TIZENHETEDIK

Sziasztok drágáim!
Kissé kicsúsztam a két hetes határidőből, de most megérkezett az új rész.
Remélem elnyeri a tetszéseteket, annak ellenére is, hogy kicsit rövidebb a szokásosnál. Rövid idő alatt "csaptam" össze, szóval az esetleges helyesírási hibákért előre is bocsánat!
Ha tetszik, hagyjatok nyomot magatok után:) És köszönöm az eddigi támogatásotokat!
Millió puszi,
Bella

..............................................................

Most pedig játszani fogunk

Natalia Konstantinova

Feszült csend kerített a hatalmába. Az idegek pattanásig feszültek, s én félve vettem a levegőt. Képtelen voltam megszólalni, a szavak megfutamodva akadtak el számban. Annyi mindent tudtam volna mondani. Üvölteni a fájdalmat, a keserves magány pillanatait pedig a múltba dobni. Mégsem tettem. Ujjaimmal egy vékony fűszálat simítottam végig, majd erőteljesen kitéptem azt. Bőrömet halványan sértette végig, némán nyomtam el az előbukkanó apró vércseppeket.

Féltem szavakba önteni a gondolatokat, az emlékeket, azt, aki vagyok, s Ő némasággal válaszolt a némaságra. Tenyeremmel finoman simítottam végig combomat, szemem sarkából arcát figyeltem.

- Honnan jöttél? –érces hangja hirtelen szakította meg a csend harmóniáját, tekintetem összerezzenve kaptam felé.

- Franciaország – jegyzem meg egyhangúan, gyomrom feszült görcsbe rándulva szűkült ökölnyi nagyságúra. Nem mondhatom el neki, ki vagyok. Hazudj, Natalia!

- Franciaország…jártam már ott egyszer-kétszer, gyönyörű hely – mosolyt próbált arcára erőltetni, mintha élvezné a társalgást. Halovány mosolyt eresztettem el én is, de legbelül ordítottam. Nem akarok barátokat. Senkiben sem bízhatok.

- Mit szeretsz csinálni? Van valami, ami nélkül képtelen lennél élni? – a szavak egymás után buktak ki ajkai közül, s látszólag tényleg érdekelte a válaszom. Érdeklődve figyelte arcomat, aranybarna szempárját az enyémbe fúrva várt. Ujjaimat egymásnak feszítve fordultam el. Sohasem táncoltál, sohasem létezett számodra ez az élet. Felejtsd el azt, aki voltál!

- Én például imádok rajzolni. Sohasem tudtam tökéletesre fejleszteni, de mindig kikapcsol – percekig hallgattam, s ő nyugodt szavakkal szelte át a némaság emelte falakat. Könnyűszerrel csevegett, és én egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Mit akarsz tőlem?

- Bizonyára neked is van valami hobbid – karját keresztbefonva támasztotta térdére, fejét oldalra szegezve dőlt kezére.

- Nincs ilyen. Unalmas vagyok – a szavak hűvösen hagyták el ajkaimat, mire válaszom hatalmas mosolyt csalt az arcára. Szemöldököm összerándult, homlokomat mély ráncok díszítették. Ilyen nevetséges volnék?

- Makacs lány vagy te, az egyszer szent – éles nevetés bukott ki belőle, legbelül én magam is elmosolyodtam arcát figyelve, arcom azonban rezzenéstelen maradt. Nem mutatok érzelmet, s így talán soha többet nem sebezhetnek meg. Fáradt mosollyal rázta meg fejét, kezét zsebébe mélyesztve húzta elő az kék dobozt. Egy szál cigarettát húzott elő, ajkaival erősen összeszorítva gyújtotta meg. Mélyeket szívott a méregből, arca üregessé vált, szemei összeszűkülve figyelték az elhaladó autókat. Ajka kört formálva engedte ki a gomolygó, fehér füstöt, arcomat elfordítva menekülve a fullasztó méregtől. Kezével bocsánatkérően intve hajította el a megmaradt csikket, tenyerét összedörzsölve mért végig. Tekintetem a ház elé parkoló autóra szegeztem, apa komor arccal csapta be ajtaját. Zayn lassan emelkedett fel mellőlem, torkát halkan megköszörülve csúsztatta zsebébe kezeit.

