HUSZONHARMADIK

Drága, egyetlen, kitartó olvasóim!

Sajnálom, annyira nagyon sajnálom! El sem tudjátok hinni, mennyire szégyellem magam, amiért egy hónapig várattalak titeket. A nyár annyira hamar elszaladt, szinte kifolytak a napok a kezeim közül, a július pláne. Nem volt egy túl jó hónap, szóval ne haragudjatok rám, hogy csak most érkeztem meg a résszel.

Iszonyatosan hálás vagyok, hogy már 117-en olvastok, köszönöm, imádlak titeket!

A részhez nem fűznék hozzá túl sok mindent, remélem elnyeri a tetszéseteket, a kommenteket most is szívesen fogadom. :)

Igyekszem időben hozni a következőt, hiszen a visszaszámlálás megköveteli: már csak 7 rész+ az epilógus van hátra.

Millió puszi&ölelés,

Bella

..................................................................................

Megölöm őt 

Natalia Konstantinova

Mélyeket sóhajtva álltam a szekrény előtt, szemeim a szinte üres polcokat pásztázták. Ezer éves ruhák köszöntek vissza a sötét lapokról, kopott felsők és nadrágok, szinte idejét nem tudom, mikor vettem őket. Súlyomat egyik lábamról a másikra billentettem, ajkaimat összeszorítva húztam ki egy fakó, szürke pólót.

Hiszen ez csak egy kerti parti, semmi nagy felhajtás. A szavak lassan, ópiumként terjedt végig elmémben, mégsem nyugtatott meg. A barátai előtt mégsem jelenhetek meg úgy, mint egy földönfutó. 

Az ódon holmik apró dombokat alkottak a gyűrött lepedőn, vékony tincseim arcomba omolva csiklandozták bőrömet. Régi, szinte elfeledett érzés kerített a hatalmába, az izgatottság szinte minden porcikámat átjárta. Felesleges volt a magamban keltett feszültség, amelytől még inkább úrrá lett rajtam az elégedetlenség. Az óra mutatója lomhán, mégis túl fürgén igyekezett elérni a nyolcast, s én szinte egy semmit mondó köntösben magasodtam az öreg szekrény előtt. Feszülten rángattam ki az alól világító világos farmert, bokámat szabaddá téve hajtottam fel szárát, a szürke pólóra egy méregzöld kabátot húzva néztem tükörbe. 

Unalmas. feszült pillantással pásztáztam végig sziluettemet, szemeimet megforgatva fordítottam hátat a poros üvegnek. A kopott tornacipő nehézkesen ment a lábamra, fűzőjét oldalra bújtatva húztam ki magam. 

Ez csak egy kerti parti, Nat. Csak egy nyavalyás kerti parti. 

Némán nyúltam az összegyűrt ruhák után, egyenként egymásra hajtogatva figyeltem a lemenő nap utolsó sugarait. A narancsos fénnyel itatott eget lassan fojtotta el a kékes sötétség, s a ház előtt halk fékezés hangja szállt. Halovány mosollyal léptem ki a szobából, a bejárati ajtó felé igyekezve. Lépéseim alatt halkan nyikorgott az ódon parketta, kezem lassan csúszott a kopott kilincsre. Az ajtó néma nyikorgással tárult ki, aranybarna íriszei szinte magukhoz bilincseltek. Keze lassan csúszott derekamra, óvatosan magához vonva testem. Hátam halkan puffant a falhoz, lábammal óvatosan csuktam be a tölgyfa ajtót. Lehelete lágyan simogatta nyakamat, apró csókjai égették bőrömet. Éreztem, ahogyan a lángok újra és újra felcsapnak legbelül, a vágy forró és perzselő érzése, amely felemészt. Nem veszíthetem el a fejem. 

