Kissé kicsúsztam a két hetes határidőből, de most megérkezett az új rész.
Remélem elnyeri a tetszéseteket, annak ellenére is, hogy kicsit rövidebb a szokásosnál. Rövid idő alatt "csaptam" össze, szóval az esetleges helyesírási hibákért előre is bocsánat!
Ha tetszik, hagyjatok nyomot magatok után:) És köszönöm az eddigi támogatásotokat!
Millió puszi,
Bella
..............................................................
Most
pedig játszani fogunk
Natalia Konstantinova
Feszült csend kerített a hatalmába. Az idegek pattanásig feszültek, s
én félve vettem a levegőt. Képtelen voltam megszólalni, a szavak megfutamodva
akadtak el számban. Annyi mindent tudtam volna mondani. Üvölteni a fájdalmat, a
keserves magány pillanatait pedig a múltba dobni. Mégsem tettem. Ujjaimmal egy
vékony fűszálat simítottam végig, majd erőteljesen kitéptem azt. Bőrömet
halványan sértette végig, némán nyomtam el az előbukkanó apró vércseppeket.
Féltem szavakba önteni a gondolatokat, az emlékeket, azt, aki vagyok,
s Ő némasággal válaszolt a némaságra. Tenyeremmel finoman simítottam végig
combomat, szemem sarkából arcát figyeltem.
- Honnan jöttél? –érces hangja hirtelen szakította meg a csend
harmóniáját, tekintetem összerezzenve kaptam felé.
- Franciaország – jegyzem meg egyhangúan, gyomrom feszült görcsbe
rándulva szűkült ökölnyi nagyságúra. Nem
mondhatom el neki, ki vagyok. Hazudj, Natalia!
- Franciaország…jártam már ott egyszer-kétszer, gyönyörű hely –
mosolyt próbált arcára erőltetni, mintha élvezné a társalgást. Halovány mosolyt
eresztettem el én is, de legbelül ordítottam. Nem akarok barátokat. Senkiben sem bízhatok.
- Mit szeretsz csinálni? Van valami, ami nélkül képtelen lennél élni?
– a szavak egymás után buktak ki ajkai közül, s látszólag tényleg érdekelte a
válaszom. Érdeklődve figyelte arcomat, aranybarna szempárját az enyémbe fúrva
várt. Ujjaimat egymásnak feszítve fordultam el. Sohasem táncoltál, sohasem létezett számodra ez az élet. Felejtsd el
azt, aki voltál!
- Én például imádok rajzolni. Sohasem tudtam tökéletesre fejleszteni,
de mindig kikapcsol – percekig hallgattam, s ő nyugodt szavakkal szelte át a
némaság emelte falakat. Könnyűszerrel csevegett, és én egyre kényelmetlenebbül
éreztem magam. Mit akarsz tőlem?
- Bizonyára neked is van valami hobbid – karját keresztbefonva
támasztotta térdére, fejét oldalra szegezve dőlt kezére.
- Nincs ilyen. Unalmas vagyok – a szavak hűvösen hagyták el ajkaimat,
mire válaszom hatalmas mosolyt csalt az arcára. Szemöldököm összerándult,
homlokomat mély ráncok díszítették. Ilyen nevetséges volnék?
- Makacs lány vagy te, az egyszer szent – éles nevetés bukott ki
belőle, legbelül én magam is elmosolyodtam arcát figyelve, arcom azonban
rezzenéstelen maradt. Nem mutatok érzelmet, s így talán soha többet nem
sebezhetnek meg. Fáradt mosollyal rázta meg fejét, kezét zsebébe mélyesztve
húzta elő az kék dobozt. Egy szál cigarettát húzott elő, ajkaival erősen
összeszorítva gyújtotta meg. Mélyeket szívott a méregből, arca üregessé vált,
szemei összeszűkülve figyelték az elhaladó autókat. Ajka kört formálva engedte
ki a gomolygó, fehér füstöt, arcomat elfordítva menekülve a fullasztó méregtől.
Kezével bocsánatkérően intve hajította el a megmaradt csikket, tenyerét
összedörzsölve mért végig. Tekintetem a ház elé parkoló autóra szegeztem, apa
komor arccal csapta be ajtaját. Zayn lassan emelkedett fel mellőlem, torkát
halkan megköszörülve csúsztatta zsebébe kezeit.
- Este remélem semmi dolgod, akkor majd folytatjuk, és meg se próbálj
ellenkezni, Rose. Este nyolckor várj kint a kertben – választ nem várva
fordított hátat, apának óvatosan intve sietett a szomszéd ház felé. Értetlenül
figyeltem távolodó alakját, szavai láncként tartották fogva gondolataimat.
Képtelen voltam felfogni lépéseit, tettei felett nem jutottam dűlőre.