- Este remélem semmi dolgod, akkor majd folytatjuk, és meg se próbálj ellenkezni, Rose. Este nyolckor várj kint a kertben – választ nem várva fordított hátat, apának óvatosan intve sietett a szomszéd ház felé. Értetlenül figyeltem távolodó alakját, szavai láncként tartották fogva gondolataimat.

Képtelen voltam felfogni lépéseit, tettei felett nem jutottam dűlőre. Ez nem egy film, ahol egy idegen belép az életembe, önzetlenül támogatást és szeretetet adva. Ez a valóság, ahol minden ember elszakít a lelkemből egy darabot, ahol minden ember újra meg újra kést márt a másik szívébe.

Ideje döntenem. Bizalmatlansággal tűzdelt önkényes száműzetés, vagy esélyt adok magamnak. Esélyt arra, hogy kilépjek a nyomorúságból, a mély gödörből, ahová csak egy kéz nyúl felém. Ideje átadnom magam a sorsnak, mely eddig is játékszerként űzte velem keserű komédiáit.

Térdeimet mellkasomhoz szorítva húztam magamra a puha, szürke plédet. Ujjaimmal egyenletes ütemet doboltam lábamon, tekintetem a halványan előbukó csillagokra emeltem. Az égboltot mintha kettévágták volna , az egyre sötétedő, mély kékség lassan folyt egybe az izzó narancs világgal, lassan elnyelve azt. Az éjszaka apró gyémántjai egyre fényesebben csillogtak, a hold óvatosan kúszott egyre fentebb és fentebb. Az öreg hintaágy minden apró mozdulatra nyikorgással válaszolt, vállam felett hátrapillantva emeltem tekintetem a felém magasodó férfira.

- Mit akart az a fiú? – szavai merev kimértséggel hagyták el ajkait, hátát a ház falának támasztva várt. Kérdése válasz nélkül maradt, tekintetem elemelve fordultam el tőle.

- Meddig fogod számon kérni mindegy egyes lépésem?

- Ameddig biztonságban nem tudlak – szavai cinikus nevetést eredményezte, a keserű mosolyt hisztérikus nevetés váltotta fel. Kezeim ökölbe szorultak, körmeim mélyen vájták végig bőrömet.

- Hagyj békén, a francba is. Nincs szükségem a tanácsaidra. Hagyj magamra, könyörgöm!

Feszült csönd telepedett közénk. Gyilkos fegyver a némaság, mely nagyobb sebet tud vágni az emberen. Nagyobbat a szavaknál. Némán húzta be maga mögött az ajtót, magamra hagyva a kihalt kertben. Az ágakat lassan ringatta az esti szél, egy fekete madár árnya vetült a kerítésre. Ismételten megbántottam.

Az önmarcangolás örömét azonban ismételten elvették tőlem. A kerítés mögül halk mocorgás szűrődött, a deszkák remegve inogtak meg a fiú súlya alatt. Lábait laza mozdulattal emelte át a kopott kerítésen, kezében egy lap gyűrődött. Sötétkék pulóvere hanyagul állt rajta, széles vállának árnyéka délibábként vetült szét a sötét füvön. Lassú léptekkel közelített felém, arcára halvány mosolyt ült ki. Közvetlenül előttem foglalt helyet, lábait hanyagul keresztbe vetve, testét kezeivel megtámasztva pillantott rám.

- Fogadni mertem volna, hogy bent maradsz, erre tessék – szavaira egy grimasz volt a válaszom, a takarót feszült mozdulattal rántottam fentebb. Elégedett mosolyra húzta száját, amit legszívesebben egy mozdulattal letöröltem volna.

- Be is mehetek, csak hogy ne okozzak csalódást – hűvösen löktem elé a szavakat, ő azonban élvezte. Ez csupán egy játék a számára, semmi más.

- Szóval Rose, most pedig játszani fogunk egy kicsit – kezét felém nyújtva tartotta elém a hófehér lapot és egy tollat, melyet másodpercnyi hezitálás után fogadtam el. Homlokomon halvány ráncok futottak végig, szemöldököm összehúzva vártam.

