Drága olvasóim,
Ritka alkalmak egyike, hogy pontosan két hét után hozom az új részt, de hát ez is megtörtént. A tanulás után jól esett az írás, szóval nem elképzelhetetlen, hogy tudom tartani ezt a fajta tempót.:)
A lényeg, hogy itt az új fejezet, és remélem elnyeri a tetszéseteket.
Sok puszi,
Bella
.....................................................................................
Valaki,
akit sohasem fogsz elfelejteni
Natalia Konstantinova
Merengve bámultam a hófehér falat, az infúzió cseppenként adagolta az
áttetsző színű folyadékot. Egy, kettő,
három. Egy idősebb nő lépett be az ajtón, arca kifejezéstelen volt,
tekintete üres. Rezzenéstelen arccal húzta ki kezemből a tűt, számat halk
szisszenés hagyta el. A nő hátat fordítva hagyta
el a szobát, kezemen
halványlila folt éktelenkedett.
Reszketve fontam körbe magamon karjaimat, lábaimat lassan mozgatva
nyújtottam ki. Végtagjaim bizseregve engedelmeskedtek, lábfejem lassan spiccbe
állva pihent a padlón. A hasogató fájdalom nyílként hatolt belém, arcom
eltorzult a fájdalomtól. Nagyot sóhajtva pillantottam körbe a nyomasztó
helységben, a fehér falak szinte megvakították az embert. Feszélyező érzés
kerített hatalmába, az emlékek apró mozaikként tevődtek össze elmémben. A
fájdalmas hónapok kísértetei magukkal ragadtak, ajkaimat összeszorítva ragadtam
meg a szék karfáját. Nem engedek nekik.
Az ajtó lassan nyílt ki, a küszöbön egy magas, gesztenyebarna hajú
férfi lépett be. Arcát borosta díszítette, mélykék szemei kíváncsian figyeltek.
Kiegyenesedve fordultam felé, kezeimet összekulcsolva tördeltem ujjaimat. Kezében
papírok tucatjai pihentek: leletek, zárójelentések. Halvány mosollyal helyezte
őket az asztalra, szemüvegét levéve pillantott rám.
- Hogy érzed magad, Rosalie? – mély hangjától megremegtem, ajkaimat
megnedvesítve emeltem rá tekintetem.
- Azt hiszem, jól vagyok- hangom erőtlenül csengett, a szavak
bizonytalanul hagyták el ajkaimat.
- Kérlek, sétálj el az ablakig – lábait lazán keresztbe helyezve
foglalt helyet az ajtó melletti fehér széken. Aprót bólintva vettem kezembe a
szürke mankókat, testem bizonytalanul emelkedett meg. Talpam lassan érintette a
talajt, lábaim bizonytalanul tették meg a lépéseket. Szinte már nem éreztem a fájdalmat, a társammá vált, eggyé vált a
lényemmel. Az ablak egyre közelebb ért hozzám, a párkánynak dőlve préseltem
ki a fáradt levegőt.
A férfi mutatóujján támasztotta meg fejét, tekintete minden apró
mozdulatomat végigmérte. Lassan sétáltam vissza a székig, a mankót a falnak
támasztva foglaltam helyet. Erőltetett mosoly futott végig az arcomon,ujjaimat
idegesen tördeltem. Mondj már valamit.
- A lépéseid még elég
bizonytalanok, Rosalie. Ugyan a fizikoterápia segített, de további tornákra még
be kell járnod – felegyenesedve lépett elém, papírjaimat a kezébe véve ragadta
meg a kilincset – A következő kezelésen találkozunk.
Nagyot sóhajtva emelkedem fel, lassú léptekkel hagytam el a szobát. A
folyosón csak néhány ember lézengett, néhányuk a székeken helyet foglalva
merengtek, papírjaikat szorongatva vártak. Apa tekintetét rám emelve
közeledett, karját felém nyújtva kapaszkodtam belé. Ezek az istenverte mankók. Némán lépdeltünk az ajtó felé, mely
hangtalanul nyílt ki. A fekete autó az épület előtt parkolt, az ajtaja halk
kattanással tárult ki. Testem lassan süppedt a székbe, kezem a biztonsági öv
után nyúlt.