Ez nem egy film, ahol egy idegen belép az életembe, önzetlenül támogatást és
szeretetet adva. Ez a valóság, ahol minden ember elszakít a lelkemből egy
darabot, ahol minden ember újra meg újra kést márt a másik szívébe.
Ideje döntenem. Bizalmatlansággal tűzdelt önkényes száműzetés, vagy
esélyt adok magamnak. Esélyt arra, hogy kilépjek a nyomorúságból, a mély
gödörből, ahová csak egy kéz nyúl felém. Ideje átadnom magam a sorsnak, mely
eddig is játékszerként űzte velem keserű komédiáit.
Térdeimet mellkasomhoz szorítva húztam magamra a puha, szürke plédet.
Ujjaimmal egyenletes ütemet doboltam lábamon, tekintetem a halványan előbukó
csillagokra emeltem. Az égboltot mintha kettévágták volna , az egyre sötétedő,
mély kékség lassan folyt egybe az izzó narancs világgal, lassan elnyelve azt.
Az éjszaka apró gyémántjai egyre fényesebben csillogtak, a hold óvatosan
kúszott egyre fentebb és fentebb. Az öreg hintaágy minden apró mozdulatra
nyikorgással válaszolt, vállam felett hátrapillantva emeltem tekintetem a felém
magasodó férfira.
- Mit akart az a fiú? – szavai merev kimértséggel hagyták el ajkait,
hátát a ház falának támasztva várt. Kérdése válasz nélkül maradt, tekintetem
elemelve fordultam el tőle.
- Meddig fogod számon kérni mindegy egyes lépésem?
- Ameddig biztonságban nem tudlak – szavai cinikus nevetést
eredményezte, a keserű mosolyt hisztérikus nevetés váltotta fel. Kezeim ökölbe
szorultak, körmeim mélyen vájták végig bőrömet.
- Hagyj békén, a francba is. Nincs szükségem a tanácsaidra. Hagyj
magamra, könyörgöm!
Feszült csönd telepedett közénk. Gyilkos fegyver a némaság, mely
nagyobb sebet tud vágni az emberen. Nagyobbat a szavaknál. Némán húzta be maga
mögött az ajtót, magamra hagyva a kihalt kertben. Az ágakat lassan ringatta az
esti szél, egy fekete madár árnya vetült a kerítésre. Ismételten megbántottam.
Az önmarcangolás örömét azonban ismételten elvették tőlem. A kerítés
mögül halk mocorgás szűrődött, a deszkák remegve inogtak meg a fiú súlya alatt.
Lábait laza mozdulattal emelte át a kopott kerítésen, kezében egy lap
gyűrődött. Sötétkék pulóvere hanyagul állt rajta, széles vállának árnyéka
délibábként vetült szét a sötét füvön. Lassú léptekkel közelített felém, arcára
halvány mosolyt ült ki. Közvetlenül előttem foglalt helyet, lábait hanyagul
keresztbe vetve, testét kezeivel megtámasztva pillantott rám.
- Fogadni mertem volna, hogy bent maradsz, erre tessék – szavaira egy
grimasz volt a válaszom, a takarót feszült mozdulattal rántottam fentebb.
Elégedett mosolyra húzta száját, amit legszívesebben egy mozdulattal letöröltem
volna.
- Be is mehetek, csak hogy ne okozzak csalódást – hűvösen löktem elé a
szavakat, ő azonban élvezte. Ez csupán egy játék a számára, semmi más.
- Szóval Rose, most pedig játszani fogunk egy kicsit – kezét felém
nyújtva tartotta elém a hófehér lapot és egy tollat, melyet másodpercnyi
hezitálás után fogadtam el. Homlokomon halvány ráncok futottak végig,
szemöldököm összehúzva vártam.
- Te is írsz kérdéseket, és én is, amire kötelező válaszolni. Tépj le
a lapból tíz kis fecnit, azokra írd rá. És nincs passzolás, mindenre kötelező
válaszolni.
- És ha nem teszem meg? – összeszűkült szemekkel aprót ráztam fejemen,
elgémberedett lábaimmal ide-oda mocorogva fészkelődtem.
- Akkor jönnek a szankciók, kedvesem – szemöldökét felhúzva villantott
egy mosolyt, kezemmel remény vesztve legyintettem. Ám legyen. Mégis milyen
büntetést adhat, amit még nem kaptam meg ettől az átkozott élettől?
Percekig merengtem,üres elmével bámultam a lapot. Nagyot sóhajtva
ragadtam meg a tollat, értelmetlen kérdésekkel telitűzdelve a fehér fecniket.
Zayn csendben várt, kezében egy maroknyi cetlivel figyelt. Ajkaimat harapdálva
futottam végig a magam silány kérdéseit, s kínos mosoly közepette pillantottam
rá. Laza mozdulattal nyomta fel magát a földről, óvatosan foglalt helyet
mellettem. Az összekevert cédulákat térdére helyezte, ujjaival kíváncsian
válogatott a fehér papírcafatok között.