- Te is írsz kérdéseket, és én is, amire kötelező válaszolni. Tépj le a lapból tíz kis fecnit, azokra írd rá. És nincs passzolás, mindenre kötelező válaszolni.

- És ha nem teszem meg? – összeszűkült szemekkel aprót ráztam fejemen, elgémberedett lábaimmal ide-oda mocorogva fészkelődtem.

- Akkor jönnek a szankciók, kedvesem – szemöldökét felhúzva villantott egy mosolyt, kezemmel remény vesztve legyintettem. Ám legyen. Mégis milyen büntetést adhat, amit még nem kaptam meg ettől az átkozott élettől?

Percekig merengtem,üres elmével bámultam a lapot. Nagyot sóhajtva ragadtam meg a tollat, értelmetlen kérdésekkel telitűzdelve a fehér fecniket. Zayn csendben várt, kezében egy maroknyi cetlivel figyelt. Ajkaimat harapdálva futottam végig a magam silány kérdéseit, s kínos mosoly közepette pillantottam rá. Laza mozdulattal nyomta fel magát a földről, óvatosan foglalt helyet mellettem. Az összekevert cédulákat térdére helyezte, ujjaival kíváncsian válogatott a fehér papírcafatok között.

Akaratlanul is végigfutott egy mosoly az arcomon. Talán arcának kifejezésétől, összehúzott szemöldökétől, a homlokán megjelenő ráncoktól, ajkaim valamitől mosolyra görbültek. Óvatosan mértem végig arcának minden pontját, sötét pilláival keretezett aranybarna szemeit.

Egy részem a hátam közepére sem kívánta, egy felesleges kolonc, aki csak megnehezíti a napokat. A másik felem viszont őrülten kapaszkodott belé. Mintha egy kiút lenne, egy aprócska világosság a sötét alagút végén, a vihar után édes csend.

Zayn Malik

Némán figyeltem arcát, gondolataiba merült tekintetét. Nem nézett rám, mindössze az ölében fekvő cetliket szuggerálta. Néhány kérdést felrótt, legtöbbjük azonban üresen maradt.

Kezdtem idiótán érezni magam a Jégkirálynő társaságában, mégis feszült kíváncsisággal vártam, mi sül ki ebből az estéből. Vajon hajlandó lesz igába hajtani a végtelenül makacs fejét, vagy továbbra is marad ugyan az a hisztis picsa?

Lassan emelte rám tekintetét, pillantása olyan volt, akár egy nyitott könyv. Zavartsága kiült arcára, kezei nagy sóhaj közepette nyújtották át a fehér fecniket. Óvatos mozdulatokkal ültem le mellé, s néhány másodpercnyi hezitálás után húztam elő a tépett szélű cetlit. A betűk finoman kanyarogtak rajta, haloványan formálva  a szavakat.

- Hány éves vagy? – a szavak monoton hangon hagyták el számat, szemöldökömet összehúzva pillantottam oldalra. Oké, valami izgalmasabbat vártam – 21 éves vagyok- válaszoltam halvány mosollyal az arcomon. Nem akartam már az elején bunkónak tűnni, művigyorral az arcomon vártam mozdulatait. Gondolkodás nélkül ragadta meg az aprócska fecnit, szemeit összeszűkítve olvasva a kérdést.

- Bejövök neked? – hangja árnyalva rejtette magában a meglepettséget, a cinizmust, és a végtelen dühöt. Arcomra elégedett mosoly ült ki, nem tagadom, élveztem a helyzetet. Szemöldököm kíváncsi ívbe ugrott, kezeimet hangtalanul összedörzsölve vártam. Hogy a választ, vagy azt, hogy felrobbanjon, még én magam sem tudom.

- Mi a franc ez a kérdés? Nem, nem jössz be – fogadni mertem volna válaszára, szinte kikérte magának a sértő kérdést, és ezt imádtam. Imádtam, hogy felháborodott, hogy a méregtől majd megőrült, és attól, hogy képtelen volt ellenkezni velem szemben.

- Majd megtörténik ez is, kislány – ajkaimat megnyalva kacsintottam rá, válasza mindössze egy hangos fújtatás volt. Azt hittem, soha többé nem fog összehozni a sors egy ilyen bolond, hisztis libával, erre tessék. Ismételten rábasztam.

