Halihó mindenkinek!
Iszonyatosan sajnálom, hogy ma hoztam a részt, de sajnos nem voltam itthon a napokban, a gép pedig pláne nem volt nálam. Sok mindent nem fűznék hozzá, csupán annyit, hogy jó olvasást.!
A visszajelzéseknek most is nagyon-nagyon örülnék, iszonyatosan hálás lennék érte!:) Hiszen nektek csak pár szó, nekem pedig hatalmas nagy boldogság, bármilyen is legyen.:)
Millió puszi,
Bella
.............................................................................................................
Megtört
Zayn Malik
Némán ültünk egymás mellett. A vízcseppek könnyedén csapódtak vissza a
szürke betonról, a sötét felhők gomolyogva ontották magukból az esőt. A
villámok haloványan árnyaltak néhol sárgára, néhol fehérré az eget, az égbolt
haragosan dörgött felettünk. Fehér pólóm mellkasomra tapadt, fekete tincseim
homlokomra simultak. Gyűlöltem az esőt, testem dideregve ellenállt a jéghideg
cseppeknek. Nagyot nyelve fojtottam el a dühös szavakat, kezeimet zsebre dugva
pillantottam rá. Nem tudtam rá haragudni.
Egy hisztérika volt, aki minden egyes szavával késként vágta az
embert. Egy rejtély, melyet a mai napig nem tudtam megfejteni. A falak, melyek
körbevették a lelkét, áthatolhatatlannak tűntek, s eleinte gyengének éreztem
magam hozzá. Erőtlennek és közönyösnek, mint akit nem érdekel a másik nyomora.
Egy szoborrá váltam, rezzenéstelen vonásokkal , tátongó lyukkal a szívem
helyén. A szívem, mely egykor vakon
követte Őt.
Reménykedve nyújtottam felé a kezemet, tekintetét lassan emelte rám.
Homályos pillantását az opálos cseppek gyengítették, hunyorogva figyelte
arcomat. Nem szóltam semmit, fejemmel a hazavezető út irányába biccentettem.
Kezét óvatosan nyújtotta felém, hideg bőre lassan simította végig ázott
tenyeremet. Arca apránként került közelebb az enyémhez, s talán először
figyeltem meg alaposan minden vonását. Szemének tompa zöld színét, vékony arcát
keretező sötét, fakó haját, ahogyan vállára omolva tapadt testéhez. Törékeny
keze köré óvatosan fontam ujjaimat, felhúzva a jéghideg betonról. Talán most
először tett úgy, ahogyan azt akartam, némán, igába hajtva fejét követett
engem. Talán sikerült végre megtörnöm.
Gyors léptekkel gázoltam végig a sötétzöld pázsiton, cipőm lassan
szívta magába a szálakon csillogó cseppeket. Mérgelődve fordultam hátra,
pillantásommal Őt keresve. Ráérősen szlalomozott a földre rakott köveken,
lábujjhegyre emelkedve lépdelt egyikről át a másikra. Testtartása egy perc
alatt változott meg, megtört lányból egy igazi, érzéké nővé válva hagyta, hogy
az eső magával ragadja. Mozdulatai ütemesen követték egymást, az eső maga volt
a dallam. Egy szimfónia, melyet csak ő hallott. Megbabonázva figyeltem lassú
kézmozdulatait, ahogyan ujjai óvatosan szelték a levegőt. Lábait befeszítve
emelte a levegőbe, pilláiról lomhán hullottak le a cseppek. Képtelen voltam
elemelni a pillantásom. Megbabonázott.
Ólomsúlyúnak hitt pilláit hirtelen emelte fel, hófehér arcába vér
tódult. Nem remélte, hogy közönséget kap, ellágyult vonásai egy perc alatt
dermedtek kővé. A jégkirálynő visszatért.
- Ideje lenne bemenned, Rose – szemeimet összeszűkítve mutattam házuk
felé, testem libabőrössé vált a hideg szellőtől. Mozdulatlanul figyelt,
tekintetét egy pillanatra sem emelte el rólam. Türelmetlenül vártam válaszát,
szóra azonban nem méltatott. Idegesen meneteltem felé, ujjaimmal finoman
közrefogva karját húztam magam felé.