Némán kulcsolta össze kezét az enyémmel, ujjai lassan simították végig bőrömet. Az autó hangtalanul gördült ki a ház elől, testem kényelmesen süppedt bele a bőrrel fedett ülésbe. A fák gyorsított filmként suhantak el mellettünk, eggyé olvadva a csillagos éjszakával, mely az eget palástolta. A város narancsos fényei lassan hunytak ki, a kanyargós betonutat mindössze az Hold ezüstös árnya borította. Kezemmel óvatosan simítottam végig az ülés karfáját borító hideg bőrt. A távolból lassan halk morajlás szűrődött be a csípős hideggel, a hullámok vadul ostromolták az aranybarna homokot. A parton egy barna zsindelyes ház magasodott, hatalmas, fehérre festett falakkal, a házat körülölelte az apró vonásokkal kidolgozott veranda korlátja. A Bentley némán pihent meg a ház mellett, az ajtó halk kattanással nyílt ki előttem. Vontatottan szálltam ki az autóból, minden apró neszre odakapva tekintetem. Megbabonázva figyeltem a tenger játékát, ahogyan az lassan ragadja magával a partot borító homokot. Az apró kavicsok kicsiny gyémántként világítottak, néhol megcsillant egy-egy kagylón a Hold tompa fénye. Óvatosan dőltem neki a fekete jármű oldalának, összehúzva magamon a zöld dzseki cipzárját. A hideg szél mohón kapott bele laza kontyomba, melyből lazán hullottak alá a gyenge tincsek.
- Mehetünk?
Karja gyöngéden simult derekamra, aprót bólintva léptem felé. Maga mellett vezetve szorított testéhez, gyors lépteit igyekeztem tartani. Nagyot fújtatva szökkentem fel a magas lépcsőn, Zayn keze egy pillanatot sem hagyva dörömbölt az ajtón. Levegő után kapkodva ragadtam meg karját, biztató mosollyal az arcán fordult felém. Ujjai biztonságot nyújtva fonódtak kezeimre, ajkaimat összeszorítva bólintottam. Az ajtó lassan tárult ki, a küszöbök egy csapzott hajú fiú állt, előre bukó tincseit egy kendővel igyekezett visszaszorítani. Szája halvány mosolyra görbült, pillantása lassan mért minket végig.
- Azt hittük, már soha nem értek ide, már a sör is elfogy lassan - érces hangja szinte szelte a levegőt, Zayn apró mosolyt elengedve pillantott rám.
- Nem tartok igényt a piára - nyögte ki töredezetten - Harry, szeretném neked bemutatni Rosaliet.
A fiú lassan lépett elé, kezét felém tartva pillantott rám. Ösztönösen hátráltam egy lépést, ujjaimat tenyerébe csúsztatva ráztam vele kezet. Furcsa pillantásokkal méregetett, s nem tudtam érte hibáztatni, mégsem akartam lerombolni az engem körülvevő falat. Halvány mosollyal az arcomon követtem Zayn lépteit, mint egy hűséges kiskutya, aki nem tágít gazdája mellől. A nappaliban halk zene lengte be a teret, az asztalon dobozok hevertek, félig elfogyasztott pizzákkal tarkítva. A mély basszusra megremegett a hangfalon pihenő ital, a sörös doboz halk csörömpöléssel ért földet.
- A francba, mondtam Louisnak, hogy ne hagyja rajta, mert ki fog borulni, egy perc és jövök.
Harry léptei távoli zajnak tűntek, s szinte észre sem vettem, hogy Zayn eltűnt mellőlem. Óvatos léptekkel figyeltem a falon lógó festményeket, az aprólékosan megfestett fákat, a szinte életre kelő hullámokat a kék óceánban. A tölgyfaszínű szekrény polcain drága italok sorakoztak, whiskey és pezsgők, különleges likőrök tucatja köszöntek vissza. Az öblös poharakon tompán csillant meg a lámpa fénye, a parketta halkan reccsent meg lábaim alatt. Lélegzett visszaszorítva fordultam meg, a boltív alatt három fiú magasodott, tekintetük engem pásztázott. Nagyot nyelve mosolyt erőltettem arcomra, kezeimet összekulcsolva hintáztam lábujjhegyeimen. Egy kék szemű srác mosolygott rám, barna haja szinte egész homlokát takarta, arcán borosta díszelgett. Sötét inge kiemelte világos szemeit, melyek szinte világítottak a tompa fényű szobában. Mellette egy izmosabb férfi állt, arcát szintén sötét borosta fedte, mélybarna szemei melegséget sugározva figyelték arcomat. A harmadik a falnak dőlve méregetett, tompa kék pillantásai szinte zavarba hoztak.
Szinte éreztem, ahogy a pillantások fojtogatnak, hátrahőkölve botlottam meg a földön heverő párnában.
- Hé, Rose, óvatosan - Zayn keze lassan fonódott derekam köré, megtartva testem bizonytalan egyensúlyát.
- Nyugalom kislány, tőlünk aztán nem kell félned, Louis vagyok, ők pedig Liam és Niall - kisfiús mosollyal az arcán biccentett a háta mögé, kezét felém tartva várt. Óvatosan bólintottam, kezem szinte alig érte az övét.
Szinte megfagyott a levegő, az öt test mozdulatlanul várt valamire. Valami zajra, valamire, ami megtöri az istenverte némaságot, melyet én okoztam. Hallottam a mély lélegzeteket, a falon mászó apró bogarak zümmögését. Zayn lesütött szemekkel állt mellettem, egyenetlen szuszogását hallva gyomrom görcsbe rándult. Elrontottam. 
- Srácok, kész a tűz, jöhettek még mielőtt az egész partot felgyújtom!