Ujjaimmal a cetlik felett körözve ragadtam meg az egyiket, szemeim gyors iramban futották végig a szavakat. A kurva életbe.

- Mikor szexeltél utoljára? – én magam sem hittem el, hogy képes voltam a saját kérdésem kihúzni ráadásul pont ezt. Rose reakciója bármit megért volna, akár még egy pofont is, hiszen egy bizonyos: katartikus és teátrális pillanat lett volna.  Szemében nem várt csillogás jelent meg, testével felém fordulva gúnyos mosolyra húzódtak ajkai. Örülj csak, te hisztérika.

- Szóval, feszült figyelemmel hallgatlak – a staféta akaratom ellenére került hozzá, elégedett mosolyát látva elöntött a düh méregként folyt végig ereimben.

- Passzolok- a papír apró darabokra szaggatva hullott a földre, mint megannyi hópehely a téli éjszakában. A saját idiótaságom rabja lettem, s még inkább rádöbbentett arra, milyen mélyre süllyedtem. Akár egy depressziós tini lány, mindent eldobva magamtól nyomorítottam a lelkem a négy fal között, miközben az a ribanc élvezte az életet. Semmi csaj, semmi szex.

- Á-á nincs passzolás, vagy jönnek a ’szankcióid’ – hangja dallamos csengése vonzotta tekintetem, s talán a találkozásunk óta először fedeztem fel valami életet benne. Valami csillogást a tekintetében, a szája szélén rejtőzködő apró mosolyt, s ez őszinte mosoly volt. Az már édes mindegy, hogy éppen az én nyomorúságom okozta ezt.

- Jól van, oké, nem tudom, fogalmam sincs – férfias beismerés, az egyszer szent, de ettől nem éreztem jobban magam. Melyik az a világsztár, akinek millióan hevernek a lábai előtt, ő pedig hónapok óta úgy él, mint egy szűz kislány? Nevetségesnek éreztem magam, s Rose elégedett pillantása még inkább tetézte azt.

- Pontos választ akarok – szavai határozottan csengtek, ajkaimat halk felszisszenés hagyta el. Baszd meg a pontos válaszod.

- Egy hónapja – nemes egyszerűséggel hazudtam a szemébe, hiszen ha az elmúlt évek megtanítottak valamit, akkor ez az volt. Nem tagadom, kényes téma volt ez, úgy éreztem magam, mint akit tökön rúgtak. Mégis, mondjam meg, hogy hónapok óta nem csináltam?  - Rendben, te jössz.

Néhány pillanatig hezitált, végül óvatosan húzott a kicsiny kupac legaljáról.

- Egy gyermekkori álom- ajkai lassan formálták a szavakat, tekintetét hirtelen szegezte oldalra. Rezzenéstelen arccal merengett a semmibe, ujjai lassan gyűrték össze a cetlit.

- Balett táncos akartam lenni – keserűséggel itatva tört ki válasza, értetlenül pillantottam rá. Azt hiszem, olyanba tenyereltem bele, amibe nem kellett volna.

Biztató mosollyal fordultam felé, aprót bólintva húztam.

- Kedvenc szerelmes film…Szerelmünk lapjai – életemben nem láttam annál nyálasabb filmet, de még pasi létemre is kénytelen voltam fejet hajtani a szerzők előtt. Egy igazi mézes mázas lehetetlen küldetést vetítenek a nők elé, és ezek után értetlenül állunk az igények előtt. Bekaphatja Hollywood.

Válaszom mosolyt csalt az arcára, ajkai némán váltak el egymástól. Vékony karjai dideregve kaptak a takaró után, kezemmel óvatosan takartam be fedetlen hátát. Megrezzent érintésemtől, ijedt tekintettel meredt rám. Lassan csúsztattam végig kezem, mélyzöld pillantása egy pillanat alatt magához bilincselt. Ujjaimmal finoman sepertem félre arcába omló tincseit, porcelán színű bőrét végigsimítva. Némán tűrte érintésemet, s én egy perc alatt elmerültem Benne.

Hónapok óta először éreztem magam egy szörnyetegnek. Egy számító senkinek, akit az ösztönei hajtanak. Nem bánthatom őt, nem használhatom ki. Nem tehetem ezt vele.