Akaratlanul is végigfutott egy mosoly az arcomon. Talán arcának kifejezésétől,
összehúzott szemöldökétől, a homlokán megjelenő ráncoktól, ajkaim valamitől
mosolyra görbültek. Óvatosan mértem végig arcának minden pontját, sötét
pilláival keretezett aranybarna szemeit.
Egy részem a hátam közepére sem kívánta, egy felesleges kolonc, aki
csak megnehezíti a napokat. A másik felem viszont őrülten kapaszkodott belé.
Mintha egy kiút lenne, egy aprócska világosság a sötét alagút végén, a vihar
után édes csend.
Zayn Malik
Némán figyeltem arcát, gondolataiba merült tekintetét. Nem nézett rám,
mindössze az ölében fekvő cetliket szuggerálta. Néhány kérdést felrótt,
legtöbbjük azonban üresen maradt.
Kezdtem idiótán érezni magam a Jégkirálynő társaságában, mégis feszült
kíváncsisággal vártam, mi sül ki ebből az estéből. Vajon hajlandó lesz igába
hajtani a végtelenül makacs fejét, vagy továbbra is marad ugyan az a hisztis
picsa?
Lassan emelte rám tekintetét, pillantása olyan volt, akár egy nyitott
könyv. Zavartsága kiült arcára, kezei nagy sóhaj közepette nyújtották át a
fehér fecniket. Óvatos mozdulatokkal ültem le mellé, s néhány másodpercnyi
hezitálás után húztam elő a tépett szélű cetlit. A betűk finoman kanyarogtak
rajta, haloványan formálva a szavakat.
- Hány éves vagy? – a szavak monoton hangon hagyták el számat,
szemöldökömet összehúzva pillantottam oldalra. Oké, valami izgalmasabbat vártam – 21 éves vagyok- válaszoltam
halvány mosollyal az arcomon. Nem akartam már az elején bunkónak tűnni,
művigyorral az arcomon vártam mozdulatait. Gondolkodás nélkül ragadta meg az
aprócska fecnit, szemeit összeszűkítve olvasva a kérdést.
- Bejövök neked? – hangja árnyalva rejtette magában a meglepettséget,
a cinizmust, és a végtelen dühöt. Arcomra elégedett mosoly ült ki, nem tagadom,
élveztem a helyzetet. Szemöldököm kíváncsi ívbe ugrott, kezeimet hangtalanul
összedörzsölve vártam. Hogy a választ, vagy azt, hogy felrobbanjon, még én
magam sem tudom.
- Mi a franc ez a kérdés? Nem, nem jössz be – fogadni mertem volna
válaszára, szinte kikérte magának a sértő kérdést, és ezt imádtam. Imádtam, hogy
felháborodott, hogy a méregtől majd megőrült, és attól, hogy képtelen volt
ellenkezni velem szemben.
- Majd megtörténik ez is, kislány – ajkaimat megnyalva kacsintottam
rá, válasza mindössze egy hangos fújtatás volt. Azt hittem, soha többé nem fog
összehozni a sors egy ilyen bolond, hisztis libával, erre tessék. Ismételten rábasztam.
Ujjaimmal a cetlik felett körözve ragadtam meg az egyiket, szemeim
gyors iramban futották végig a szavakat.
A kurva életbe.
- Mikor szexeltél utoljára? – én magam sem hittem el, hogy képes
voltam a saját kérdésem kihúzni ráadásul pont ezt. Rose reakciója bármit megért
volna, akár még egy pofont is, hiszen egy bizonyos: katartikus és teátrális
pillanat lett volna. Szemében nem várt
csillogás jelent meg, testével felém fordulva gúnyos mosolyra húzódtak ajkai. Örülj csak, te hisztérika.
- Szóval, feszült figyelemmel hallgatlak – a staféta akaratom ellenére
került hozzá, elégedett mosolyát látva elöntött a düh méregként folyt végig
ereimben.
- Passzolok- a papír apró darabokra szaggatva hullott a földre, mint
megannyi hópehely a téli éjszakában. A saját idiótaságom rabja lettem, s még
inkább rádöbbentett arra, milyen mélyre süllyedtem. Akár egy depressziós tini
lány, mindent eldobva magamtól nyomorítottam a lelkem a négy fal között,
miközben az a ribanc élvezte az életet. Semmi
csaj, semmi szex.
- Á-á nincs passzolás, vagy jönnek a ’szankcióid’ – hangja dallamos
csengése vonzotta tekintetem, s talán a találkozásunk óta először fedeztem fel
valami életet benne. Valami csillogást a tekintetében, a szája szélén
rejtőzködő apró mosolyt, s ez őszinte mosoly volt. Az már édes mindegy, hogy
éppen az én nyomorúságom okozta ezt.