- Mit mondott az orvos? – hangja keserűen szólt, keze erősen ragadta
meg a kormányt. A kocsi halk kerékcsikorgással fordult ki az útra, a fák lassan
haladtak el mellettünk. Nem válaszoltam, kezemmel a rádió gombjáért
nyújtózkodtam. Mai slágereket ontott
magából a szerkezet: pop és R’n’B , ütemes dallamok, melyek magukkal ragadják
az embert. Félve pillantottam apára, kinek tekintete kérően vizslatott.
- Továbbra is járnom kell – hűvös hangon formáltam a szavakat,
tekintetem egy percre sem vettem le a mellettünk elhaladó épületekről. A házak
egymás másai voltak: barna téglából emelt falak, kicsi ablakok, piros cseréppel
fedett tető. A házak előtt tuják magasodtak, némelyiket tökéletesre nyírt bokor
ölelte körül. Az égboltot haloványan fedte a vékony felhő, a Nap szikrázva
szórta szét sugarait. Kezemmel unottan simítottam végig combomat, fáradtan
préseltem ki a levegőt tüdőmből. Fejemet az üvegnek döntve figyeltem a szürke
aszfaltot, a fehér vonalakat, melyek összeolvadva suhantak el mellettünk.
Az egység hirtelen tört meg, a házak rengetegéből kitűnt az öreg
épület. Nagyot sóhajtva nyitottam ki a kocsi ajtaját, jobban megfigyelve az
otthonunkká vált senki földjét. A ház ablakai opálosnak hatottak a portól, az
emelet homlokzatát kopott deszkák díszítették.
Egy pillanat erejéig hunytam be szememet, egy pillanatra, melyre
magukkal ragadtak az emlékek. A kastélyszerű ház hatalmas ablakaival,
kovácsoltvas kerítésével, a kertet díszítő szökőkút, a tökéletesre metszett
rózsabokrok.
A világ tetején éreztem magam, s
egy perc alatt a mélybe zuhantam.
Fejemet megrázva űztem távol a gondolatokat, melyek csak sebet ejtenek
rajtam. Mit számít, hogy ki voltam? Senki
sem ismer, senki sem tud rólam. Natalia halott. Aprókat lépdelve szökkentem
fel a lépcsőn, fáradtan rogytam le a nappali közepén pihenő kanapén. Undorodva
néztem végig a házon, s képtelen voltam felfogni, hogy ekkorát buktunk. Az élet
most adja csak az igazán nagy pofonokat.
- Rosszul vagyok ettől a helytől – idegesen csúsztattam arrébb a
mellettem fekvő újságokat, a lapok recsegve gyűrődtek össze. Apa rezzenéstelen
arccal fordult a konyha felé, a csapból jéghideg vízt engedve poharába.
Szótlanul támaszkodott a pultnak, kifejezéstelen arccal tekintett körbe a
házon.
A Konstantinovok ennél többet
érdemelnek, egy Konstantinov büszke. Büszkébb annál, hogy kivert kutya módjára
egy romhalmazban bujkáljon. Cinikus mosoly futott végig arcomon. Nem vagyok már Konstantinova. Turner vagyok, egy bradfordi koszfészekből.
Zayn Malik
A párkánynak támaszkodva dobtam el a csikket, szemeim fáradtan
bámulták a távolt. A Nap az égbolt tetején fénylett, fényét apró felhők
takarták. A ház kísérteties csendbe burkolózott, egy lélek sem bolyongott a
folyosókon. Lépteim halk visszhangot vertek, minden szívdobbanást tisztán
halott az ember. Kezeimet zsebre csúsztatva nyitottam ki a hűtőt, étel után
kutatva pásztáztam a polcokat. Narancslé, tej, gyümölcssaláta, joghurtok,
sajtok, zöldségek gyümölcsök köszöntek vissza mindössze. Apa képes ezeket megenni, vagy csak engem tisztelnek meg azzal, hogy
nincs itthon normális kaja?
Fintorogva zártam be az ajtót, a hűtőre függesztett szórólapot letépve
tárcsáztam a rajta lévő telefonszámot. Inkább
egy sonkás pizza, mint az a rohadt joghurt.