- Miért nem mész haza, Rose? Nem maradhatsz idekint egész éjszaka.
- Te menj csak Zayn, nem kérem hogy maradj.
Nem kérem, hogy maradj – szavai
újra és újra visszhangot vertek fejemben. Megtört, lágy hangja akaratlanul ott
csengett fülembe. A szavak azonban csak álcák voltak. Egy álarc, mely elfedi a
kiáltást.
Gyengéden ragadtam meg karját, magam mögött vezetve simították végig testünket
a zöldellő bokrok ágai. A terasz szinte érintetlen maradt a vihartól, a kő
néhány helyen csillogott csupán az aprócska cseppektől. A hintaágy ráérősen
billeget előre és hátra, nyikorgó hangját a vihar szele nyelte el.
- Be kellene mennünk – csaptam össze átfagyott tenyeremet, ujjaimat a
kilincsre helyezve hallattam hangomat. Karját keresztbefonva figyelt engem, s
még szóra sem nyitotta ajkait, éreztem: ellenkezni fog. Megadást jelzően
emeltem kezeimet a levegőbe, a széken tornyosuló takarót megragadva borítottam
vállára a puha plédet. Halovány mosolyra húzta száját, helyet foglalva a hinta
hideg szivacsán.
- Miért nem akarsz hazamenni? Nem mintha zavarnál – szabadkozni
próbáltam, de egy cseppet sem voltam meggyőző. Rég nem kedveltem már a
társaságot, a magány lett a legjobb barátom. A magány, a cigi és a csend. Türelmetlenkedve emeltem rá
tekintetemet, s a némaságot megunva gyújtottam rá. A füst lustán gomolyogva
szállt előttem, aprócska foszlányai a lány arcát simogatva váltak köddé.
Ujjaimmal hanyagul ütöttem az ágy szürke vasát, az érces csörgés némi életet
csempészett a halott tájba.
- Az igazat mond, Zayn. Elegem
van a hazugságokból – a kemény szavak megtörten hagyták el ajkait, s én
meglepődve pillantottam rá. Szívem ütött az őszintesége, nagyot nyelve
kulcsoltam össze kezeimet.
- Csupán nem vagyok túl jó társaság, ennyi az egész.
Nem válaszolt, ajkait egy vékony vonallá szorítva fújta ki a levegőt.
Mintha minden fájdalma tovaszállt volna, vonásai ellágyultak, megfeszült teste
elgyengülve dőlt hátra.
- Kérhetek egyet? – reménykedve pillantott az ölemben fekvő dobozva,
egymástól elváló ajkaiba óvatosan mélyesztette hófehér fogait. Meghökkenve pillantottam rá, sötét
szemöldököm összehúzva nyúltam az említett tárgyért. Habogva nyújtottam felé, s
ő óvatosan húzta ki a fehér szálat. Végtelenül furcsán állt a kezében, mégis,
olyasfajta eleganciát sugárzott, mely odavonzotta az ember tekintetét. Ajkai
lassan fogták közre a hófehér cigarettát, tüdeje mohón szívta magába a szürke
mérget. Oly sok idő után először tekintettem rá úgy, mint egy vonzó nőre. Feleszmélve nyomtam fel magam, a hinta
nyikorgással válaszolt mozdulataimra.
- Mi történt veled? – kezemet lassan arcához simítva hajoltam
közelebb, ajkai vöröslöttek az odaszáradt, sós vértől. A dac, mely eddig vastag
falként állt közöttünk, mintha leomlott volna. Hagyta, hogy a bőröm az övét
érintse, nem dacolva velem, vagy önmagával. Megtört.
- Csak beütöttem valahova,
semmiség.
Ennyit az őszinteségről, édesem.
- Az igazat mond, Rose. Elegem van a hazugságokból.
