen rántott vissza a valóságba, fejemet megrázva léptem be a
konyhába.
- Kérlek, drágám, átvinnéd ezt a szomszédba? Láttam, hogy nem rég
beköltöztek, de eddig nem volt időm sütni – ajkait nagy sóhaj hagyta el, izzadt
homlokát kezével törölte végig. Értetlenkedve pillantotta rá, kérlelő tekintete
azonban falként hárította vissza előtörő szavaimat.
Idegesen fogtam magamhoz a tálcát, a sütemény ide-oda csúszkálva kente
össze fekete pólómat. Lábammal mérgelődve rúgtam be magam mögött az ajtót, feszült
léptekkel haladva az öreg épület felé. A hatalmas, kopott tölgyfaajtó szinte
zengett kopogásomtól, kezemet türelmetlenkedve dugtam zsebre. Az ajtó lassan
résnyire nyílt, tekintetem hirtelen találkozott a zöld szempárral, mely egy
perc alatt magával rántott. Apró biccentéssel köszöntött, arca érdeklődve
figyelte az enyémet.
- Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, csak anya küldött át egy kis
sütivel – ajkaim meglepő lágysággal formálta a szavakat, mintha csak attól
félnék, hogy bármelyik szó összetöri őt. Tekintete kíváncsian pásztázta a
kezemben lévő tálcát, miközben az ajtó nyikorogva nyílt ki. Érdeklődve pillantottam
végig az öreg lakáson, amely semmit sem változott az évek során. A kosz és a
por még mindig uralta a házat, a padló ugyancsak megviselt és öreges, s a
lépcső még mindig beszakadva áll. A lány feleszmélve tolta bentebb az ajtót, a
lehető legkisebb rést hagyva. Szám erőltetett mosolyra húztam, arcomról mégsem
tudtam eltüntetni a meglepettséget. Hogy
tudnak így élni?
- Nem kérjük – hangja ridegen nyílalt belém, szemöldököm felhúzva
pillantott rám.
- Tessék? – hangom meglepettséggel telt meg, éreztem, ahogy lassan
elönt a düh. Rendben, jégkirálynő, ahogy
akarod.
- A múltkor este kicsit kedvesebb voltál, de látom, még mindig nem az
erősséged – feszültem markoltam meg a tálca a szélét, óvatosan egyensúlyozva a
krémes süteményt. Talán,ha az arcodba
borítanám, kedvesebb lennél, édesem.
Cinikus mosoly futott végig az arcán, mely lassan vetette le magáról a
szarkazmus édes mázát. Haloványan mosollyal pillantott felém, az aprócska résen
karját kinyújtva nyúlt a tálcáért. Kezében mankót szorongatva dőlt az
ajtófélfának, teste erőtlenül magasodott előttem.
- Várj, majd én beviszem – aprót lépve közelítettem felé, lábamat a
küszöbre helyezve. Ijedten kapott az ajtó után, mely vállamnak ütközve állt
meg. Szemeim nagyra tágulva figyelték, értetlenkedve pillantottam rá.
- Eszedbe se jusson betenni ide a lábad, jobb lesz ha inkább elmész
innen!
Kíváncsian biccentettem oldalra fejemet, érdeklődve hallgatva szavait.
Szám lágy mosolyra húzódott akcentusa hallatán, mely tisztán hirdette külföldi
származását. Nem tudtam mire vélni viselkedését, hiszen ő maga is tisztában
volt a ténnyel, miszerint felesleges menteni a helyzetet.
- Nem érdekel a házatok, Rosalie. Emiatt kár aggódnod.
Hiába figyeltem hófehér arcát, semmilyen érzelemről nem árulkodott. Vonásai
rezzenéstelenül maradtak, tekintetét elkapva bámulta a veranda kopott
oszlopait.
- Menj el innen. Most – szavai keményen csengtek, az ajtó hangos
puffanással csapódott be előttem. Tágra nyílt szemekkel bámultam a hatalmas
tölgyfaajtót, a levegőben szürke porszemek keringtek. Fejemet megrázva léptem
hátra, lassú léptekkel, nagyot sóhajtva indultam vissza.
Szóval, a jégkirálynő
lekoptatott. A süteményt a szemestbe borítva nyúltam zsebembe, a cigaretta
halk sercenéssel gyulladt meg. Lábamat hanyagul keresztbe vetve foglaltam
helyet a poros út szélén, mélyeket szívva a lágy méregből.
Talán az ösztön, talán a kíváncsiság, vagy csupán a végtelenül nagy
makacssága az, ami a hatalmába kerített. Az ösztön, mely azt diktálja: szerezd
meg, tedd a magadévá, utána pedig dobd el, ahogyan veled tették. A kíváncsiság,
mely suttogva lök felé, olvasva a lelkében, mélyebbre kerülve a szürkeségbe,
melybe magával ránt az élettelen szempár. A makacsság, mely mágnesként vonz magához,
üvöltve hozzám: Akarj, szerezz meg, hadd
legyek a tiéd.
Bármi áron is, de megszerzem magamnak. Meg kell szereznem.
Hello :)
VálaszTörlésEz nagyon jó volt! Már nagyon vártam, hogy hozd. Imádtam.
Nagyon sajnálom, hogy Natalia ennyire makacs, és Zayn is. Ha ők ketten segitenének egymásnak, akkor mindketten túltehetnék magukat a múlton.