Fáradtan dobtam le magam a kanapéra, unottan kapcsolgatva a TV-t.
Zenecsatornák, nevetséges szappanoperák, talkshow-k tucatjai, egy értelmes
műsorral sem szolgáltak az adók. A távkapcsolót
a kanapéra dobva nyomtam fel magam, az ablakhoz sétálva merengtem a
szomszédos házra. Szemöldökömet összehúzva figyeltem ablakait, mely akár a
páncél, úgy védte a mögötte lévő világot. Szavai újra fülemben csengtek,
arcomon halvány mosoly futott végig. Vajon
a Jégkirálynő hogy van?
Szinte magam előtt láttam bosszús arcát, makacs pillantását, mely
taszítva pillantott rám, s ő akarata ellenére érte el ennek ellenkezőjét. Meg kell őt szereznem.
Gondolataimból a ház előtt elhaladó fekete BMW hangja rántott vissza,
mely a szomszéd ház feljárójáról gurult le. Feleszmélve ráztam meg fejemet, egy
pulóvert magamra kapva nyúltam a kilincsért. Ideje megolvasztani Miss Hűvöst.
Torkomat köszörülve kopogtam be a hatalmas tölgyfaajtón, kezemet
zsebre csúsztatva figyeltem a ház apró részleteit: az omladozó homlokzatot, a
kopott deszkákat, az öreg veranda oszlopait, az ablakok karcos üvegét. Az ajtó
lassan nyílt ki, az apró résen a barna tincsek rengetegéből egy tompán csillogó
szempár köszönt vissza. Arca rezzenéstelen maradt, pillantásából azonban
lerítt: nem szívesen látott vendég vagyok.
Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, apró lépéssel közelítve a lány
felé.
- Mit akarsz? - Szóval már megint itt tartunk. Ráfagyott
mosollyal az arcomon léptem előre, mellkasom az ajtót súrolta. Apró lépéssel
hátrált tőlem, körmével mélyre vájt az ajtóban.
- Gondoltam örülnél egy kis társaságnak – kifejezéstelenül figyelte
arcom, azt hiszem, egy cseppet sem sikerült őt meggyőznöm. Oké, Malik, kicsit jobban bedobhatnád magad.
- Neked nincs jobb dolgod, mint ide járkálni? Menj haza – hűvös
szavakkal fordult el tőlem, testét az ajtónak támasztva próbálta becsukni azt.
Lábamat a réshez csúsztatva tartottam meg a nehéz faajtót, kezemet a keretre
helyezve mértem végig a lányt. Arca hófehéren ragyogott, orrát aprócska, szinte
láthatatlan szeplők díszítették. Világos tincsei lágyan omlottak szemébe, feje
tetején lévő kontya hanyagul csúszott szét. Tekintetem mélyen az övébe fúrtam,
s elégedetten könyveltem el a szemében forrongó dühöt.
- Jelenleg semmi dolgom, drága Rose – a szavak nyájasan hagyták el
ajkaimat, összeszűkült szemekkel pillantott végig rajtam – Ne vedd
tolakodásnak, de semmit sem tudok rólad, Bradfordban pedig imádunk ismerkedni.
Zayn vagyok, Zayn Malik – kinyújtott kezemet ijedten figyelte, pillantását
oldalra szegezve tűrte füle mögé az előre bukó tincseket.
- Rosalie, Rosalie Turner- hideg ujjait lassan, bizonytalanul
csúsztatta tenyerembe, kezét félve kulcsolta össze az enyémmel. Nem nézett rám,
pillantását a padlóra szegezve lépett hátrébb, kezét kicsúsztatva az enyémből.
A barátságos gesztusok mit sem értek, a láthatatlan falat makacsul tartotta
köztünk. A saját magad börtöne vagy,
kislány.
A némaság szele söpört végig, percekig szótlanul figyeltük a másikat.
Kezemet keresztbe fonva köszörültem meg torkomat, testemet a ház falának
támasztva.