Szavaim cinikus mosolyt csaltak arcára, kezeit keresztbefonva
szorította mellkasához, akár egy páncélt, mely oltalmazza és védi. A sercenő
cigaretta hangját a fák ágainak reccsenése nyelte el, s a vihar lassan
csendesedett el. Az ereszről fátyolként omlott alá a milliónyi, apró vízcsepp,
néma koppanással zuhantak a barna kőre. Nem néztem rá. A harcot egyedül kell
megvívnia önmaga ellen, s ez a keserves kínlódás arcán tükröződött. Még mindig nem bízik bennem.
- Inkább mesélj magadról. Végtére is, semmit sem tudok rólad.
Képtelen volt átlépni azt a bizonyos határmezsgyét, én mégsem
sürgettem. A bizalmatlanságnak oka van, hiszen minden mosoly mögött ott a
fájdalom, minden boldog tekintet egy megtört szívet fed el. Titkokat őrzünk,
képeket a múltról, sebeket a tegnap harcairól, s igyekszünk elrejteni a
külvilág elől. Igyekszünk úgy tenni, mintha erősek lennénk. Sérthetetlenek,
halhatatlanok, hiszen az ember ilyen. Harcol, küzd, elbukik, mégis, ha eljön a
vég, képtelen beismerni azt, hogy ennyi volt.
Harcolt, megtört, elbukott, s most itt van. Egy bolyongó lélek, aki
nem találja helyét a világban, egy megtört szív, mely arra vár, hogy
összeszedjék szilánkos darabjait. De
mégis, hogyan illesszem össze a darabkákat anélkül, hogy megsebezzem magamat?
Vagy ami még rosszabb: őt sebzem meg.
Natalia Konstantinova
Fogaim halkan koccantak össze, remegő számat igyekeztem összeszorítani.
Testemen hullámként söpört végig a hideg, kezeimet bilincsként fontam magam
köré. Hajam hullámhegyként tapadt vállaimra, a víz apró cseppekben omlott alá. A
vihar lassan halkult el, az égről lomhán távoztak a szürke, gomolygó felhők.
Mélyet szívtam a fehér szálból, a nikotin lassan marta végig tüdőmet.
Sohasem szerettem a cigarettát, mégis, ez amolyan sikknek számított odahaza. A
csontszínű füst betakarta arcomat, szemem összeszűkült a csípős felhőtől. Zayn
némán ült mellettem, szemei arcomat vizslatták. Ajkai elváltak egymástól, s egy
percre mintha izzott volna körülöttünk a világ. Feleszmélve kapta el újból
tekintetét, kezeit zsebre dugva emelkedett fel. Halk léptekkel tűnt el
mellőlem, magányra kárhozva. Fáradt sóhajjal dőltem hátra, a hinta fülsüketítő
nyikorgással válaszolt meggondolatlan mozdulataimra. A csend megtört, hajamat
kicsavarva helyezkedtem a kényelmetlenné váló szivacson.
Az üveghajtó némán tárult ki, Zayn két pulcsival a kezében lépett
elém. Az egyiket felém nyújtva dobta ölembe, a másik magára húzva igazgatta.
Óvatosan húztam magamra a sötétkék ruhadarabot, mely szinte elnyelte átfagyott
testemet. Dideregve szorítottam magamhoz a bolyhos anyagot, óvatosan arcomhoz
emelve kezemet eltakaró, lelógó ujjait.
Szinte magához ölelt a pulóverből áradó melegség, a fűszeres parfüm
illata orromat csiklandozta. Mély sóhajt tört fel belőle, ahogyan háta a
nyikorgó hintát érte, szemöldökét felhúzva fordult felém.
- Mit akarsz hallani?
Fogalmam sem volt, mit kellene mondanom. A múltat, a jelent, a jövőt?
Nem számított, egyszerűen csak hallani akartam. Hallani akartam a hangját, mely
egy cseppnyi nyugalmat adott. Valami vigaszt ebben az istenverte világban, pár
óra kiszakadást az otthoni pokolból. Halovány mosollyal rántottam meg vállamat,
kérdése megválaszolatlanul lógott a levegőben.
- El szeretném kezdeni az
egyemet – bukott ki belőle, szavain még ő maga is meglepődött.