- Jól van, oké, nem tudom, fogalmam sincs – férfias beismerés, az egyszer szent, de ettől nem éreztem jobban
magam. Melyik az a világsztár, akinek millióan hevernek a lábai előtt, ő pedig
hónapok óta úgy él, mint egy szűz kislány? Nevetségesnek éreztem magam, s Rose
elégedett pillantása még inkább tetézte azt.
- Pontos választ akarok – szavai határozottan csengtek, ajkaimat halk
felszisszenés hagyta el. Baszd meg a
pontos válaszod.
- Egy hónapja – nemes egyszerűséggel hazudtam a szemébe, hiszen ha az
elmúlt évek megtanítottak valamit, akkor ez az volt. Nem tagadom, kényes téma volt
ez, úgy éreztem magam, mint akit tökön rúgtak. Mégis, mondjam meg, hogy hónapok óta nem csináltam? - Rendben, te jössz.
Néhány pillanatig hezitált, végül óvatosan húzott a kicsiny kupac
legaljáról.
- Egy gyermekkori álom- ajkai lassan formálták a szavakat, tekintetét
hirtelen szegezte oldalra. Rezzenéstelen arccal merengett a semmibe, ujjai
lassan gyűrték össze a cetlit.
- Balett táncos akartam lenni – keserűséggel itatva tört ki válasza,
értetlenül pillantottam rá. Azt hiszem, olyanba tenyereltem bele, amibe nem
kellett volna.
Biztató mosollyal fordultam felé, aprót bólintva húztam.
- Kedvenc szerelmes film…Szerelmünk lapjai – életemben nem láttam
annál nyálasabb filmet, de még pasi létemre is kénytelen voltam fejet hajtani a
szerzők előtt. Egy igazi mézes mázas lehetetlen küldetést vetítenek a nők elé,
és ezek után értetlenül állunk az igények előtt. Bekaphatja Hollywood.
Válaszom mosolyt csalt az arcára, ajkai némán váltak el egymástól.
Vékony karjai dideregve kaptak a takaró után, kezemmel óvatosan takartam be
fedetlen hátát. Megrezzent érintésemtől, ijedt tekintettel meredt rám. Lassan
csúsztattam végig kezem, mélyzöld pillantása egy pillanat alatt magához
bilincselt. Ujjaimmal finoman sepertem félre arcába omló tincseit, porcelán
színű bőrét végigsimítva. Némán tűrte érintésemet, s én egy perc alatt
elmerültem Benne.
Hónapok óta először éreztem magam egy szörnyetegnek. Egy számító
senkinek, akit az ösztönei hajtanak. Nem bánthatom őt, nem használhatom ki. Nem
tehetem ezt vele.
Drága Bella!
VálaszTörlésJézusom, hát most itt mosolygok, mint egy megszállott idióta, annyira tetszett ez a rész, hogy hirtelen nem találom a megfelelő szavakat, pedig egészen eddig egy fejezeten dolgoztam. Engem egyáltalán nem zavart, hogy egy kicsit rövidebb lett a rész, mert annál több vidámságot csempésztél a soraidba. Olyan jó volt látni, vagyis olvasni, hogy Natalia nem hazudott a gyermekkori álmáról, és számomra ez a megnyilvánulása igenis azt jelentette, hogy a "Jégkirálynő" életébe beköszöntött a tavasz, ezzel felolvasztva a jeget. Arról már inkább nem is mondok semmit, hogy az utolsó mondatok mennyire betaláltak. Büszke voltam Zayn-re, amiért minden picsás és hisztérikás jelzője ellenére eljutott arra a pontra, hogy nem akarja bántani.
A csipkelődéseik amúgy nagyon édesek voltak, mint egy szerelmes pár, esküszöm. <3 Ez az eddigi kedvenc részem és csak gratulálni tudok <3
Millio puszi Xx további szép hétvégét :)
Drága, tehetséges, imádott Lilym!
VálaszTörlésAh, te jó ég! Sírok! Oké, tudom, hogy ez nyilván nevetséges, de akkor is ezt hozza ki belőlem a történeted. El sem tudom mondani, mennyire örülök, amiért olvashatom. Natalia egy kicsit - kicsit nagyon és sokszor - magamra emlékeztet, ezért közel áll hozzám a karaktere. És annyira hihetetlen, hogy Zayn nem adja fel, és próbálkozik. Annyira imádom olvasni az ő szemszögét, aaaahw! Szavakkal nem tudom kifejezni mit érzek, csodálatos, amit létrehozol, varázslatos gondolatokkal! Imádlak, egy remekművet hozol létre, remélem tudod! <333333333
Millió puszi, Azy
UI: Kedvenc részem, imádom, hogy húzzák egymás agyát! <3