Harry lihegve kapaszkodott meg a terasz üvegajtajában, melyről visszatükröződött a tenger morajló hullámzása. A fiúk szó nélkül indultak el a part felé, a ház hamar kiürült. Némán álltam az ajtóba, figyelve a partot mosó vizet, a csendben hullámzó tengert. A holdfény táncot járt a víztükrön, szétszórva ezernyi sugarát a sötét éjszakában. A szellő lágyan ölelt magához, óvatosan ízleltem a szél sós ízét, a tenger illatát. Zayn csendben fordult hátra, kabátját hangtalanul libbentette fel az esti fuvallat.
- Valami baj van?
Türelmetlenkedve figyelt, halvány mosollyal az arcomon nemet bólintottam. Szótlanul követtem őt a homokban, lábaim ólomsúlyúnak tűntek a süppedő talajban. A lángcsóvák már messziről bevilágították az éjszakát, a narancsos lángok az ég felé csapva nyomták el egymást. A pattogó tűz meleget ontott magából, az apró parazsak porszemként szóródtak szét a sötétben. A fiúk helyet foglaltak a tábortűz mellett, a szőke hajú srác egy sötétbarna gitárt szorongatott a kezében. Halk akkordok szálltak a levegőben, melyet a szél lassan ragadott magával, a dübörgő hullámok mohón nyelték el a némának tűnő hangokat.
- Na és Rose, honnan jöttél?
Nevemet hallva kíváncsian kaptam fel fejemet a hang irányába. Liam érdeklődve pillantott rám, kezében egy üveg sört szorongatva porolta le homokos térdét.
- Bradfordból - nyögtem ki, szinte hangtalanul. Liam elmosolyodva kortyolt a barna italból, ajkait megnyalva szúrta bele az üveget a nedves homokba.
- Értem, szóval akkor helyi vadra lövünk, Malik?
Louis szavaira mindenki elmosolyodott, még én magam is. Zayn kínos vigyorral az arcán kapott elő egy sört a rekeszből, a kupak szisszenve szállt a levegőben. A fekete hajú fiú mellém sétálva foglalt helyet, teste szorosan védelmezte az enyémet.
- Fogd be, Louis.
Zayn hangja már-már komolynak tűnt, halovány mosolya azonban mindent vélt haragnak ellentmondott. Harry fújtatva ült le mellénk, zilálva kapkodta a levegőt. Ajkait megnedvesítve nyúlt a felbontott, homokban heverő sörért, kezeit a tűz felé tartva melegítette.
A táncoló nyalábok vonzották tekintetem, arcom piros színbe olvadva élvezte a tűz melegét. Megbabonázva figyeltem a tűz táncát, ahogyan narancsos fények az ég felé törtek, Néhány parázs kezemre szállva szürkült el, ujjaim meg-megrezzentek az apró fájdalomtól. Nem érzékeltem semmit a külvilágból, mindössze a mögöttem törtető hullámok mély basszusát, s a ropogó tűz hangját. A lángok mögött halvány arcok rajzolódtak ki, mosolygó, boldog árnyak. Szemem sarkából figyeltem Őt, az arcát, vonásait, melyek lassan változtak meg. Szemei örömtől csillogtak, mintha minden gondot leemeltek volna válláról. Szabadnak tűnt, gondtalannak és életvidámnak, amilyennek még talán sohasem láttam. Kezem lassan csúszott az övére,tekintetét feleszmélve emelte rám.
- Gyere - hirtelen nyomta fel magát a nedves talajról, testem könnyedén húzta magával. Értetlenül pillantottam rá, kezemet leporolva kulcsoltam össze az övéivel. Türelmetlenül húzott magával, nehézkes járásom azonban csak megnehezítette dolgát. Lihegve kaptam ki kezemet az övéből, karjaimat széttárva pillantottam hátra. A lobogó tűz csak messzi árnynak tűnt, a fiúk hangjait pedig rég elnyerte az őszi, hideg szél.
- A fenébe is Zayn, lassíts, nem tudok ilyen gyorsan menni - fújtatva pillantottam rá, arcára kaján vigyor ült ki. Szapora léptekkel sietett felém, s egy perc alatt a karjaiba kapott. Kezem szorosan fonódott nyaka köré, éreztem, hogy a bizonytalan talaj nem sok jóval kecsegtet. A hideg homok olyan volt, akár az olvadt beton, a fiú botladozva rohant a kihalt parton. Egy másodperc volt az egész, s testünk tompán puffant a jegesnek tűnő földön. Zayn ajkai közül hangos nevetés tört ki és én magam sem bírtam visszatartani a felszínre törő boldogságot. Kezeit fejem mellé helyezve magasodott felém, aranybarna íriszeiben elvesztem, s nem akartam menekvést. Nem akartam tovább menekülni előle, azt akartam, hogy az övé legyek és ő az enyém. Képtelen voltam távol tartani magamtól. Képtelen voltam nemet mondani, lehetetlen volt ellenállni. Hasztalan harc.
Gondolataim közül ajkának édes íze szakított ki, nyelvének finom vadsága, mely tánca hívta az enyémet, s én boldogan mondtam igent. Megbolondított a csókja, mely drogként küldött a mámor vadul hánykolódó tengerébe. Elvesztem, s többé nem is akartam visszatalálni. Bódultan pillantottam szemébe, s az őszinte pillantás tőrdöfésként hatott. Megölöm. Megölöm őt a titkaimmal.