- Azt hittem, egyetemista vagy – érdeklődve fordultam elé, lábaimat
mellkasomhoz húzva gömbölyödtem össze. Ajkait mosolyra húzva fonta össze
ujjait, kezét óvatosan ölébe helyezve figyelte a kertben hajlongó fákat.
- Fogalmad sincs ki vagyok, ugye?
Nem válaszoltam kérdésére, hiszen nem tudtam , mit kellene mondanom.
Sarokba szorítva éreztem magam, félve ráztam meg fejemet. Válláról mintha egy
keresztet emeltek volna le, felszabadult nevetés tört ki belőle.
- Mégis hol éltél, te lány? Azt hittem, mindenhol ott vagyunk, erre
tessék! – játékos szavai csakugyan megmosolyogtattak, s mégis az örömbe némi
üröm vegyült. Honnan jöttem? Szinte már
én magam sem tudom. – Franciaország itt van egy köpésre.
Hirtelen eszméltem fel a hazugságok tengeréből. Hiszen te nem Natalia vagy
Oroszországból. Rosalie Turner vagy, ezt jegyezd meg. Az emlékeket igyekeztem messzire terelni,
kíváncsian fordultam felé. Merev testtartásom elgyengült, kezeimet óvatosan
engem ölembe hullani. Lábai lassan lökték meg a hintát, előre-hátra ringatózva
hunytam be szemeimet.
- Egy bandában vagyok benne, One Direction a neve.
Szavai halkan hagyták el száját, s azokat a keserűség itatta át. Nem
akartam firtatni a dolgot, igyekeztem mosolyt varázsolni arcomra. Nem tagadom,
hogy hallottam már róluk, de Oroszországban közel sem tettek szert ekkora
népszerűségre, mint Európában. Az izolált világ átka.
Legbelül korholtam magam, nem mertem rápillantani. Éreztem, hogy egy
sebbe tenyereltem bele, egy régi emlékbe, melyet nem kellene hánytorgatnom.
- Tudod, azt hittem minden sokkal jobb lesz, ha híres leszek. De kész
pokol az életem, gyűlölöm az egészet – hirtelen törte meg a csendet, hangja
szavai zaklatottsága ellenére is nyugodt maradt. Tanácstalanul figyeltem arcát,
ahogyan vonásai megmerevedtek, tekintete a kertben álló fára emelte.
Meglepett az őszintesége, s egy percre én magam is átéreztem a
szenvedést, a fájdalmat, amit ő érez. Némán szorítottam meg kezeit, halvány
mosolyra húzva számat. Akármennyire is távol akartam magamtól tartani, képtelen
voltam. Támaszt jelentett, biztonságot, s egy cseppnyi nyugalmat a sötét
hétköznapokban. Nem szólt egy szót sem, nem viszonozta mosolyomat. Kezét
derekam köré fonta, ujjait hajamba szántva húzott magához. Nem tudtam
eldönteni, melyikünknek volt nagyobb szüksége a másikra, egy valami azonban
biztos volt. Sikerült megtörnie.
Szia!
VálaszTörlésMár percekkel ezelőtt elolvastam de nem tudtam mit mondak... borzasztó tehetséges vagy az biztos ( ez a borzasztó tehetséges olyan hülyén hangzik..mindegy)
Szóval erre nincs elég jó szó. Fantasztikus! Tökéletes!
Köszönöm hogy olvashatom!
Puszi:
Timi
Drága Ashley!
TörlésNem jutok szóhoz, komolyan mondom! El sem tudod képzelni, mennyire jól esnek a szavaid, igazából komolyan cserben hagynak a szavak..:)
Én köszönöm, hogy itt vagy, hogy biztatsz, köszönöm, köszönöm, köszönöm!<333
Sok puszi,
Bella
Szia!:)
VálaszTörlésEddig sosem írtam, pedig rendszeresen olvasom a blogodat. Eddig sosem láttam még ilyen blogot, ami ennyire az ember lelkéből fakad. Minden gondolat, amit leírsz olyan, mintha egy régebben elfeledett költő idézte volna. Olyan mélyreható, egyszerűen zseniális. Te komolyan írásra születtél, neked ezt KELL csinálnod! "Titkokat őrzünk, képeket a múltról, sebeket a tegnap harcairól, s igyekszünk elrejteni a külvilág elől. Igyekszünk úgy tenni, mintha erősek lennénk. Sérthetetlenek, halhatatlanok, hiszen az ember ilyen. Harcol, küzd, elbukik, mégis, ha eljön a vég, képtelen beismerni azt, hogy ennyi volt." -> ez lett az egyik kedvenc idézetem mától kezdve. Annyira igaz minden egyes szó, amit leírsz.. komolyan szóhoz sem jutok. Gyönyörű blog, rengeteg mondanivalóval, amiket ha jobban átolvasunk, meglátjuk benne a hétköznapok "problémáit". Egyszerűen csak gratulálni tudok!xoxo
Drága Essie!