- Nincs kedved esetleg beszélgetni? Vagy jobb odabent ücsörögni
egyedül a sötétben? – mély basszussal törtem meg a csendet, kezeimet zsebre
dugva löktem el magam az ajtótól. Szemöldöke összeugrott, egyik lábáról a
másikra támaszkodva nyílt szóra ajka, azonban egy árva hang sem hagyta el
száját. Szemében tisztán csillogott az
ellenkezés vágya, a gondolatok mégsem torkollottak tettekbe. Némán húzta be
maga mögött az ajtót, hátával a falnak támaszkodva lépett ki a verandára. Kezeit mereven fonta össze
mellkasa előtt, lábait egymáshoz szorítva meredt rám. Óvatosan mértem végig
apró termetét, vékony testét, melyet egy vastag, szürke pulóver fedett. Vonásai
finomak voltak, s a napfényben végre megcsillantak szürkével itatott zöld
szemei. Arcomra lassan ült ki a komolyság álarca, nagyot nyelve merültem el a
zöld tengerben. A mérhetetlen fájdalom
tengerében.
- Beszélj – hangja hirtelen rántott magával a valóságba, értetlenül pislogva meredtem rá.
A modorán kár lett volna meglepődnöm, s próbáltam felülkerekedni a saját magam
büszkeségén. Ez a harc hosszú lesz.
Túlságosan is hosszú.
Natalia Konstantinova
Feszülten bámultam a fiút, kíváncsi tekintete elől menekülve
pillantottam oldalra. A kellemes, meleg szél lágyan simogatta bőröm, a halvány
napfény meleget sugározva ölelt magához. Némán bámult rám, s idegesen álltam
egyik lábamról a másikra. Nem szólt egy szót sem, tekintete azonban minden apró
pontomat végigmérte. Beszélj már az
istenit.
Hátat fordítva sétált le a lépcsőn, kezét zsebre dugva foglalt helyet
annak utolsó fokán. Egy fűszálat kitépve fordult hátra, kezét felém nyújtva
hívott magához. Számat fáradt sóhaj hagyta el, értetlenül pillantva rá, s mégis
belementem a játékába. Lassú léptekkel közelítettem felé, helyet foglalva
mellette.
- Szóval Rosalie, mesélj magadról – testem megremegett hangjától,
tekintetem az előttem magasodó fákra emeltem. A lombok között halvány
sugarakban tört át a nap, a levelek smaragdzölden csillogtak. Mit
akarsz hallani, Zayn? A menekülést, a gyilkosságokat, a balesetet, vagy a
történetet, miszerint hogyan letten milliomos nőből egy bukott senki?
- Utálom, ha valamit rám kényszerítenek – óvatosan markoltam meg a
fűszálakat, melyek tenyeremet vágva váltak el a talajtól. Zayn arcán lágy
mosoly futott végig, tekintetét rám emelve figyelt.
- Ezt vegyem célzásnak?
- Annak veszed aminek akarod – vállat rándítva néztem szemébe, s ő
gyorsan elkapta tekintetét. Nem szólt semmit, lábaival ütemesen dobolt a lépcső
oldalán.
- Csak a barátod akarok lenni, Rose. Engedd el magad.
- Nincs rád szükségem – a szavak halkan hagyták el a számat, fejemet
oldalra szegezve pillantottam arcára.
- Most még ezt mondod. Pedig a barátod leszek, a támaszod, a
bizalmasod. Olyasvalaki, akit sohasem fogsz elfelejteni.
Értetlenkedve pillantottam rá, szemeim összeszűkülve figyelték. Arcát
mosoly díszítette, szemében olyasfajta magabiztosság csillogott, melybe egykori
önmagamat láttam. Magamat, ahogyan
színpadra lépek a Bolshoi termében, egy magabiztos embert tervekkel, álmokkal.
Az elhatározottság fénye volt, a meg nem hátrálásé. „Olyasvalaki, akit sohasem fogsz elfelejteni.”
Talán ő tudta, amit én még akkor nem. A sorsot, a jövőt, a
fájdalmakat, amik előttünk álltak.
Drága Bella,
VálaszTörlésSajnálom, hogy egy ideje nem írtam visszajelzést, pedig megérdemelted volna, de most nem magyarázkodni akarok.
A kezdetektől a történeted rabja vagyok. Imádom a fogalmazásod, azt amit és ahogyan írsz. Egyszerűen lehengerlő ahogyan leírod a dolgokat, az érzelmeket, a szereplőket, minden egyes apró részletet. Tátogva, feszült figyelemmel olvastam az egészet. Volt, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Hihetetlenül jó volt!