Nagyon jól leirod az érzelmeket és érzeseket. Talán a leirásokat szeretem a legjobban olvasni. :P
Izgatottan várom a folytatást. Kiváncsi vagyok: mi lesz Zayn első lépése az elhatározása után, miszerint megszerzi magának a lányt.
xxx, Jule.
Drága Jule,
TörlésIrtózatosan boldoggá tesz az, hogy tetszett. Komolyan, nem is tudom mit mondjak, egyszerűen csak köszönöm, hogy itt vagy, és biztatsz:)
Jól látod, nyilván egyszerűbb lenne a két fiatalnak együtt, de sajnos a makacsság és önfejűség nagy úr :)
Remélem a folytatás is ugyan ennyire fog tetszeni:)<33
Sok puszi,
Bella
Szia!
VálaszTörlésMost kapcsolódtam a blogodhoz, naygon tetszik! Egyszerűen elkpesztően írsz!
Csak az a gond hogy nem tudtam elolvasni a 13-14. fejezetet, mert nincs benne a fejezetek menüben és nem tudom visszatekerni a főoldalról. Megtennéd hogy beteszed ezeket is a fejezetekhet hogy el tudjam olvasni? Nagyon kiváncsi vagyok minden egyes fejezetre, ténylegynagyon tetszik!
Puszi:
Timi
Kedves Timi,
TörlésElőször is, köszönöm, hogy velem tartasz, nagyon örülök, és köszönöm, hogy itt vagy, és írsz:) <3 Másodjára, köszönöm a dicséretet, és elmondhatatlanul örülök annak, hogy tetszik az, amit csinálok:)
Harmadjára pedig, már korábban (amikor elolvastam a kommentárod) bekerültek a részek a fejezetekhez, szóval remélem sikerült elolvasnod:)
Sok puszi,
Bella
Drága Bella!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy Natalia húga jól van, és hogy vele nem történt semmi katasztrófa, ahogy az drága főhősnőnkkel megesett. Még egy pozitívum volt számomra, hogy már mankóval jár, hogy nem adja fel, bármennyire is nehéz - hiszen emberi mivoltából , benne is ott lobog az élet utáni vágy olthatatlan lángja.
Viszont az utolsó sorokkal nem tudom mit kezdjek. Nagyon szépen megfogalmaztad, ennek mindössze az aggaszt, amiről szóltak. Komolyan képes lenne eldobni Őt, miután megszerezte a szívét és minden egyebét? Hiszen látja, hogy mennyire megviselt az élete... az ember azt várná, hogy együttérzést tápláljon iránta, ne pedig ilyen "terveket". Lehet, hogy csak én reagáltam túl s láttam bele túl sok mindent a végébe, de kicsit elszomorított.
Nagyon szép fejezet lett, ugyanolyan jó, mint az összes többi és csak gratulálni tudok hozzá. Nagyon tehetséges vagy, és imádtam minden sort <333
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio,
TörlésElőször is, meg kell jegyeznem, a kommentedet olvasva tátva maradt a szám. Még a kommenteket is szépen megfogalmazod:D
Másodszor, el nem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok, hogy ennyire együtt érzel a szereplőkkel, hiszen ez a egyik célom.:)
Iszonyatosan , kimondhatatlanul hálás vagyok, amiért itt vagy, és biztatsz, köszönöm köszönöm köszönöm!<333
Millió puszi,
Bella
Drága Bella!
VálaszTörlésIgazán sajnálom, amiért csak ilyen késők jutok ide, szörnyen röstellem, nem igazán volt időm. Viszont remélem kárpótol a véleményem, ami egy kicsit sem tér el az eddigi ódazengéseimtől, talán csak annyiban, hogy most még inkább oda vagyok érted. Na, de kezdjük az elején.
Te jó ég, én annyira imádom, hogy nem sietsz el semmit, és a részek haladtával egyre inkább csak felcsigázol, sejtésem sincs mivel tudsz még meglepni! Eszméletlen kifejezéseket használsz, a szókincsedtől eláll a lélegzetem. Hihetetlenül tehetséges vagy, ezt soha-soha ne felejtsd el, egy csoda az, amit Te művelsz!
Mindkettő karakter annyira eredeti, annyira kiforrott. A hibáikkal együtt tökéletesek, mármint a megalkotásuk az, ez pedig csakis a Te érdemed! Jaj, gondolkozom mit tudnék még írni, de azt hiszem annyira a hatása alá kerültem, hogy ennél többre nem is futja, sajnálom! Izgatottan várom a következő részt! <33333333333
Millió puszi, Azy
Drága Azym!
TörlésUgyan, te aztán végképp ne mentegetőzz, hiszen aki hanyagol mostanában, az én vagyok. (sajnos nagyon nehezen jutok el a blogodhoz:/)
Nem tudom, mit és hányszor tudnék még ide leírni, amit eddig még nem tettem. El nem tudod képzelni, hogy mennyire hálás és boldog vagyok, hogy részről részre biztatsz, erőt adsz, pont Te, aki annyira tehetséges. Komolyan nem tudom elhinni.:)<3
Annyira nagyon köszönöm, és annyira nagyon boldog vagyok, hogy sikerül ezt kiváltanom belőled.:)
Köszönök mindent Azy!<333
Millió puszi,
Bella