TörlésElőször is: nagyon-nagyon köszönöm, hogy velem tartasz, és hogy olvasod a történetet.:)
Másodszor pedig, komolyan elakadt még a lélegzetem is, amikor a kommentet olvastam, arról nem is beszélve, hogy megkönnyeztem a soraidat.
Álmodni sem mertem, hogy egyszer legalább egy ember átérzi majd azt, amit leírok. Komolyan, ne haragudj, hogy ilyen semmitmondó válasszal szolgáltam, de komolyan, nem tudok mit mondani, teljesen megdöbbentem , a szó legjobb értelmében.
Köszönöm a dicsérő szavakat és azt, hogy itt vagy velem, nem tudok elég hálás lenni ezért!:) <333
Sok puszi,
Bella
Drága Bella!
VálaszTörlésIsmételten megérkeztem, remélem hiányoztam egy picikét, mert a blogod nekem igenis hiányzott. Amikor elolvastam a címet, nem tudtam mit gondoljak az elkövetkezendőről, végül ebből a szóból sikerült kihoznod valami csodálatos dolgot, ami egyszerre pozitív és negatív, mint maga a történet. Örülök, amiért Natalia egy része nyitott Zaynre, talán még az érzéseit is tökéletesen átérezné, ha a fiú elmesélne neki mindent. Azonban ehhez az kell, hogy a lány nyelve is megeredjen.
Amikor a banda szóba került, hirtelen el is felejtettem, hogy Natalia, vagyis Rose Franciaországból érkezett, csupán akkor tudatosult bennem, amikor Zayn ajkait elhagyta ez a szó. Különös, milyen könnyen meg tudok róla feledkezni, csoda, hogy Nat még nem buktatta le magát. Bár igaz... amennyit beszélnek, csoda, hogy a nevét tudja.
Csodásan fogalmazol, csak gratulálni tudok, ismételten <3
Millio puszi Xx Kellemes Nyarat! :)
Drága szerecsendio!<3
TörlésNe viccelj, mindig hiányzol, ilyet ne is kérdezz!:) Annyira iszonyatosan boldog vagyok, hogy mindig átérzed a részt mondanivalóját, hogy mindig együtt érzel a szereplőkkel, komolyan le sem tudom írni, mit érzek igazából! <3
Hidd el, néha még én magam is csak úgy emlékszem néhány apró mozzanatra, hogy fellapozom a kis könyvemet, amibe jegyzetelek, hiszen jó hosszú utat járt már be Natalia:))
Köszönöm, hogy itt vagy velem, hogy támogatsz, komolyan, már nem tudok mit mondani, és nem tudok elég hálás lenni neked, hogy részről-részre biztatsz! <3333
Millió sok puszi,
Bella
ui: neked is kellemes nyarat, használd ki mindegy egyes percét!:)
Drága Bella!
VálaszTörlésTe jó ég! Minden egyes részednek olyan hihetetlen varázsa van, olyan csodálatosan bánsz a szavakkal, hogy egyszerűen...Nem tudom, amikor végzek, akkor egy pillanatig mindig csak ülök, és próbálom eldönteni, hogy mit érzek. Akkora hatással van rám, annyira imádom! A történeted különleges és egyedi, az írásod pedig gyönyörű és tökéletes! Az egyik kedvenc blogom ez, hálás lehetek, amiért írod! <33333
Sok puszi, Azy