Továbbra is hűséges olvasód maradok,
Isabelle x.
Drága Isabelle,
TörlésNehogy bocsánatot kérj, örülök, hogy egyáltalán követed a történetem, amiért mérhetetlenül hálás vagyok!:)
Nagyon-nagyon, iszonyatosan boldoggá tettek a szavaid, komolyan nem tudom, mit is mondjak. Kimondhatatlanul örülök, hogy ilyen hatást váltottam ki belőled.:)
Köszönöm, hogy itt vagy, voltál, és leszel velem:) <33
Sok puszi,
Bella
Kedves Bella!
VálaszTörlésNem is tudod mennyire örülök a résznek.
Nagyon imádtam. Zaynben rengeteg kitartás van. Nem számit Natalia hányszor fogja még visszautasitani, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogja feladni és tényleg mellette lesz. Mindketten megélték már a poklot és csak úgy léphetnek keresztül ezen ha segitenek egymásnak. Zayn erre már rájött, már csak Nat kell erre ráébredjen.
Érdekes beszélgetés... Kiváncsi vagyok hová fog vezetni?
Izgatottan várom a folytatást!
Sok pihenést és kitartást a tanuláshoz! xxx
Jule.
Drága Jule,
TörlésNem is tudod, mennyire örülök a kommentednek.:)
Eszméletlenül örülök, hogy tetszett a rész, hiszen kezdem úgy érzeni, hogy a tanulás az írás rovására megy, és el nem tudom mondani, mennyire boldoggá tesz, hogy tetszik.:)
Remélem a folytatást is ugyan így fogod élvezni:)
Nagyon köszönöm a biztatást:)<33
Sok puszi,
Bella
Drága Bella!
VálaszTörlésNem is tudom, hol kezdhetném. Komolyan mondom, fejezetről fejezetre egyre inkább eláll a lélegzetem ettől az egésztől. Sokan mondják, hogy a One Direction-ös blogok mind sablonok, de azok bizonyára még nem találkoztak a tieddel. Amit itt csinálsz... leírhatatlan.
Örültem, hogy Zayn végre "rákényszerítette" a lányt a beszélgetésre, és bár nem értek egyet azzal, hogy megszerezze - igazából a szó negatív jelentésével vannak problémáim -, ugyanakkor várom, hogyan fogja mindezt kivitelezni.
A lány szemszögében volt egy sor, amit kiemelnék. Ami a legjobban megtetszett: "Mit akarsz hallani, Zayn? A menekülést, a gyilkosságokat, a balesetet, vagy a történetet, miszerint hogyan letten milliomos nőből egy bukott senki?"
Szerintem ez mindent elmond erről az egészről... és ezért szeretem amit csinálsz <3 csak így tovább!
Millio puszi Xx legyen szép heted :)
Drága szerecsendio,
TörlésÉn magam sem tudom, hol kezdjem.:) Nem tudod elhinni, mennyire boldoggá tesz az, hogy olvasod a történetemet, hogy írsz, és hogy ráadásul ennyi szépet. Nem tudom, hogyan köszönhetném meg ezeket!
Annyira nagyon köszönöm, hogy itt vagy, és nagyon örülök, hogy ennyire tetszik!:) Tényleg, fogalmam sincs mit mondjak:)<3
Millió puszi,
Bella
Drága Lily!
VálaszTörlésAj, te jó ég, el nem tudom mondani, mennyire sajnálom, hogy ekkora késéssel érkezem meg ide. Nem volt időm, ha meg igen, akkor energiám nem. Nagyon sajnálom hidd el, ígérem most már próbálok nem lemaradni!
Aztán a rész... Amikor Téged olvaslak, mindig az jut eszembe, hogy én mekkora semmi vagyok hozzád képes, mert egyszerűen hihetetlen ügyesen bánsz a szavakkal! Komolyan csodálatos! Annyira imádom a karaktereidet, olyan különlegesek, soha nem olvastam még ilyen pontosan kidolgozott érzéseket! Köszönöm, amiért olvashatom ezt a káprázatot, Téged is imádlak! <33333
Millió puszi, Azy